Elbocsátások a Kaos és a Volition csapatánál

  • Írta: zoenn
  • 2011. április 2.
  • Gyászhír
Link másolása
A THQ megerősítette, hogy 30 dolgozójától kénytelen megválni, a leépítés a Homefrontot nyélbe ütő Kaos Studiost és a Red Faction játékokért felelős Volitiont érintette. A kiadó elmondása szerint úgy kell igazítani a munkaerőt, hogy az megfeleljen a stúdiók jelenlegi szükségleteinek. Kár.

A THQ fejese megerősítette a Gamasutrának, hogy 16 dolgozótól kellett megvállniuk a Volition csapatánál, a stúdió Illinois állambeli Champaign városában található székhelyén. A kiadó azzal érvelt, hogy ez viszonylag gyakran előfordul a játékfejlesztési ágazatban, a csapat munkaerőjének létszámának mindig illeszkednie kell annak szükségleteihez.

A Volition jelenleg is dolgozik a Red Faction: Armageddonon, illetve a Saints Row: The Thirdön, de előbbi napvilágot is lát június elején, így már nincs szükség annyi emberre, mint a párhuzamos munkálatok idején.

A kiadó arról is beszámolt, hogy 17 dolgozót eresztettek szélnek a Kaos Studios háza táján is, miután a Homefront megjelent. Ugyan a csapaton belül továbbra is van egy réteg, aki az FPS DLC-iért felel, de már többen a következő játékuk tervezésével foglalkoznak. Az eladások tekintetében, ez minden bizonnyal a Homefront 2 lesz. 

A kiadó biztosított mindenkit afelől, hogy kiemelt figyelemmel kísérik az érintett csapattagok átigazolásait. Elmondták, mindezekre azért volt szükség, hogy a csapatok mérete igazodjon a belső fejlesztéseik jelenlegi szakaszaihoz.

8.
8.
Teuton
Homefront 2 meg valami 4 óra hosszú lesz :D

De lehet mi vagyunk a hülyék, és ez a Homefront csak a Duty Calls versenytársa akar lenni és semmi több :D
6.
6.
Mortis
Még mindig bajban a THQ. Azt hittem ennek már vége...
2.
2.
bsg09
Ezek szerint a Homefront mégsem fogy olyan jól.
1.
1.
waynerooney108
Elbocsátás elbocsátás hátán!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...