E3 2011: Valve: nincs bejelentenivaló az E3-ra

  • Írta: InGen
  • 2011. május 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Különösen izgalmasnak ígérkezik a mostani E3, hiszen várjuk, hogy a Nintendo leleplezze a Wii utódját, s ezen kívül rengeteg nagyágyú is be fog mutatkozni. De egyik sem jön majd a Valve háza tájáról, Gabe Newell cége ugyanis nem lesz jelen a kiállításon, nincs mit bemutatniuk.

Tekintve, hogy az E3 kiállítás területi elosztását már megtekinthettük, s ezen sehol nem találtuk a Valve nevét, nem okoz akkora meglepetést, hogy a cég most hivatalosan is közölte: nincs mit bejelenteniük az E3-ra, úgyhogy nem is mennek el.


Azt persze hozzá kell tenni, hogy ez a Valve-nél nem jelent még semmit: tavaly például teljes meglepetésként lépett színpadra Gabe Newell a Sony színpadán, így semmi nem akadályozza meg abban, hogy idén ködből kilépve mégis bejelentse, hogy készül a Half-Life 3.

Egy biztos: ha a Valve mégis úgy dönt, hogy elmegy a kiállításra, akkor a cég dolgozói után Ti lesztek az elsők, akik értesülni fogtok róla.

22.
22.
jakesz101
#2: dehogynem, a portal 1 és 2 is nagyon jó game, meg úgy az összes valve játék jó.
21.
21.
Teuton
#7: Én tudom mik azok! :D

1: Steam Androidra
2: Steam x360-ra
3: Spem a Steam-ra
20.
20.
343i
#19: Nem sülyednek az EP3-al a szintjére, mivel már nem készítik. Ha jönni fog valami, akkor nagy valószínűséggel HL3-ként képében fog realizálódni.

http://www.develop-online.net/news/37625/Newell-Weve-moved-beyond-the-episodic-model
19.
19.
Optimus Prime
Azért az Orane Box óta jött a L4D, majd a L4D2, tavaly az ingyenes Alien Swarm, idén a Portal 2 (amiből még semmit nem láttam). Szóval csinálnak ezt-azt, pár DLC. De tény, hogy a DNF szintjére süllyednek az Episode 3 elkészültével. A Source még elmegy és szerintem sok low-end gépű játékos örül, ha nem kell minden új játéknál gépet fejleszteni.

