Lucas újra belenyúl a Star Wars-trilógiába

Közeleg a Star Wars-sága blu-rayes megjelenése aminek alapvetően örülnénk, hiszen végre rendes, Full HD felbontásban tekinthetnénk meg kedvenc filmjeinket. Örömünket azonban elhalványítja, hogy George Lucas úgy gondolta: ismét változtat a klasszikus trilógia néhány fontos jelenetén.

A dolog ott kezdődött, hogy az új trilógia befejezését követően Lucas megváltoztatott néhány jelenetet a klasszikus trilógiában látszólag azért, hogy kicsit jobban összekösse a régebbi három filmet az újabbakkal. Amíg csak apróságokról volt szó - például az Uralkodó hologramjának kicserélése A Birodalom visszavágban - még senki nem panaszkodott nagyon, de amikor például A jedi visszatér végén Anakin szellemét lecserélték Hayden Christensenre, ott már sokaknál elszállt a biztosíték.

Nos, ha megnézitek az alant látható két új jelenetet, akkor valószínűleg nem csak a biztosíték fog elszállni, de rögtön leég az egész ház is. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy A jedi visszatér és az egész filmtörténelem egyik leghatásosabb, legdurvább jelenete, amikor Darth Vader, látva fia szenvedését az Uralkodó villámcsapásai alatt, csendben, szó nélkül vívódik, majd úgy dönt, hogy addigi mestere ellen fordul. A jelenet brilliáns, mert a némaság mögött szinte látjuk a maszk alá rejtőző Vader arcát, ahogy küzd maga ellen.

Nos, Lucas úgy döntött, hogy ez így nem lesz jó, s berakott némi "Noooooo!" felkiáltást az egészbe, ami teljesen elveszi a jelenet élét és minden hatásosságát. Szimplán gagyi.

65 komment - szólj hozzá!