Szeptemberben végre Európába jön a Rocksmith

  • Írta: fojesz
  • 2012. március 16.
  • Megjelenés
Link másolása
Közel egy év késéssel, de végre Európában is boltokba kerülhet a Ubisoft saját zenés játéka, a Rocksmith. A program érdekessége, hogy a játékmenete ugyan a Guitar Herót idézi, viszont nem műanyag kontrollerrel, hanem valódi gitárral kell majd zúzni a számok alatt.

A Rocksmith már tavaly októberben megjelent az Egyesült Államokban, azonban azt jó előre lehetett tudni, hogy a játék csak idén érkezik meg Európába "licencelési problémák" miatt. Mint utóbb kiderült, egy azonos nevű brit rockbanda akadályozta a program megjelenését, most azonban úgy tűnik, hogy a Ubisoft rendezni tudta az ügyet: a Rocksmith szeptember 14-én jelenik meg PS3-ra és Xbox 360-ra.

Nem mondjuk, sokat kell rá várni, ráadásul a PC-s verzió érkezési dátumát még mindig jótékony homály fedi. A Ubisoft szerint lesz számítógépes változat, csak várjunk türelemmel! A Rocksmith egyébként átlagosan 80-85 százalék körüli értékeléseket kapott a sajtótól, pedig játékmenete részben egyedi: a Guitar Hero-műfajt itt nem műanyag kontrollerrel, hanem valódi gitárral kell űzni, a fenti trailerből látszik is, hogy nagyjából hogyan.

17.
17.
keiji maeda
#16: usa verzió van meg , az már tavaly megjelent , és pár magyar bolt szerzett belőle raktárra.
16.
16.
kekvillam
#15: Bocs, de hogy van meg neked? Mert már tavly óta nagyon várom.
15.
15.
keiji maeda
#14: akor az nem lesz nehéz pár perc altt hozzá fogsz szokni , eléggé ésszerűen csinálták meg , végigcsinálod a trainenget és menni is fog , nekem látta már olyan haver aki tudott is gitározni :) látszott hogy neki azért sokkal könnyebben megy :)
14.
14.
#13: Igen, csakhogy gitározni már rég tudok. Ergó, a nehézség az lesz, hogy megszokjam, hogy a különbőző színek láttán nem "oldalra" mozdítom a kezem, mint a GH-ban, hanem húrt váltok. Bár a GH-ban annyira nem is számít a szín, de már berögzült annyira az agyamba, hogy összezavarodjak majd az új rendszer láttán.
13.
13.
keiji maeda
#12: furcsa lesz ? ég- és föld lesz, a gitar hero ehez képest tényleg csak egy játék, ez meg szimulátor, oktató jelleggel, ráadásul nehogy azthigye bárki is mint a gitár hero-ban hogy nyomkodjuk a gombokat és majd fentebb veszűk a szintet. itt szerintem nagyon nem is szabad számokkal nyomulni amig az accord gyakorlást nem csináljuk profin ,illetve a többi tréninget :)
12.
12.
Hehe, furcsa lesz átszokni a GH-s színekről erre, eleinte biztos bénázni fogok. Kíváncsian várom, tuti beszerzem majd. Legalább a számok is viszonylag jók, nem úgy mint a GH utóbbi részeiben.
11.
11.
shatterhand
#10: youtuben vannak videók róla, érdemes nézegetni
10.
10.
greenmelon
Ha ez tényleg megy az igazi villanygitárral, akkor számomra musthave!
9.
9.
frenkyboyhun
Áh eznekem nagyon megtetszett kötelező.
8.
8.
shatterhand
#7: asszem van olyan bundle is, de az több tízezer ft (ha jól emlékszem 60ezer is volt)
7.
7.
sherex
amúgy ehhez adnak gitárt vagy azt venni kell hozzá?
6.
6.
shatterhand
#2: ez már csak így megy minden játéknál amivel azelött nem játszott az ember,majd látott egy jó kis trailert és kedvet kap
De nem kell előre leírni őket. Ilyenkor szoktak új irányt venni az emberek vagy kiderül,hogy istenadta tehetsége van hozzá.
5.
5.
shatterhand
#4: bármilyen gitár amit rá tudsz kötni
pont attól jó,hogy nemcsak játék ez,hanem tanulni is lehet vele
4.
4.
Csabba
Hú, ez nagyon jónak néz ki :) Ehhez valami spéci E-gitár kell, amit a játékhoz csináltak vagy jó bármilyen?
3.
3.
keiji maeda
én pont igy vagyok vele, a program előtt nem fogtam gitárt , de rengeteg gyakorláss kell hozzá, mint minden hangszerhez , az biztos hogy ez a program nagyon jól meg lett csinálva kezdőknek is meg haladóknak is :)
2.
2.
bcrics
Jah, kíváncsi leszek aki még életében nem fogott Valódi gitárt a kezébe az hogyan fog boldogulni egy Igazi Hathúrossal, ahol Valódi húrokat kell lefogni, és az bizony bassza a kezdők ujját rendesen, nem sok élmény lesz benne..
1.
1.
keiji maeda
nagyon király ez a program :) nekem nagyon bejött
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...