És hamár Gabe Newell-t cikizzük: nekem az a kép tetszett, amin a 200 kg-s testével ugye nem tud lehajolni még a székéből se a lemezért. Alá írva meg azt hiszem "Why Valve mad Steam". :)
18.
18.
adriano28
kapj be a valve, tökre vártam már 2010 szeptemberét mivel vhol azt olvastam hogy akkor fogja ki adni a valve a hl2 ep3-at de csak húzza a qrva időt, jövőre világvége azt nem tudjuk majd mi lesz a vég a half-lifében .. faxa -.-
17.
17.
Extol
Meg hajrá Valve persze :D
16.
16.
Extol
MOST olvasom Steamon: Announcing Steam DAILY DEALS
A new 24-hour deal, every single day
Ezentúl kivértel nélkül minden nap lesz valami akció?? Bámulatos! Hajrá Steam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!négy
14.
14.
biohazard rex
mindenki szidja az Valve-t hogy ilyen köcsögök olyanok... persze mert az EA a szívük alatt hordozza a játékosokat mert minden évbe kihánynak 3 Need for speedet vagy az activision hogy minden évbe kiadnak egyre szarabb call of dutykat nem is beszélve arról hogy a valve rengeteg ingyen dlc-t árul nah steam leárazásairól ne is beszáljünk.
13.
13.
Extol
Nem haragszom a Valve-ra, a Steam rendszer egy őrületes dolog, tömérdek akció majdnem minden nap, midweek madness, weekend deals, közös akciók más kiadókkal... Részemről nem baj ha nem jön évente új játék ki tőlük, bőven kárpótolva érzem magam. Nemrég Mafia sorozatot vettem aprópénzért. Az hogy szarnak a játékosokra, azt azért nem mondanám.
12.
12.
lolman598
#8: azért az Unreal 3-as alá sem kell atomerőmű,és mégis szebb a látványa,mint a Sourcenak
10.
10.
Rapid
Egyébként a cikk kissé pontatlan, mert nem azt mondta a Valve, hogy "nincs mit bejelenteniük az E3-on", hanem hogy nem fognak semmilyen címet bemutatni. “Well, we are not showing any titles at this year’s show. So no appointment is needed. Thanks” Ez a Valve-ot ismerve könnyen jelentheti azt, hogy bemutatni ugyan semmit nem fognak, de bejelenteni viszont igen.
9.
9.
Mathia$
Türelem, még van fél évük és ezalatt lesz Gamescom is. A Portal 2 jó kis game lett, bár a csapat lassúsága megkérdőjelezhetetlen. Csak rá kell nézni Gabe Newell-re, első benyomásra ami lejön az ábrázatáról: egy kép ahogy ül a monitor előtt és fánkot zabál.
8.
8.
Rapid
Azt hiszem, hogy először ki kellene várni a végét. Azért az a 7-8 éves Source motor elég szépen ki lett pofozva a Portal 2 alá. A másik meg, hogy nincs akkora atomerőmű igénye, mint a maiaknak, így sokkal szélesebb közönséghez is eljuthatnak vele. Egyébként meg csak mellékesen megjegyezném, hogy idén máris sokkal több infómorzsát csöpögtettek a HL2:EP3-mal kapcsolatban, mint az elmúlt 4 évben összesen. Nem konkrétumokról beszélek, de folyamatosan utalgatnak rá. Van egy olyan érzésem, hogy pár héten/hónapon belül össze fogjuk csinálni a gatyánkat...
7.
7.
Stranger666
még a portal 2 bejelentésekor mondták, hogy 3 olyan dolgot fognak 2011ben bejelenteni amitől beszarunk... ebből lehet az egyik a dota2 a másik kettőtről még semmi sincs... de ha így haladnak lehet nem is lesz.
6.
6.
Dresa
#2: Hát a Portál azért nem volt rossz, de nem értem én se mi tartott benne ilyen sokáig!
Én inkább az EP3 at várnám mint a HL 3 at
5.
5.
Hubert Cumberdale
#3: Mér szerinted az mi, hogy mindenki az ep3 miatt nyaggatja őket és nem kapunk lóf@szt se. Mert most a portal 2 miatt nem kell azt mondani, hogy hú el vagyunk kényeztetve, mert az első résszel ellentétben különálló játékként ki lett adva. Na majd mindjárt megborulok előttük...
4.
4.
Sonnypapa
Igazából én azt gondolom,h ez a Valve annyira lassú és annyira szarnak bele a játékok fejlesztésébe,h hihetetlen. Évenkénti HL Episode mi? egyszerűen képesek éveket csúszni aztán kiadni valami 2-3 óra alatt végignyomható hatalmas HL Episode-ot...Az Episode 2 2007ben jelent meg...4 éve várunk a folytatásra és semmi. de persze nekik nem kell új motort sem fejleszteni, nem kell bejelenteni semmit...nem tudom hogy gondolják,h 7-8 éves motor ütőképes lehet a maik mellett, arról nem is beszélve,h évek óta nem csinálnak semmit...Portal...ok...részemről kitörölhetik a seggüket vele.
Annyi jó játék van mostanában,h már a HL is csak egy "jó" de totál átlagosnak számít nekem...mert ennyire szarnak bele folytatni normálisan.
3.
3.
Massiv
Ti miről beszéltek? :D
2.
2.
anonymus26
valve évek ota nem csinál semmi ütöképes játékot ...
1.
1.
Hubert Cumberdale
Már egy jó ideje bizonygatják, hogy szarnak a játékosokra, de nem akartak hinni nekik. Most már lehet kezdik kapizsgálni. Szerintem már inkább a többi nagy cégnek bizonygatják, hogy "Látjátok? Mi a rajongóinkat le is köphetjük, az se változtat semmin!!" És milyen igazuk van...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...