Hayashi szerint sem kell még új konzolgeneráció

Érdekes, hogy amíg sokan már az új konzolgenerációt várják, úgy tűnik, hogy a fejlesztők és a játékosok legtöbbje még tetemes ideig ellenne a jelenlegi Xbox 360-nal és PS3-mal. Ebbe a sorba állt be most Yosuke Hayashi, a Team Ninja vezetője, a Ninja Gaiden 3 fő fejlesztője.
  • Írta: InGen

Kommentek

#24
Szerintem meg kurvára kell, és hiába szar azoknak akik nemrég vettek, ez így megy. A pc kurva gyorsan fejlődik a konzol pedig nemfogja tudni utolérni 2 évente új konzollal.
#23
Ő könnyen beszél, de mit mondjon egy szimulátort fejlesztő cég, ahol nem a történet, hanem a fizika és a grafika is számít (GT, Forza 4) ők, már nagyon nehezen tudnak fejlődni. Nem csak egyféle stílust kell megvizsgálni! Ráadásul akik a multi miatt vesznek egy játékot (COD, BF), szintén jó lenne egy erősebb gép.
#22
APS3 még csak most kezd igazán tuti vétel lenni,mivel a 3d technológia azért kicsit odaver ám a kohnkurenciának.Volt szerencsém látni például a most nemrég kiadott Shadow of the Colossus-ICO pack.-et.Dúrva, na,3d-ben!!
#21
LtK
#16: Nem kell a szar grafikára menni. Nem is fog senki arra menni soha. Csak szerinte (Már leírtam) előbb tanuljanak meg tartalommal teli játékot csinálni, aztán jöhet a grafika. Ez a szint pedig amit a konzolok megtudnak épp elég, hogy azt tudjuk mondani, hogy ez bizony szép.
#20
#19: igen és mi megvesszük :/
sajnos ez a meccs is 2 szereplős mint a legtöbb
#19
#18: Persze ez így van, de ez most ettől, szerintem nem fog megváltozni, attól meg főleg nem, hogy mikor lesznek új konzolok. Én is örülnék, ha jobban rámennének a játék minőségére és nem az lenne, hogy a nagy felbontású textúrák miatt meg kellett felezni a játékidőt, de amíg a csilivili a kelendő, addig ne is várjunk ilyesmire, szóval a lényeg, hogy nem (teljesen) a fejlesztők a hibásak, hisz ők azt viszik a piacra, amire kereslet van.
#18
#17: jah persze hogy lehagytam a lényeget:

attól hogy ezt egy elismert hivatalos személy is elismeri (mármint hogy a jó grafika nem garantálja a jó játékot) az azt jelenti hogy a rengeteg követelöző rajóngónak legyen ki mögé felsorakoznia , egy olyan mögé aki támogatja őket és elismert név a szakmában.Mégis többen fognak reklamálni ha egy név segíti őket :)
#17
#16: Én értem hogy mit mondasz de szerintem ne az legyen egy játéknál a lényeg hogy a grafika überkurvacool legyen a többi meg le van szarva...

erre is van példám az első Assassin's Creed ben gyönyörü grafika de a felétől már semmi újjat nem hozott a játék
#16
#7: Hogyne érteném, csak igazából azt nem, hogy ezt már mindenki kifejtette meg elpanaszolta, meg megvitatta, csak ha már valamelyik nagy fejes mondja, akkor az hír? Amúgy meg attól, hogy minőségi játékot akar valaki, attól még nem kell a szar grafikára menni, szóval nyugodtan elférne az új konzol, ha jó játékot csinál valaki, akkor az másik konzolon is jó, de ha csak a grafikára mennek és szart adnak ki, akkor is édes mindegy, hogy mire adják ki. Szóval erre értettem, hogy most akkor miről is van beszélve?? :D Nem mindegy, hogy kijön-e, vagy sem? Attól semmi sem fog megváltozni ezen a téren. A techdemok techdemok, a jó játékok meg jó játékok maradnak. De ha nem jön ki az új gép, akkor csak azoktól veszik el a lehetőséget, akik tudnak jó játékot csinálni szép grafikával. (szerintem :P)
#15
én egyetértek vele... több példát is fel tudok hozni az olyan játékokra amikben a graf jó volt de a story nem... monnyuk a
Battlefield 3: - Jó grafika a singleben de a story annyira gagyi és elcseszet volt hogyha nincs a multi akkor a 6.0 t se érte volna el
de rögtön egy ellenpélda:
World of Warcraft: -lehet utálni lehet szeretni a Blizzard MMORPG -jét de egyet senki sem tagadhat: a játék 2005 ben jelent meg a grafika szánalmas a mai mmokhoz képest(Aion) de mégis 12 millió előrendelője van és kb 2 millió törtözik.

