Nintendo: nem mindig tudunk lépést tartani

  • Írta: InGen
  • 2011. május 3.
  • Érdekesség
Link másolása
A Nintendo mindig is egy kicsit különc cég volt, ami igyekezett a saját útját járni, miközben sokszor figyelmen kívül hagyta, vagy ő maga diktálta az akutális trendet. A cég legújabb pénzügyi beszámolójában a legendás elnök, Satoru Iwata beszél arról, hogy a saját erejükből milyen nehezen tudnak már csak lépést tartani.

A Nintendo általában forradalmi ötletekkel, alapvető változásokkal jön elő, ami persze sokszor azt jelenti, hogy olyan területeket kell feltérképezniük, ahova más még nem merészkedett előre. Satoru Iwata, a cég legendás vezére szerint néha a Nintendo már nem tud mindennel megküzdeni maga, de ha külső cégekhez fordulnak a fejlesztés során, úgy "gyengülnek" is.
 
Iwata szerint a Nintendo belsős szoftver- és hardverfejlesztésének az a célja, hogy olyan élményeket hozzanak létre, amit a felhasználók nem tapasztalhattak még meg korábban, sőt, igazából nem is kérték azt, de amint a kezükbe veszik a cuccot azt mondják: "Mindig is ezzel akartam játszani!"

Az elnök szerint lassan lehetetlenné válik, hogy mindent ők maguk fejlesszenek, vagy készítsenek el a konzoljaikkal kapcsolatban, s ez a játékokra is igaz. Példának a Super Smash Bros.-t. vagy a Kirby's Dream Landet hozta, melyeket külsős csapatok készítettek, de a Nintendo segédletével.

Éppen ezért Iwata szerint a Wii sorsa is másképpen alakulhatott volna, ha kicsit több energiát fektetnek a partneri kapcsolatok kialakításába, saját bevallása szerint ugyanis erre a konzol indulása után nem figyeltek különösebben oda.

15.
15.
sEcret
#14: bocsi. a nyolcasnak akartam írni. :S
14.
14.
sEcret
#7: jajj. ne máár. ha egy kicsit is jobban belelátnál a témába, nem mondanál ilyen butaságokat.

márió van, ez tény. de ha megnézed, már csak biztonsági lépésként létezik. míg így codban, és nfs-ben gyakorlatilag ugyanaz történik, csak más-más pályákon, addig márió csak egy személy. olyan, mint tom cruise. attól, hogy játszik vígjátékban, és horrorban, a film nem lerágott csont. márió ugyanez. volt már sportban, autóversenyzésben, egy csomó platformerben (amit egyébként senki nem húzott le eddig, mert ha jobban megnézed, csak az alapkoncepció maradt, semmi más), partijátékban, verekedős cuccban, és még sorolhatnám.

tehát márió csak azért létezik, mert vele több példányban lehet eladni címeket. és éppen ezért nem úgy lerágott csont, mint egy cod, vagy egy nfs.
13.
13.
Gorre
#12: De akik eddig komolyabban játszottak pont emiatt fognak panaszkodni, mert pl. a hard fokozat sokkal könnyebb az xy játék hard fokozatánál...
Nem is lenne panasz, ha tényleg normálisan balanszíroznák a nehézségi fokozatokat, legyen mondjuk vagy 20 mint a Postal 2-ben, na ott tuti mindenki megtalálja mi való neki.
12.
12.
caleb007
#9: Az, hogy a keményvonalas játékok kazuárosodnak, a piac bővítése miatt van. Megpróbálják bevonni azokat, akik eddig nem játszottak. Ezt sokkal inkább a kapitalizmus számlájára lehet írni.
11.
11.
caleb007
#8: Nem mondtam, hogy az NFS vagy a COD rossz. És igen, Mario is van tucatszámra. A választás lehetősége a lényeg. Van, aki nem szeret multizni, meg olyan játékokkal játszani, amik komolyabbnak akarnak látszani, mint amilyenek.
A Nintendo igaz, hogy bejáratott címeket használ, de van, hogy 2 Mario között ég és föld a különbség, mert csak a főhős ugyan az jóformán.
10.
10.
myrte
#4: feltalálnák a spanyolviaszt tripla áron

Személy szerint örülök, hogy a Nintendo nem a "sablon" úton jár. Legalább van alternatíva az x. féle fps után.

#8: Mario nélkül nincs Nintendo, ahogy gyerekkorom se lenne.
9.
9.
Gorre
#7: Hát igen, emiatt veszi észre egyre több mindenki, hogy az egyszerűsítés, kazuárosítás a pénzhozó, na következtess...
8.
8.
Kocsis92
#7: oké, akkor mostmár elegem van:D hányadik Mario cím jött ki az utobbi időkben? nem csak a COD és az NFS a sátán, nem csak arról húzzák le a rókabőrt. attól hogy a nintendónál kevesebbet mondják, még őkis inkább maradnak a bevállt játékcímeknél. szeretem a mariot, de azért illik már észrevenni.
7.
7.
caleb007
A Nintendo egy olyan cég, ami nélkül a videojátékipar mindig csak egy irányba mozdulna. Ők mernek széllel szemben pisálni, és ez bizony több szempontból is hasznos. A Nintendo sikereire való tekintettel talán a többi cég is jobban mer újítani, kísérletezni. Mellesleg az sem elhanyagolható szempont, hogy általuk jóval színesebb a kínálat. Ez persze nem mindenkit érdekel, de olyan is van, aki unja már a sokadik COD-ot vagy NFS-t.
6.
6.
Bisur1996
Nem vagyok kibékülve az Apple szoftverekkel :S
De különben csak jobb vas kéne Wii2-be... nem kell mindig innováció!
5.
5.
#4: Nintendo nélkül nem itt tartanánk azért...kell ilyen csapat is meg olyan is. Az a jó ha sokfélék, igen, próbálja meg az Apple is, miért ne? Legyen választék!
4.
4.
steve 18
ki nem szarja le a nintendót inkább aggyon ki az apple egy konzolt annak jobban örülnék mont ennek a semmit mondó hírnek :D
3.
3.
steve 18
á nintendó nem tud már lépést tartani, pedig van ott píííz!!!
2.
2.
Split
Nem hírértékű, csak érdekesség.
1.
1.
LtGlove
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...