APB Reloaded - május 18-án indul a nyílt béta

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 4.
  • Korai verzió
Link másolása
A fejlesztés vezetője, Bjorn Könyv-Larsson a minap az APB hivatalos blogjában megerősítette a mindenki számára elérhető bétateszt időpontját. A legfontosabb adalék az új skill-rendszer, és a fizetős konstrukciókban gondolkodók számára már csaknem minden lehetőség beépítésre kerül.

A nyílt béta tehát május 18-án veszi kezdetét, célszerű már a GamersFirst honlapján korábban regisztrálni az eseményre, elkerülve azt, hogy az első napi rohamban összeomoljanak a szerverek - ilyen optimisták lennének a fejlesztők?

Az All Points Bulletint teljes egészében újragondolták a GamersFirstnél, elkerülve a számos bugot, amit még tavaly, az alapjáték debütálásánál benne hagytak a játékban - többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy talán minden idők leggyorsabban dugába dőlő MMO-jával volt dolgunk akkor. Az ötletben viszont több lehetőség is rejlett, így a cég felkarolta a projektet, és leporolta azt, ennek okán a hónap végén már mi is tehetünk vele egy próbát.

Több száz ilyen-olyan testreszabási lehetőség épült a játékba, melyek nagy részét csupán a prémium előfizetéssel rendelkezők tehetik magukévá. A béta arra is jó, hogy akik ingyenes modellre rendezkedtek be, számos - a végleges játékban fizetős - extrát próbáljanak ki. Nem fordulhat elő az, hogy a zárt bétában résztvevők túlzottan is erősek legyenek, miután a nagytöbbség is rávetődik az APB: Reloadedre, hiszen mindenki egyenlően indul majd.

Aki sima PvP-re, netán csapatalapú bandázásra vágyik hamisítatlan GTA-stílusban, fokozatosan kiismerheti a játékot. Mi ott leszünk!

8.
8.
vytros
Amúgy a prémium előfizetés kb mennyi lesz?
7.
7.
aruha
pontos gépigényt azért mondhatnátok mellé....
5.
5.
Cuppak
Várós várós !!!!!! :D
Majd valaki akar klánt csinálni?:P Bandázni csapatban stb :P
3.
3.
JcGross
Hát, én benne vagyok a closed beta-ban de nem egy nagy szám. Néha-néha jó úgy két órára leülni vele játszani, de inkább GTA multi. Főleg az autók irányítása nem tetszik. A fegyvereket meg túl nehéz unlockolni. Talán ha majd többen lesznek akkor jobb lesz.
2.
2.
kivenoko
Anno ki akartam próbálni, de mire oda került volna a sor, eltemették a játékot xD Na majd akkor 18.-án...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...