Tizenötödik szülinapját ünnepli a Quake

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 23.
  • Érdekesség
Link másolása
Tegnap volt tizenöt éve, hogy boltokba került az id Software klasszikus FPS-e, a Quake. A játék azóta több folytatást, portot és spin-offot is megélt, a Quake-motorokat pedig számtalan másik játékhoz használták fel. A fejlesztők még csak említésszinten foglalkoznak a folytatással.

A Quake első része 1996. június 22-én jelent meg, először kizárólag PC-re. A játék ugyan nem az első FPS-e volt az id Software-nek, azonban 3D-s motorja és online multiplayere gondoskodott arról, hogy kitüntetett figyelemben részesüljön - a legtöbben a Quake megjelenését tekintik a cybersportok kezdetének is.

A játékon olyan arcok dolgoztak, mint John Carmack, John Romero, American McGee vagy Michael Abrash - a Quake-sorozat azóta három folytatást is megélt, illetve számtalan konzolos és mobilos port készült hozzá, illetve több spin-off, például az Enemy Territory: Quake Wars is megjelent a témában. A játékot a Steamen keresztül még mindig meg lehet vásárolni.

Carmack a tizenötödik szülinap kapcsán megemlékezett arról, hogy milyen nehézkes volt a játék fejlesztése, milyen problémás volt például az egérrel való szabad nézelődés beültetése. A mester pontosan ezekért az élményekért szereti különösen a Quake-et, itt kellett először szembenéznie a képességei határaival.

A Quake-játékok motorjait számtalan játékhoz licencelték, a sorozat moddolhatóságáról is híres volt: emlékezetes például, hogy a Team Fortress eredetileg Quake-modnak indult, míg a fejlesztőcsapatot fel nem vette magához a Valve.

A Quake folytatásáról egyelőre ötletelés szinten van szó az idnél, a csapat egy része állítólag az első rész hangulatához és világához térne vissza - persze legkorábban csak akkor, ha elkészült a Rage és a Doom 4.

12.
12.
Lordnekroseth
Senkit nem érdekel a doom...ez itt most quake hír...amelett a két játék ég és föld...a quake 1 már az igazi 3d korszakban jött ki...a doom meg 2 d-s volt.
10.
10.
XDannyL
Én a GTA-ról néznék meg egy ilyen videót... na az nem semmi változáson ment keresztül :P
9.
9.
Józsi_Doe
A Doom1-2 az etalon. A Quake az csak etanol
8.
8.
megalonagyix
hpb! a quake liveba már 700 órám van benne, és még mindig csak azzal játszok... (igen, a mai játékok nem tudtam lekötni!)
7.
7.
AssaX
boldog 15.szülinapot Quake gyorsan felcseperednek a kis porontyok XD
6.
6.
Mortis
Megint ezt írom: Álljanak rá még jobban a Doom 4-re!
5.
5.
Cuppak
Quake 4ever :D , Quake live nosztalgikus és nagyon jó ... még most is szoktam vele játszani.
4.
4.
FekaFOB
Életem egyik legmeghatározóbb játéka. Mind a mai napig kellemes órákat tudok eltölteni előtte. Kifejezetten örülnék, ha az id-s srácok később az első rész világához térnének vissza a következő Quakeben. Boldog születésnapot Quake!
3.
3.
gucho
imádtam a Quake-et, de ma már nem hoz lázba, de a videó jó volt, hogy kicsit nosztalgiázzak
2.
2.
Lordnekroseth
Az egyet a hihetetlen egyedisége,hangulata és brutalitása miatt, a kettőt fantasztikus zenéje és érdekes világa és elképesztően jó lan multija miatt,a hármat a fantasztikus pörgőssége és utólérhetetlen játékstílusa miatt imádtam. Szerintem a mai napig egy kiemelkedő darab. Reménykedem hogy nem csak a neve marad fent.
1.
1.
gamerman15
Quake 2 volt gyerekkorom egyik kedvence.
boldog 15.szülinapot Quake.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...