Látási gyengeségeket javít a Medal of Honor

  • Írta: InGen
  • 2012. február 20.
  • Érdekesség
Link másolása
Habár a Call of Dutyt egyelőre nem sikerült megszorongatnia az eladások tekintetében, s a Battlefield 3 népszerűségét sem érte el, másra azért jó lehet a Medal of Honor. Például gyengénlátók látási képességeinek viszonylag gyors javítására. Legalábbis ezt támasztja alá egy friss kutatás.

A McMaster University az AFP riportja szerint olyan 19 és 31 év közötti betegeken végezte el a tanulmányt, akiknek gyerekkorukban mindkét szemük behályogosodott, fiatalon átmenetileg elveszítették a látásukat, műtétekre, szemüvegekre és kontaktlencsékre szorultak. Ezért később sem tudott megfelelően kifejlődni a látásuk, így felnőtt korukra jóval gyengébben látnak egészséges társaiknál.


A kutatók arra kérték a résztvevő pácienseket, hogy játsszanak összesen 40 órát a Medal of Honorral, napi maximum 2 órás adagokban, egy héten öt nap. Ezt követően a kutatást vezető Daphne Maurer beszámolt az eredményekről: minden résztvevő látása komoly mértékben javult. Ez a legtöbb esetben azt jelentette, hogy 2 sorral többet tudtak elolvasni azon a betűs, szemvizsgálós izén (aminek biztos van neve, csak én nem tudom), jobban felismerték az arcokat és könnyebben olvasták a kisebb betűkkel nyomtatott újságokat is. Ezen kívül többeknek közel teljesen tökéletessé vált a látása.

"A fejlődés kétharmada szimplán már azzal is magyarázható, hogy a páciensek akciójátékkal játszottak. Ez felfedte számunkra, hogy a vizuális idegrendszer még felnőttkorban is eléggé formálható ahhoz, hogy új kapcsolatokat teremtsen, vagy régebbi idegi kapcsolatokat kezdjen újra használni, és azt gyanítjuk, hogy ez mindenféle vizuális hibára vonatkozhat" - nyilatkozta Daphne Maurer, aki kezdetben aggódott amiatt, hogy erőszakos játékra buzdítja a pácienseket, de az eredményt látva már úgy gondolja, megérte.

Anya, nem játszom, csak javítom a szemem

Mauer ezen kívül úgy véli, hogy az ilyen játékok közben felszabaduló adrenalin és dopamin is arra sarkallja az agyat, hogy az fejlődjön.

A végső konklúziója pedig egészen megdöbbentő: "Ezt úgy is hívják, hogy az akció hatására képződő adrenalin, mert nem csak az alapján kell döntéseket hoznod, hogy mi játszódik le a képernyőn, hanem a valós életbeli tapasztalataid alapján cselekdned is kell. Szóval végső soron úgy gondoljuk, hogy ezeknek a játékoknak a készítői gyakorlatilag beletették a termékeikbe azokat az összetevőket, amik az agy vizuális részeinek újratréningezéséhez szükségesek felnőttkorban."

17.
17.
KeXxX
#15: xD :D jót nevettem :D
16.
16.
simon 555
ez érdekes.mármint a kommentek.
amikor arról van tanulmány,hogy a játékok milyen károsak akkor mindenki fel van háborodva,hogy ez mekkora baromság már,de amikor arról van szó,hogy a játékok esetleg jótékony hatással is lehetnek az emberre akkor is ugyan úgy mindenki fel van háborodva,hogy ez már mekkora baromság:D
15.
15.
#12: Kíváncsi vagyok a te tanulmányod hogy készült a témában? Elmentél hozzájuk és megnézegetted az apjuk micsodáját közelről? Esetleg valamit csináltál velük...? :D:D:D:D:D

-nem lehetett kihagyni...xD
14.
14.
markoci555
tehát ha szemüveges vagy nem dobhatod el, hanem gyorsabban rögzíted a képet
értem, akkor ez más játékoknál is így van nem?(lövöldözős)
13.
13.
Nathan
hát igen valamivel elő kell készíteni a medal of honor 2-t
12.
12.
KeXxX
az apjuk faszát... azt javítja....
11.
11.
#10: odaát meg Snellen táblát (wiki súgott)
10.
10.
"betűs, szemvizsgálós izé" - Magyarországon a Kettesy-féle látóélesség vizsgáló táblát használják :)
9.
9.
kebi90
Anya, nem játszom, csak javítom a szemem xD Hát ez csatt :D
8.
8.
InGen
#1: A szemet lehet, hogy rontja, de itt inkább az agyról és az idegpályákról van szó :)
6.
6.
Vurgi
5.
5.
Game Fan
manapság egyre több "tanulmány" mutat rá ( és szerintem teljesen jogosan és érthetően ) hogy a NEM túlzásba vitt videojátékozás igenis egészséges egy normális beállítottságú ember számára. ( Nem gondolok itt az 5 éves anyukámat jobban ismerő kisgyerekekre akik ezen nevelkednek ) munka, suli után a haverokkal levezetni a feszkót poénkodni ezek szerint nem csak jó kikapcsolódás, fölösleges agresszió levezető hanem még a látásomat is javítja pluszban még az agyamnak ezen szekcióját is épen tartom... minden más azonban ezek mellett sem elhanyagolható if you know what I mean.
4.
4.
DanielMcBas
És erre melyik beteg doki jött rá hogy kockulni kell ?
3.
3.
Exinor
#1: El is olvastad? Napi két órás adagokban heti 5 nap, olyan mintha minden nap megnéznél egy filmet, meg gondolom nem régi crt monitorok előtt görnyedtek 20cmre a képernyőtől.
Aki a hét minden napján napi 12 órában a gép előtt van azért kicsit más.
Túrázni jó, de külön kitértek az akció játék alatt felszabaduló adrenalinra, ha nem kerget meg egy medve, vagy dől feléd egy fa akkor nem igazán szabadul fel túra közben semmi.
2.
2.
Raatkainen
Tulajdonképpen azért romolhat a szemed, mert a gép előtt ülve teljesen elfelejtesz pislogni.
1.
1.
adikas
Ezt a hülyeséget, a monitor így is úgy is rontja, még ha egy csúcsminőség is.
Inkább menj el túrázni egyet barátokkal az erdőbe, vagy csak szabadban csinálj valamit, közben figyelj meg részletesen apró dolgokat.
Sokkal jobb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...