Red Faction: Armageddon - visszatekintés

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 3.
  • Videó
Link másolása
A THQ kiadott egy újabb trailert a közelgő új Red Faction epizód kapcsán, mely ezúttal nem az új fícsőrökre hívja fel a figyelmet, hanem visszatekint arra, hogy a játékmenet miként változott a csaknem tíz éves első rész óta. Ezen felül a készülő Origins film is kapott egy előzetes kedvcsinálót.

A 2001-ben megjelent első rész azzal vált híressé, hogy a környezet bizonyos elemeit szétlőhettük, bár még korántsem akkora mértékben mint a folytatásokban. Kissé egyszerűcske ellenségekkel és mutánsokkal vehettük fel a harcot. A második részben már a rombolhatóság érezhető javuláson ment át, ellenségként pedig csatlakoztak a zombik is. A legutóbbi Guerilla már teljesen nyitott világban játszódott, de csaknem teljes destrukciónak örülhettünk, és járművezetéssel is megbolondították a receptet amellett, hogy már a jelen generációban jártunk - ennek megfelelően a grafikai is egészen kellemesnek volt mondható.

Hamarosan elstartol a Red Faction: Origins film hús-vér szereplőkkel a Slyfy csatornáján. Ennek örömére már trailerrel is tudunk szolgálni! És igen, lesz szex is benne!

8.
8.
l.rics16
csak nekem tünt ugy ahogy a új ürlényeket mutatták mintha dead space szerű lenne?:Dvagy pedig lost planet azzal a növény szerű szörnyel
7.
7.
falselight
#6: milyen szint már az a kritikán aluli?:))
a guerrilla nem volt szar, sőt.
6.
6.
Szomorú dolog ez a red faction história... Az első egy fantasztikus hangulatú és izgalmas történettel megáldott FPS volt és mellékesen néhol rombolható környezettel. A barlangból menekülős rész ahol nem volt űrruhánk és a robot főzős részek a mai napig nem talált szerintem kihívóra olyan cinkesek voltak :)

Na a kettő az még említésre sem méltó: igénytelen, tehénvégtermékkupachalmaz! Az az utániak meg épp, hogy megütik a kritikán aluli szintet. Nem örülök annak amivé vált ez a cím. :(
4.
4.
rodian0
Én valami kalapáccsal tomboló hősre számítottam :(
3.
3.
Mortis
Igen, igen. Ez a játék mindig is a rombolhatósága miatt tűnt ki a tömegből és a formula ezúttal sem változik. Ha azt felturbózzák, akkor már érdemes lesz beruházni rá.

Ez a filmtrailer meg...TV-s produkciónak valóban elmegy.
1.
1.
falselight
tudtommal csak egy film lesz, nem minisorozat. és leszámítva a második felében hallható zenét, valamint a vérgáz dumát(a new generation of heroes will rise), a trailer elmegy.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...