Egyszóval nem kell jó grafika ahhoz hogy egy játékot milliók imádjanak , elég egy jó story és multiplayer hozzá hogy folyamatosan játszák
#14
#9: az a cikk arról szólt hogy a ps4 et hamarabb akarják kiadni mint az új xbox ot
#12
#3: Ezt elég rosszul tudod! A Sony konzoljai eddig mindig 6 éves periódusonként frissültek. Az első 1994-ben, a második 2000-ben, a harmadik pedig 2006-ban jelent meg. Ebből a számtani sorból az következik, hogy jövőre lenne esedékes a PlayStation negyedik eljövetele, de szinte borítékolható, hogy abból még nem lesz semmi.
Abban igazad van, hogy még egy 10 éves konzolra is jelennek meg játékok (a Sony esetében), viszont (amire te is céloztál) az igazi nagyágyúk mindig a legújabb generációt célozzák meg, nem pedig a kiöregedőben lévő masinákat!
#11
Teljesen igaza van.A crysis 2 például szép játék volt,de 10 percre nem tudott lekötni annyira unalmas.Szerintem ahhoz,hogy egy játék jó legyen nem elég pusztán a szép grafika sőt nem is feltétlenül szükséges hozzá.Sokkal inkább,élvezetes játékmenet,hosszú játékidő és egy jó sztori kell ami odaszögezi az embert a képernyő elé.Amíg a fejlesztők 6 órás sztori módot csinálnak egy játéknak addig én lehúzásnak érzem az ilyeneket,mert ugyanannyiért adják azokat a játékokat amiknek 6 óra a sztori módjuk mint azokat amelyeknek mondjuk legalább 100 óra.
#10
én úgy vélem, hogy:

ott van a PS3hoz a bluray, tessék szépen kihasználni, és ne csak átvezető videók, hanem a tartalom foglalja a helyet a lemezen. tessék egy játékot több ideig fejleszteni, vagy több erőforrást bevetni, hogy egy játék ne csak 2 hétig kössön le egy játékost, hanem akár hónapokig, évekig (sajnos szerintem ma az ilyen játékok nagyon ritkák). az Xbox-hoz meg mivel feltelepíthetőek a játékok, lehet 2-3 korongra pakolni a játékot, így akár egy 20-30 GBos játék is simán ugyanúgy játszható X360-on is mint PS3-on. Valóban az a bajom nekem is, hogy nem igazán sok a tartalom a játékokban. igaziból nem is nagyon veszek meg új játékot 1-2 címen kívül, mert tudom, hogy alig játszanék vele 1-2 hétnél többet. ezért újonnan csak azokat veszem meg, aminek a multijával is játszok. de az a gond, hogy a sport, autóverseny meg FPS-TPS játékokon kívül a többi játék multija általában gyenge szokott lenni. ezen kéne kicsit elgondolkozni és változtatni szerintem.
#9
#3: Én úgy tudom hogy majd két év múlva fognak jönni az újgenerációs konzolok itt olvastam az oldalon az eggyik cikkben olvastam :D
#8
#7: "A szart is szépen belehet csomagolni."
EPIC! :DDDDDDDD
#7
LtK
#2: Ha ezt nem tudod megérteni ott már veled van a probléma. Mindenki más megérti. Rossz mert már megvan kötve a kezük a grafikai határok terén, és nem sok újat tudnak mutatni a játékosoknak, de szerinte nem az a mérvadó, hogy milyen csillivilli egy játék, hanem,hogy milyen tartalom van abban. Azaz még jó ez a konzol csak a sok fejlesztőnek rá kéne jönnie, hogy attól,hogy lefossuk a bokánkat a gyönyörtől még az adott játék lehet szar.(A szart is szépen belehet csomagolni.) Hozzáteszem nagyon igaza van. Jó lenne ha így gondolkodnának a fejlesztők.Persze az egyik nem zárja ki a másikat. Példának okáért az Uncharted-et tudom felhozni.
#6
Szerintem max 2 évig maradnak, tovább aligha, ígyis PC-től elmarad már a legtöbb új játék konzolos változata grafikailag, ha nem is hamar, de lassan megének a cserére ezek a konzolok.