Nyártól ingyenes az Age of Conan

  • Írta: InGen
  • 2011. május 25.
  • Hír
Link másolása
Az Age of Conan mérsékelt sikert könyvelhetett el az MMO-játékok kőkemény piacán. Talán ezért, talán másért, de a fejlesztők úgy döntöttek, itt az idő arra, hogy ingyenessé váljon az anyag, s így talán szélesebb rétegeket legyen képes megszólítani, főleg úgy, hogy hamarosan érkezik az új Conan-film is.

A váltás egyben azt is jelenti, hogy a játékot átkeresztelik Age of Conan: Unrated névre, valamint új tartalmi csomag is érkezik. Craig Morrison, a vezető producer a következőt mondta a dologgal kapcsolatban: "Most jött el erre az idő az Age of Conan életében, hiszen észrevettük, hogy kezd egyre népszerűbbé válni a név, ahogy az új Conan-film őszi megjelenése közeledik."


A játékra egyébként továbbra is elő lehet majd fizetni, s akik így tesznek, prémium felhasználókként lesznek megjelölve. Akik viszont ingyen szeretnének létezni Conan korában, azok számára is lehetséges a maximális, 80-as szint elérése, viszont különböző felszerelésekért és a kiegészítő tartalmakért fizetniük kell majd.

A váltással együtt jön két új, történetre koncentráló solo dungeon, a The Breach és a The Forgotten, valamint ősszel érkezik egy Adventure Pack névre keresztelt csomag, ami a film karaktereit vezeti be a játékba.

17.
17.
bledzer
ingyenes de mégse... mert ha komolyabban labdába akarsz rúgni és nem akarod, hogy két perc alatt lecsapjon valami full epic pénzes takony akkor bizony perkálnod kell neked is.
15.
15.
dareal
hát, én béta 1 óta nyomtam, de nekem nagyon nem jött be az AoC. ingyen sem fogom nyomni. az eredeti koncepció jó volt.
11.
11.
Optimus Prime
Anno játszottam vele a bétakor, meg volt valami ingyenes.. akármi. :) A lényeg, hogy egy idő után azzal szórakoztam, hogy leszedtem az összes ruhát a női karakteremről. Azért vannak benne jó részek.
Én majd a STO-t várom F2P-be.
9.
9.
Teletabi
Ja azt le is hagytam hogy örülök neki majd meg is sassantom újra.:D
8.
8.
Teletabi
Nekem Collectors editionom is volt a játékból én nagyon szerettem csak hát nem volt rá később keret. Amúgy a hibáit már régen kijavították, én nem is nagyon láttam benne hibát.( Talán egy picit monoton volt később)

OFF: Amugy engem a mi most nagyon levett a lábamról az a DnD online szerintem hatalmas pláne ha játszottál az eredeti papir kocka dologgal akár a DnD-vel akár MAGUS-sal stb. Persze itt is sok mindenért fizetni kéne de nem ilyen durván mintogy nem mehetsz le egy instába vagy nincs küldetésed.
7.
7.
Mortis
Ideje lesz már...Azt hittem már ez is bedőlt.

Nem rossz játék, de rengeteg hibája van. Kellene egy marha nagy patch.
4.
4.
tiazgriff
yep, én most is wowozom unalmas perceimben, de már csak aréna, nem maradt a pve-ben kihívás, swtor meg még nagyon messze van :( ha őszre kinnt akarják, h legyen a játék már rég open bétának kellene peregnie de semmmmi
3.
3.
adam222
#2: a francokat már most 600.000 emberrel csökkent a játékosbázisa 12.000.000 ról és ez a tendencia szerintem nem fog megállni, kijön az old republic és a wow játékosbázis mutatói zuhanórepülésben kezd el csökkenni! Régen én is wow oztam (eredetin nem ilyen tört szarok) akkor még volt kihívás a játékban, most jóformán egy olyan bosstaxot nem tudsz mondani ami nem arról szól h állj ki a körből... a Wow lassú halálra van ítélve , am már a blizzardnál is szóbakerült , h ingyenes lesz a wow
2.
2.
pjoco
Szép lassan ingyenes lesz az összes MMO! Kivéve a WoW! :D De az öröké fizetős lesz! xD
1.
1.
Hab
Hát átbújtam mi a különbség az ingyenes és a prémium tartalom között. Visszatérőknek nagy szívás, mert alig elérhető valami. Csak T1 raid egy része lesz ingyenes. Az élvezetesebb hyboriai instákért fizetni kell, ráadásul nem lehet véglegesen megvenni... Khitai insták menni fognak, ha megvetted a expansion-t.
Nyilván lesz egy kis fellendülés, de én már nem akarok több pénzt áldozni rá, hogy nyomhassam a T3 és T4 raideket. Azért néha benézek majd kis Khitai instára vagy PvP-re :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...