Új erőre kapott a Capcom, tarolt a Monster Hunter

Jó pénzügyi évet zárt a Capcom. A kiadó nehézségeiről több alkalommal is beszámoltunk, melyek után a cég stratégiát váltott: több folytatást hegesztett, és a legtöbbet külföldi csapattal készíttette el. Az év húzócímei már egytől-egyig folytatások voltak, az új Monster Hunter tarolt legjobban.

A Capcom a hét végén tette közzé a 2011-es pénzügyi évére vonatkozó eredményeit, a március 31-én záruló időszakban szépen teljesített a kiadó. Bevételei 46 százalékkal 97,7 milliárd jenre (1,21 milliárd dollárra) nőttek, míg a nettó eredménye három és félszerese volt az egy évvel korábbinak: összességében 7,8 milliárd jenes (96 millió dolláros) profittal zárt a vállalat.

A Capcom legnagyobb bevételei még mindig a konzolos és kézikonzolos címek értékesítéséből származnak. Az elmúlt 12 hónap legnagyobb sztárja egyértelműen a Monster Hunter Portable 3rd volt, amely bár PSP-exkluzív cím, s csak Japánban kapható egyelőre, azonban így is 4,6 millió példányt szállítottak ki belőle. Az új Monster Hunter így a kiadó negyedik legkeresettebb címe, csak a Street Fighter II, illetve a Resident Evil ötödik és második része előzik meg. A Capcom többi folytatása is viszonylag jól szerepelt: a Dead Rising 2-ből 2,2 millió, a Marvel vs. Capcom 3-ból 2 millió, a Super Street Fighter IV-ből 1,6 millió és a Lost Planet 2-ből 1,5 millió darabot szállítottak le az üzleteknek.

Bár a Capcom kétségtelenül új erőre kapott, a kiadó már nem ilyen optimista a jelenlegi, 2012-es üzleti évet nézve. Nem csak válság nehezíti a cég dolgát, de a márciusi Japánban történt katasztrófák is rá fogják nyomni a bélyegüket a jövő márciusi eredményre. A Capcom például 10 játéktermét volt kénytelen bezárni a földrengés és a cunami miatt, és eddig még csak hármat nyitottak ki újra. A kiadó 12 százalékos csökkenést vár a bevételek esetében, és 10 százalékos visszaesésre számít a profitot tekintve.

4 komment - szólj hozzá!