Túl sok káromkodás volt a Bulletstormban

  • Írta: InGen
  • 2011. október 10.
  • Érdekesség
Link másolása
Nem szerintünk. Szerintünk még kellett volna bele. A játék fejlesztői azonban utólag úgy látják, lehet, hogy kicsit túlzásba vitték a káromkodásokat. Minderre az angol verzió alapján nem jöttek rá, csak akkor, mikor kézbevették a lengyelre lokalizált változatot. Aztán jött a pironkodás.

A Bulletstorm rendkívül szimpatikus kreatív igazgatója, a People Can Fly egyik kulcsembere, Adrian Chmielarz nyilatkozta, hogy meglepte őt a Bulletstormban található káromkodásokra érkezett reakció. Később már ő is belátta: talán túl messzire mentek, de erre a játék fejlesztése során még nem jöttek rá, csak a végén.


"Tudsz valamilyen káromkodást egy idegen nyelven? Németül, franciául, lengyelül? Ha kimondasz egy ilyet hangosan, nem nagy dolog, igaz? Nem lenne probléma kimondani egy családi ebéden. Na, nekünk pontosan így hangzottak a f*ck-bombák, mivel lengyelek vagyunk, csak egzotikusnak és mókásnak tűnt a sok káromkodás" - mondta Chmielarz, majd hozzátette, hogy az Epic ezek után úgy gondolta, hogy ők szándékosan így akarták, és tiszteletben tartották a People Can Fly vízióját, csak azt nem tudták, hogy ez sokkal több, mint amit ők eredetileg akartak.

Chmielarz végül elmondta, hogy csak a fejlesztés végén jött erre rá, mikor megkapta a lengyel szöveget: "Ekkor jöttem rá, mennyire mocskosak voltunk. Én az életben sokat káromkodom. Nagyon sokat. És ennek ellenére még én is kicsit elpirultam."

19.
19.
Callation
Én speciel General Serrano káromkodásait nagyon bírtam az angol nyelvben ilyen választékos káromkodást nem nagyon hallottam még.
És igen egy alkoholista ex-katona aki mindent látványosan elszúr majd valahogy kilövöldözi magát onnan és csak azzal a módszerrel hogy minden emberét ezzel elveszíti vagy súlyosan károsítja attól nem azt akarom hallani hogy ,,a teremburáját már":P
Amúgy is a második részben bárhogy is folytatják a történetet én nem akarok kevesebb káromkodást. A végén beépítenek cyborg Serrano-ba vmi szépen és illedelmesen beszélő modult és annyi a montázsnak
18.
18.
Darox
#17: Játékok közül hivatalosan a Mafia 2 vezet. De ha nagyon ezt akarom hallgatni GTA San Andreas. Mert mondjuk Mafia 2-ben jóformán fel sem tünt, de GTA-ban eléggé szembe tünő. Pl. a IV-ben kifejezetten tetszett hogy elszakadtak a gettótol.
17.
17.
Optimus Prime
#16: Vagy nézd meg a két "pánikos" filmet, DeNiro kb. minden második kötő szava a fuck/fucking.
Meg ott a Dead Space: Downfall...
16.
16.
Darox
Nem a Mafia 2 tartja a világ rekordot a "f*ck-bombákkal"? Abban volt vagy kb.... 200?
15.
15.
SütiMester00
#14: hát pedig a magyarban még cifrábban lehet gondol csak át.
14.
14.
Kyuubi
#6: Ez nem igaz, angolul még a magyarnál is cifrább dolgokat lehet mondani, csak a legtöbb ember tudása nem terjed addig. Meg persze a legtöbb ember nem mer bemenni egy amerikai nagyváros gettójába, csak hogy műveltebb legyen ilyen téren :P
12.
12.
Mortis
#6: Ez nagy fegyvertény...

Persze, rázós helyzetek, marcona szereplők s ha a valóságban körülnézünk, akkor a legtöbb ember valóban ilyen. Nincs mit szégyellni.
11.
11.
givi6
Ezen csak röhögni tudok : D
Kipróbálom majd onliven ha ennyire jó...
10.
10.
Optimus Prime
A főhős valami merc vagy katona, mégis hogy beszélne? engem pl. Toombs-ra emlékeztetett a Riddick filmből, aki szintén megmondtam, amit meg kell. De a szinkronhangja Dexteré volt a Darkest of Days-ből, asszem.
8.
8.
SütiMester00
ja túl sok volt... egész végig csak Dick, Dick, Dick.
6.
6.
savior10
Egy brutális játék alkoholista bosszúvágyó katonákkal nehogy már ne káromkodjanak.:D
Mondjuk engem csak az zavar,hogy angolul szinte minden káromkodást a fuck szóval oldanak meg és ez baromi uncsi.Naná hogy a Scarface-ben is van 187 ha egyszer nincs rá más szavuk.Na erre lenne jó a magyar nyelv.Még trágárkodni is változatosabban tudunk.
4.
4.
pjoco
Kurva életbe hát így volt jó! xD Mondjuk egy magyar szinkronnal meghallgatnám minek fordítanák azt a sok káromkodást XD biztos vicces lenne!
3.
3.
DollSyndrome
Zsír kis game. Egy üde színfolt volt a sok háborús fps között. B*sszameg.
2.
2.
FekaFOB
Nekem kifejezetten tetszett, hogy minden második szó káromkodás volt. Ez még növelte a játék hangulatát. A multiban is sokat hallatott Shitlickers! kifejezés pedig azóta is örök favorit :D
1.
1.
daenath
Nem tudom ki hogy van ezzel de nekem ugy volt jo a jatek ahogy....pont belle illet a sok tragar szoveg, elet szaga volt ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...