Kingdoms of Amalur - az EQII-nek köszönhetjük

  • Írta: InGen
  • 2012. február 15.
  • Hír
Link másolása
Viszonylag ritka, hogy egy játékfejlesztő stúdió frusztráció eredményeként jön létre, és még ritkább, hogy a frusztráció középpontjában álló ember zsebből megteheti, hogy létrehoz egy stúdiót. A Kingdoms of Amalurt fejlesztő 38 Studios esetében azonban pontosan ez történt.

Curt Schilling, egykori profi baseball játékos nagy Everquest-rajongó volt, ám az Everquest II-vel kapcsolatban hatalmasat csalódott. A játék néhány tulajdonságával kapcsolatban csak azt kérdezte: "Mégis mit gondoltak ezek?"


Ezután megkereste a Sony Online csapatát, és elbeszélgetett velük arról, hogy esetleg létrehozná a saját stúdióját. Többen fejezték ki érdeklődésüket a dolog iránt, Schilling pedig a cég megalakítása után konkrét ajánlatokat adott ezeknek az embereknek.

A jelenleg 400 alkalmazottat foglalkoztató stúdiót javarészt egyedül finanszírozta néhány pénzesebb egyén közreműködésével, valamint a Rhode Islandtől kapott állami támogatás is segített. A nagyfőnök szerint hamarosan egy többmilliárdos szórakoztatóipari cég válik majd a stúdióból, bár azt ő is elismerte, hogy a játékfejlesztés sokkal nehezebb és komplikáltabb, mint azt gondolta volna.

14.
14.
nero66
Már meg van köszi, de igen az volt a gond :))
13.
13.
Tomek1988
nero66 én arra tippelnék, hogy átok alatt vagy, felkeresel egy healert és nála leveteted.
12.
12.
nero66
Nem tudjátok az miért van, hogy mikor áthajózunk a csatába és legyőzöm a szörnyet akkor egyszercsak el fogy a manám és nem is töltődik többet vissza?!
11.
11.
Exnem
Én 29. szinten fejeztem be.:) A játék elején egy warrior voltam, később Fateweaverrel átállítottam Finesses-re és a játékot már Mage-el fejeztem be.:D
10.
10.
nero66
öööö.... ezt most így nem tudom meg mondani, de majd meg nézem. :)) Egyébként azt észrevettétek, hogy a menü zenéje olyan mint a pókemberben? http://www.youtube.com/watch?v=0Ac4xamCIgY ;)
9.
9.
drat576
én 30-as szintű vagyok de még nem fejeztem be mindent a bal oldali kontinensen, mágussal tolom, staffal 600 körül sebzek, Mark of Flame-mel meg 2000-3000 körül, az armorom meg 1400
8.
8.
Tomek1988
Teljesen igazad van, nem vagyunk egyformák és így szép a világ.
Én nem játszottam a demoval, ami nekem tetszett benne az pont az egyszerű irányítás, ami ugyanakkor elég sok variációt ad. Sohasem egyhangú, minden tájnak más a látványvilága, amelyek egyenként mind mind nagyon jól kidolgozottak és hangulatosak. Rengeteg fegyver, kacat, kavics, kovácsolás, cucc turbózás. A végére sikerült úgy felgyúrni a csávómat, hogy nincs ellenfele, pedig azt hiszem még csak 26.-szintű vagyok. Rengeteg párbeszéd, jó kis történet. Azon kevés játékok egyike ami újra játszható. nero66 te mivel toltad? Én íjászos finesses voltam végig, elég komoly íjat sikerült fabrikálni, a defensem 980 körül volt.
7.
7.
nero66
Nekem is nagyon bejön, most tolom végig másodszorra. :D Aki teheti próbálja ki, mert nagyon leköti az embert, van benne pár nehezebb rész is, sok szép táj, nagyon jó zenék... Kell ennél több?! :))
6.
6.
thernielle
#4: Gusztus dolga. Embere válogatja. Ki mint vet, úgy arat. Bámul, mint borjú az újkapura. Megtanítja kesztyűbe dudálni.

Na, ööö csak azt akartam mondani, hogy szerintem nem, de stílusában mindkettő elég szórakoztató volt :)
5.
5.
thernielle
#3: Nagyjából milyen különbségekre gondolsz? Playstationön toltam a demót, és még nem vagyok igazán meggyőzve. Rohadt érdekesnek tűnik a sztori, kicsit furcsa az irányítás is, de megszokható (olyan Fable-szerű, de mégsem teljesen), a grafika meg kicsit ocsmány :)
De komolyan vacillálok rajta. Kell valami a Fallout 3 utánra is (mea culpa, még csak most kezdtem neki).
4.
4.
Tomek1988
Én végig vittem már, rég kötött le így játék. Mindenki előtt bátran kijelentem: a skyrimet simán übereli...
3.
3.
turleysqt
vigyázat!:a demo megsem közelíti a teljes játékot, hatalmas a különbség!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...