Készülhet a PlayStation 3-as Fatal Frame?

  • Írta: InGen
  • 2011. június 27.
  • Pletyka
Link másolása
A PlayStation 2-korszak egyik nagy klasszikusa, a Fatal Frame nem nagyon brillírozik mostanában. A rajongók türelmetlenek, és így minden kis fűszálba belekapaszkodnak, ami azt indikálhatja, hogy egy igazi folytatás készülhet a legendás horrorjáték-sorozatban.

Most az egyik, játékokkal foglalkozó ázsiai oldal tette fel a "PS3-as közelgő játékok" listájára a Fatal Frame-et. Ez persze abszolút semmit nem jelent, de legalább egy újabb apró reménysugár azon apró reménysugarak mellett, melyekről még korábban hallottunk.

 
A sorozat producere, Keisuke Kikuchi ugyanis még korábban elmondta, hogy csapata már egy új címen dolgozik a sorozaton belül. Ez persze szintén nem jelent semmit, hiszen például a korábban a Grasshopper Manufacture által készített Wii-s verzió egyáltalán nem jelent meg Japánon kívül, és a PS2-es Fatal Frame II szintén Wii-re tervezett remake-je pedig, úgy néz ki, végleg eltűnt a süllyesztőben.

Talán a félelmetes japán szellemek végleg elátkozták a sorozatot.

11.
11.
Yagami Light
#9: Szerintem egyáltalán nem Silent Hill klón. Ez egy nagyon is különleges játék.
Még1 ilyen játékot nem láttam, ahol fényképezőgéppel kell irtani a szellemeket.
Az összes többi horrorban zombikat meg szörnyeket kell szitává lőni.
Ráadásul a hangulata is nagyon ott van. Szerintem talán az Amnesia az a játék ami rémisztgetésben felveszi vele a versenyt, a többi az tündér mese ehhez képest. Csak két dolgot sajnálok:
1. Hogy hosszú idő után csak most jutott eszükbe, hogy kéne egy újat csinálni.
2. Csak PS3-ra jön(Jöhetne még Box-ra is meg PC-re is)

10.
10.
Vopesz
Az egyetlen horrorjáték, amely kihozta belőlem kétszer is, hogy ijedtemben kiessen a kontroller a kezemből :) Ezt azóta sem tudta elérni semmilyen más játék nálam. Úgyhogy jöhet, csak ne valami remake, hanem normális, új sztori.
9.
9.
Mortis
Kicsit SH-klón íze volt, de szerettem. Várom. :)
6.
6.
Raam989
Istenem, de imádtam ezt a játékot... Parafaktorban simán odaveri még a legjobbakat is... A minap játszottam a Fatal Frame 3-al, este, fejhallgatóval és kegyetlenül felment a szívverésem néhány helyen... :P
Én egy új résznek és az első 3 rész remakejének is örülnék.
5.
5.
vergil14
Na azért egy jó koment is elkéne.Fasza játék volt kíváncsi vagyok hogy milyen lesz az új része :D
4.
4.
K2 The Highest
Nem rossz gamma...Nincs olyan jó, mint a Silent Hill, de azé' lehet rajta ugrálni:)
3.
3.
Hubert Cumberdale
PC-re nincs valami hasonló, parás játék, mondjuk olyan amiben nem rejtvényeket kell megodani 3 percenként?
2.
2.
keiji maeda
számomra ez egy nagyon frusztráló játék volt , nekem nem kell több rész belőle :)
1.
1.
mamgu
Még mindig nem játszottam végig az elsőt se pedig a második is itt porosodik pedig tetszik , csak annyi más volt van ezen kívül .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...