Nagyobb irodába költözik a Gearbox

  • Írta: InGen
  • 2011. november 21.
  • Érdekesség
Link másolása
Láthatóan jól megy a Gearboxnak, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egy új, sokkal nagyobb irodába költözik. Legalábbis akkor, ha az új irodának helyt adó épület elkészül, ami valamikor 2013-ban esedékes. Szóval a hír címe az is lehet, hogy majd egyszer új irodába költözik a Gearbox.

2012-ben kezdik el építeni a Frisco Square névre keresztelt hatalmas, irodáknak, éttermeknek és lakásoknak is helyt adó komplexumot, melynek első, előre bejelentkezett bérlője nem más, mint a Gearbox Software. A cég valószínűleg abban reménykedik, hogy 2013-ra, mikorra elméletileg készen áll majd az épület, legalább olyan jól, vagy még jobban fog menni a szekér, mint most.


A komplexumban egy 5667 négyzetméteres terület lesz a Borderlandsért és a Duke Nukem Foreverért is (részben) felelős srácoké. Annyira egyébként nem költöznek messzire, hiszen a jelenlegi irodájuk ettől 15 mérföldre fekszik. Jim Leslie, a Frisco Square egyik fejese elmondta: amint kiderült, hogy a Gearbox beköltözik, hirtelen megélénkült az érdeklődés a hely iránt, főként különböző éttermek jelezték, hogy bizony ők is szívesen jönnének.

3.
3.
Mortis
Potenciális meteorbecsapódási áldozat.
2.
2.
Kantor
Ahelyett hogy költöznének, csináljanak egy rendes Brothers in Armsot, ne ilyen Furious szarságokat xD
1.
1.
nero66
Nem semmi, szép nagy hely :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...