E3 2011: Jönnek a hardcore Kinect-játékok?

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 16.
  • Pletyka
Link másolása
A Eurogamer értesülései szerint a Microsoft az idei E3-on fogja bemutatni az első hardcore Kinect-címeket. Mindemellett a korábbi Kinect-játékok is folytatást kapnak, élesben is bemutatkozik a Star Wars Kinect, ráadásul egy nyitott világú Forza is készül egy brit stúdió jóvoltából. Pletykazuhatag következik.

Előre leszögezzük: a mostani információk nem hivatalosak, azokat a Eurogamer szerválta meg nem nevezett forrásokból. A Microsoft szokásához híven nem volt hajlandó kommentárt fűzni a hírekhez, de azért annyira nem túlzó infók ezek, hogy valami ne igazolódhasson be közülük. Lássuk őket!

Először is: a Microsoft régóta hajtogatja, hogy előbb-utóbb hardcore játékok is lesznek a Kinectre - ha minden igaz, ezeket a mostani E3-as konferenciájukon fogják bejelenteni. A cég az idei év végéig meg szeretné triplázni a Kinect-címek számát, és ebben legalább 10 olyan játék is szerepel, amelyik nem folytatás lesz, egy részük pedig a hardcore rétegnek szól majd.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy a jól bevált címek nem folytatódnak majd: a Rare várhatóan be fogja mutatni a Kinect Sports karácsonykor megjelenő második részét, emellett egy másik Kinect-játékon is dolgozik, amelyről egyelőre annyit tudni, hogy nincs köze egyik közismert Rare-karakterhez - például Banjohoz - sem. A Eurogamer úgy tudja: a Harmonix is karácsonyra időzíti a Dance Central 2 bemutatkozását, és két másik Kinect-játék is várható egy olyan stúdiótól, akik már korábban is fejlesztettek a kamerára.

A Microsoft Londonban alapította meg a Soho Studio-t, ez egy fiatalabbaknak szánt Kinect-játékon dolgozik, és a redmondi bázishoz közel, egy szintén új, MGS Family nevű csapat is mozgásérzékelős projekten szorgoskodik. Ahogy arról korábban már beszámoltunk: a Microsoft vancouveri csapata AAA-s, hardcore lövöldét hegeszt a Kinect mellé.

A Eurogamer értesülései szerint nem csak a Forza Motorsport 4 lesz az egyedüli autós újdonság a Microsofttól: a korábban a Codemasters keze alá dolgozó Gavin Raeburn és a brit Playground Games Forza World címen készít nyitott világú autóversenyt. Természetesen a Forza 4 sem lesz elfelejtve: a konferencián vélhetően többet is megtudunk az ősszel boltokba kerülő, Kinect-támogatást élvező projektről.

Végül szintén az E3-ra várható a Halo első részének remake-je, a Reach engine-jével hajtott FPS-t a TimeShiftet is jegyző Sabre Interactive fejleszti, és novemberben jelenik meg, továbbá itt mutatkozhat be komolyabban a tavalyról már ismert Kinect Star Wars és a Codename: Kingdoms is - előbbit a Ghostbusters: The Video Game alkotói, utóbbit pedig a budapesti Crytek stúdió fejleszti.

23.
23.
l.rics16
miért van az az érzésem hogy az összes kimoderált üzenet amit nem látok mind vami ps fanboy trolloskodása volt?
22.
22.
myrte
#20: Azért a Kinect Sport nagy poén, főleg ha az ember bowlingban mindenkit elver :D Ott van például a Your Shape (még mindig akarok egy ilyet), Brain Training. Igaz ezek nem hardcore játékok, de hasznosak. Főleg ha már a társadalom közelít a nullához fizikailag és szellemileg.

Már várom, hogy mi lesz az a minimum 10 cím az év folyamán. Biztosan királyak lesznek. :)
21.
21.
p3ti
"A cég az idei év végéig meg szeretné triplázni a Kinect-címek számát" Sztem már nagyon készülnek az új boxra , ezért még kisajtolják a 360ot :) Annyira várom már mit fognak bejelenteni az E3mon ^.^
19.
19.
K/G.
#7: kimoderált üzenet
14.
14.
Habbobitas
13.
13.
Ra1D3n
#12: Azaz boocsi, Uncharted 3 :)
12.
12.
Ra1D3n
#7: Azért nagyon kevés PS3as exkluzív van amitől igazán hasra lehetne esni a jövőt tekintve. A Team ICO csapatának új játéka, az Uncharted 2 meg talán az Infamous 2 az a 3 cím ami különösebb nyálelválasztást megindít nálam és amiket várok is, és ha ezt nézzük, akkor csak 1-el több a PS3 javára(hangsúlyozom, ezek csak azok a címek amiket fixre megveszek PS3-ra). Viszont jobb ha tőlem tudod a Gears of war 3 egymaga sokkal jobban érdekel mint a fent említett 3 sony exkluzív cím együtt és akkor ehhez még hozzácsaphatnád a többi exklúzívot is, a Gears 3 egymagában nagyon brutális minőséget képvisel(Ez a 4 hét Gears 3 béta megmutatta, hogy kurva nagy dolog készül az Epicnél, és akkor még bétásokként csak a multi apró szeletét kaphattuk meg kipróbálásra ami roppant hangulatos volt, mert 4 hétig nem is játszottam mással, csak a bétával), és akkor a javuló tendenciát nézve olyan story módot fogunk kézhez kapni, hogy az brutális :).
11.
11.
Yami
#7: Nem lennék most a helyedben ha ezt komolyan gondolod...

#9: Ez fontos info kösz, hogy benéztél.
10.
10.
Robben84
#7: Még szerencse, hogy nem vagy a mi helyünkben:D Annyira azért nem rossz nekünk. Meg szerintem a minöség fontosabb mint a mennyiség.
Amúgy hogy a cikkhez is hozzá szóljak, ezek közül leginkább a Forza 4-et várom.
8.
8.
Alienji
#7: Nem csak ezek vannak. Bár nekem elég egy játék 3 évente és miden nap játszok :D
7.
7.
kevinbutler
6.
6.
p.kyky
#4: Múltkor meg azt nyilatkozták ,hogy külön kinect-es játék mód is lesz benne(pl.Harry Potter 7)
5.
5.
Dresa
Ideje lenne a HC cimeknek :D
4.
4.
lukaka
#3: a GEARS OF WAR 3-hoz biztos nem lesz kinect(a készitők mondták)
3.
3.
p.kyky
Még jó ,hogy van Kinect-em!:D Úgy hallottam(pletyka) ,hogy az alan wake új részéhez is vettek fel egy kinect szakértőt!:) Az új Gears of War-hoz meg már biztos lesz kinect.
2.
2.
Quent1n
Ne legyen lag és legyen valami kiegészítő holmi a játékokhoz és hajrá! Ideje már pár komolyabb cím megjelenésének.
1.
1.
oclahoma
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...