Jöhet a Gran Turismo 5 XL Edition?

  • Írta: InGen
  • 2011. december 28.
  • Pletyka
Link másolása
A Polyphony Digital erősen dolgozott azon az elmúlt évben, hogy kijavítsa a Gran Turismo 5 hibáit és hiányosságait, aminek eredménye a Spec 2.0 csomag, és az utóbbi hónapok egyéb peccseiben mutatkozik meg. Polcokra kerülhet tehát az új, kiegészített verzió is?

Legalábbis úgy tűnik, hiszen az Amazon, a Newegg és a Buy internetes üzletekben is feltűnt a Gran Turismo 5 XL Edition, egy játék, amit a Sony még be sem jelentett  hivatalosan - 39,99 dolláros áron.


Éppen ezért innentől puszta spekulációk jönnek: az internet szerint ez lesz az európai/amerikai verziója annak a Spec II lemeznek, ami Japánban már elérhető, és tartalmazta a játék megjelenése óta kiadott összes javítást, valamint a Spec 2.0 csomagot.

Ezek által az eredetihez képest jelentősen javult a Gran Turismo 5 mesterséges intelligenciája, fizikája, többjátékos része, több új járgány is bekerül a felhozatalba, és megszámlálhatatlan mennyiségű egyéb apróság is fejlődik.

29.
29.
LAZLOW20
28#:
Amúgy meg az hogy 20 éve játszol nem azt jelenti hogy Hardcore Gamer vagy,mert ha a Shift 2 -t te realisztikusnak hivod akkor inkább azt bizonyitja hogy elmentek otthonrol.Ha a Rfactor ra vagy a Live for speedre,esetleg a GT5 re vagy pedig Forza-ra mondod ezt akkor megérteném,de a Gt5 öt nem lehet a Shift el összehasonlitani.A Shift 1 egy nagyon jó játék volt,A shift 2 egy rakat szar lett hozzá képest szerintem.A szimulátor nem ott kezdödik hogy cukormázas grafika meg csilivili fények és sisaknézet.A hangok ugyan jók a játékban de ha észreveszed majdnem minden autonak ugyanolyan a hangja.Az irányitás meg valami szörnyü,egy leültetett 600 Lóerös Audi r8 ami ráadásul öszkerekes 60-nál kipördül a kanyarba ,meg ugy dobálja a seggét mint a zsiguli amikor rossz a hátsó lengéscsillapitója.Driftnél is egyy 400 lóerös RX8 majdnem hogy lefullad ahelyett hogy kipördülne.Hangulatos játék meg szép meg minden de amikor lassitassz a kanyar elött a mögötted lévö meg 200 km/h val belédrohan azt nevezik AI nak.Az egész egy idöután elveszti a hangulatot amikor már átnézel a cukormázas grafikán ,és akkor rájössz hogy az AI nem agressziv hanem csak sík hülye.Én egy fillért ki nem adnák azért a játékért föleg nem 50€ t PS re.
27.
27.
Wizard8
#25: Ott a pont. Jogsi után már elég vicces az NFS, és a hasonló "élethű" játékok...
23.
23.
bsg09
#21: "A shift 2 egy játszhatatlan szar volt"

Bele kellett tanulni való igaz, az ellenfelek pedig erőszakosak, ez tény.
21.
21.
adamsfamily
18#A shift 2 egy játszhatatlan szar volt,amiben nem csak a verseny volt kihívás hanem az is,hogy egyáltalán egyenesben tartsa az ember a kocsit és a fogyatékos MI még ráadásként lökdösődött is.De a hangok benne tényleg élethűek voltak és a sisak nézet is jópofa volt,de az autók kanyarodását elb*szták.

#19,#20:A gran turismo meg tényleg "nagyon hiteles" szimulátor a nulla fizikájával meg az ütközésekkor keletkező kukahangokkal.Már az 5. részt dobták ki de az autók még mindig nem törnek rendesen,szóval ennyit a realitásról.A törés modell helyett beledobáltak több mint 1000 kocsit de persze úgy,hogy belső nézet nincs mindben,szóval a gran turismo sem olyan hű de élethű játék.A versenyek meg annyira unalmasak,hogy az ember elalszik rajtuk mert nyugdíjas tempóban történik mindegyik verseny.
20.
20.
LAZLOW20
#18:Pont hogy a Shift 2 szól a Casual gamereknek a parasztvakitós grafikával.De felesleges pazaroni a betüket mert aki azért szereti az MW3 at mert a tárat fel lehet böviteni 400 töltényesre azzal felesleges vitázni.Lóval nem éri meg kártyázni.
19.
19.
LAZLOW20
18#Te barom nem a hangoktol meg a sisaknézettöl lesz élethü egy játék,ha szerinted a shift 2 az élethü,vagy szimulátor akkor biztos hogy biciglivel jársz.Amúgy meg nem vagyok Casual gamer,valoszinü hogy egy kicsivel többet konyitok a témához mint te.
13.
13.
Wizard8
Mi van ?? Shift 2 ? ^^ Talán még a Forza... Aki régi GT az úgy is értékeli a GT5 -öt. Lehet nem ez lett az eddigi legjobb GT. Viszont, ebben is ott van az a plusz. Amit mindig is nyújtott ez a játék.
10.
10.
venoom
#9: lol most tényleg vitatkozni akartok vele? :D hadjátok szegényt van elég baja
9.
9.
LAZLOW20
2# ModernWarfare 84:Te tirpák paraszt állat,tanulj már meg helyesen irni!!Azt hittem a BF3-as kommenteid után végre bannoltak a csába,de nem te még mindig itt vagy.Hogy mered a Shift 2 -t egy lapra hozni a GT 5 tel?Eggyetlen egy igazi ellenfele van az pedig a Forza.A japán ''jatékgyaras=''ahogy te mondod nem ezért van csödben(ha eggyaltalán ott van)tudod van egy szines doboz amibe egy fehér kábel megy bele és úgy hivják hogy tv.Ha néha ezt néznéd vagy tudnál esetleg olvasni akkor nem mondanál ennyi hülyeségeket.Kérlek kimélj meg minket vonulj be egy diliházba vagy egy parasztokitó tanfolyamra,de lehet hogy rajtad csak a lobotómia segit(ha tudod mi az)vagy ménnyél az úgynevezett ''csippendél'' meg sztriptiz show-jaidra a nyomorék barátaiddal és oszd ott az észt amig ki nem ütik a szemed,mert én biztos azt tenném.
8.
8.
bernyi
Aki a shifteket egy lapon említi a gt-vel az meg is érdemli, hogy azokkal kelljen játszania. Emberek egy olyan játékról beszéltek, ahol a tier 3-as igazi szárnyaktól súlyos gépek 60-nál is csúszkálnak egy tompaszögű kanyarban ( a shiftben).
A gt pedig még mindig az EGYIK legjobb konzolos szimulátor, és egyedül a Forza ami szóba jöhet mellette, sőt a 4 már talán felül is múlta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...