Parkolópályán a többi Saints Row projekt

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 13.
  • Gyászhír
Link másolása
A THQ gőzerővel hegeszti a Saints Row harmadik részét, amely még a második játéknál is betegebb lesz, ám a kiadó azt is megerősítette, hogy a további projektek - mint a 3DS-es és az XBLA-s játék - nem fognak elkészülni. A tervek szerint az egyes verziók szervesen kötődtek volna egymáshoz.

Mint azt tudjuk, a THQ a jövőben a legnagyobb címeihez óriási marketingkampánnyal készül majd, amihez az is hozzátartozik többek között, hogy különböző platformokra kisebb lélegzetvételű, egy-egy mellékszálat feldolgozó játékkal is előrukkolna, amelyben többek között olyan tartalmat is találhatunk, amit a végső, nagy projektben is előhívhatunk.

A kiadó a Saints Row: The Third esetében is tervezett egy plusz játékot, ez az eredeti elképzelések szerint Xbox Live Arcade-re és Nintendo 3DS-re jelent volna meg, azonban a cég már hetekkel ezelőtt megerősítette, hogy ezek a játékok mégsem fognak elkészülni. Danny Bilson, a THQ fejese szerint az ok prózai: az Xbox Live-os változat fejlesztési költségei egyre nőttek, így nem érte meg elkészíteni a játékot, míg a 3DS-es anyag munkálataiba pedig bele sem kezdtek, mert anno úgy döntöttek, hogy inkább más brandeket indítanak el a Nintendo kézikonzolján.

Ezek után bele sem merünk gondolni, mi lett a Saints Row film sorsa, amit a kiadó szintén a Saints Row harmadik részének novemberi megjelenéséhez igazított volna.

13.
13.
Mortis
Nem is baj. Több idő s pénz a rendes folytatásra. Eleve hülyeségek ezek a mellékágak.
12.
12.
IceColdKillah
Ja már én is várom az SR3-at! Ha csak fele olyan beteg lesz mint a 2 akkor nekem már tettszik....:P
11.
11.
Slik
GTA IV egy ratyi lett
10.
10.
huszti
az első rész nagyon jó volt, a 2 az gané lett
8.
8.
shatterhand
fogalmam sincs mit várjak ettől
ugyanúgy olvasok jót mint rosszat az elöző részeiből
7.
7.
shatterhand
#2: GTA4 -leszámítva,hogy ebben a generációban készült- sokkal gyengébb lett mint az elődei
6.
6.
Józsi_Doe
a post címe kapcsán már azt hittem hogy törölték a sr3-at, de nem
5.
5.
K2 The Highest
3.
3.
hakydakillah
Kinek mi... Én azelőtt soha jobban nem szórakoztam hasonló stílusú játékkal, mint SR2-vel coop-ban.
Mindegyiknek van valami erőssége, pont ezért nálam 3 játék van első helyen: SR2 + GTA:SA + Mafia 1 :-)
2.
2.
gta5
Ez egy béna játék ! A gtának nincs ellenfele!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...