Tényleg jön az új Syndicate

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 11.
  • Érdekesség
Link másolása
Úgy néz ki, hogy a régóta pletykált hír beigazolódott: Peter Molyneux és a Bullfrog egykori klasszikusa sok-sok év után végre visszatér, mégpedig a Starbreeze fejlesztésében. Habár meg kell hagyni: az új Syndicate legfeljebb a nevében fog hasonlítani a régiekre.

Az Originre került fel néhány információ, melyet aztán az Electronic Arts rögtön el is távolított az oldalról. Persze ez a rövid időtartam pont elég volt ahhoz, hogy kijussanak az első infók és képek a Starbreeze új játékáról, mely a korábbi pletykáknak megfelelően tényleg a Syndicate. Peter Molyneux és a Bullfrog egykori taktikai akciójátékából ugyan nem sok marad meg: az új Syndicate kőkemény FPS.

A világ viszont nagyjából ismerős: 2069-ben járunk, a civilizációt a szindikátusok uralják, akik teljes szolgáltatást és hozzáférést biztosítanak a lakóknak a digitális világhoz, információáradathoz, s közben persze igyekeznek uralkodni is rajtuk. A szindikátusok célja minél több ügyfél megszerzése, amiért persze keményen háborúznak egymással. A játékos Miles Kilo ügynököt alakítja, aki a Eurocorp egyik legújabb, még prototípus fázisban leledző ügynöke. A sztorit egyébként Richard Morgan sci-fi író írta, aki legutóbb a Crysis 2 történetén dolgozott.

A játékmenet a lövöldözésen kívül főleg a chipekre épülő fejlesztésre épül: ezek segítségével behatolhatunk a digitális adatfolyamba, és átláthatunk falakon, lelassíthatjuk az ellenfeleinket és hasonlók - tiszta Mátrix. A szénné lőtt ellenfelektől ellophatjuk a chip-technológiájukat, s ezzel erősíthetjük magunkat, s persze a szindikátusunkat.

A "hivatalos" közlemény multiplayert is ígér, és bár egyelőre csak 4 fős kooperatívról volt szó, nem valószínű, hogy a kompetitív módok kimaradnának.

6.
6.
adye
#5: De persze hogy ismerősek =)
De ennél a 2 címnél nem lehet felróni egyik hibájaként sem, mivel ugye ezek a dolgok már az előző részekben is szerves részét képezték a játéknak. Talán az új Syndicate fejlesztői megérdemelnének egy körmöst az FPS nézet miatt úgy már tényleg közelít a Deus Exhez... De legyünk optimisták és reméljük a legjobbakat!
5.
5.
M.invisible
#4: De nem ismerősek a felsorolt dolgok?
Szerintem ezek alapján eléggé Deus Ex! Hasonlóságok:

1. Közeljövőben játszódik.
2. Információkra, és az ehhez kapcsolódó dolgokra épülő technikai fejlesztések. Itt chippek Deus-ban implantok, ráadásul még a multi cégek is hasonlóan vannak jelen. Az egyikben a mesterséges szervekkel tartják befolyás alatt az embereket, a másikban az információ szerzés lehetőségével.
3. Hasonló skillek, pl bizonyos chippekkel átláthatsz a falakon. Hasonló hack rendszer, ebben digitális adatfolyamokba hatolhatsz be, amott pedig system hack-el nyithatsz magadnak új utakat.

Minden esetre ez így nem hangzik túl biztatóan. Az még nem is számít, hogy FPS, mert nem ettől lesz rossz, vagy jó. De aki a régieket ismeri, az tudja, hogy azok tényleg más alapokon feküdtek.
4.
4.
adye
Nem vagyok játékfejlesztő de szerintem sokkal egyszerűbb kivitelezni egy látványos, odabaszós fps-t mint egy jól kiegyensúlyozott szintén látványos és izometrikus stratégiát.
Ennek ellenére örülök, hogy visszakapjuk a címet még ha ilyen formában is. Kicsit nekem az az érzésem mintha az öltönyösök akik pénzelik az egészet megvárták volna a Deus Ex: HR eladásait, mint egyfajta feedback-et, hogy mennyi potenciál is van a témában.
Szerintem várjunk legalább egy gameplayt mielőtt követ vetünk a projectre.
3.
3.
MadDragon
Megint FPS??? Minek? Az X-Com fps-ről se hallottam sok jót. Két emlékezetes stratégia játékot is elvisznek az FPS-ek amúgyis telített irányába...bah.
2.
2.
xICEMANx
Jól hangzik és jól is néz ki.
1.
1.
343i
Csak sajnos a szokásos fps :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...