GDC 2012: Nyáron kiegészítést kap a Trine 2

  • Írta: zoenn
  • 2012. március 11.
  • Letöltés
Link másolása
A gondolkodós platformjátékok szerelmesei hálát adhatnak az égnek, elvégre a konferencia utolsó napján örömhírrel szolgált a Frozenbyte. A mesés hangulatú Trine 2-höz letölthető tartalom érkezik nyáron, mely hat új szinttel és új képességekkel bővíti a repertoárt.

Tavaly év végén a Trine 2 elkápráztatta a közönséget: a kooperatív játékmenet mellett bájos fantasy világgal kecsegtetett, a hangulat fél perc alatt képes volt arra, amiről sok más, nagyobb költségvetésű cím csak álmodhatna. Épp ezért külön öröm, hogy az élmény folytatódik egy nyáron érkező DLC formájában - erősítette meg a Frozenbyte a San Francisco-i rendezvényen.

Mikael Haveri marketingigazgató elmondta, hogy a kiegészítésben szereplő feladványok elsősorban a fényre, a vízre, az alacsony gravitációra és a mágneses hatásokra épülnek majd. A stúdió szóvivője egyben megerősítette, hogy csapatuk egy teljesen új címen munkálkodik jelenleg, nem folytatással rukkol elő. Játékuk szintén letölthető formában lát napvilágot - ahogy Haveri fogalmazott, 15 dollárt mindenkinek megér majd XBLA-n, Steamen és PSN-en.

5.
5.
Cooper911
Olvasd már el az utólsó 2 mondatot mégegyszer. Senki nem irta, hogy a DLC lesz 15$
3.
3.
Szudzsio
én megvettem és nem bántam meg :)
2.
2.
gucho
10 euró volt a teljes játék, most egy dlc kerül annyiba, érdekes...
1.
1.
vuliem
Ez az! Már alig várom :PPP A játékot már nem is tudom hányszor végigjátszottam, abszolút kedvencem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...