Vannak főnökök a Valve-nél is

  • Írta: InGen
  • 2012. május 17.
  • Hír
Link másolása
Az alkalmazottak mindig elismerően nyilatkoznak a Valve-vel kapcsolatban, és a játékiparon belül folyamatosan az a hír terjeng, mennyire jó is ott dolgozni. Erre csak ráerősít a Valve által kiadott kézikönyv, melyet az új alkalmazottaknak szánnak, hogy segítség beilleszkedésüket.

Ez a kézikönyv több dolog mellett azt is elmondja, hogy a Valve nem rendelkezik klasszikus céges felépítéssel, gyakorlatilag mindenki egyenjogú, és mindenki azon a projekten dolgozik, amelyiken akar. A Portal egyik készítője, Kim Swift, aki jelenleg az Airtight Games fedele alatt dolgozik a Quantum Conundrumon, azonban elmondta, ez nem egészen így van.


Azt ugyan ő is elismerte, hogy a fejlesztőcsapatok nagyrészénél tényleg szabadabb a Valve, valamint tényleg megválaszthatod, melyik projekten is szeretnél dolgozni. Swift azonban elmondta, mint minden cégnek, a Valve-nek is vannak főnökei, projektmenedzserei, és persze ott van az igazgatótanács és maga Gabe Newell is, aki határozottan vezeti a vállalatot.

Ugyanakkor Swift elmondta: ez így normális, hiszen, ha mindenki felügyelet nélkül csinálná, amit akar, akkor a dolgok hamar irányíthatatlanná válnának.

10.
10.
Vopesz
Itt is van akkor a megoldás, miért nincs Half Life 3, mindenki inkább lustálkodik ilyen portálféléken, senki sem akarja bevállalni a nagyágyút :D
9.
9.
koporShow
én személy szerint szeretek érdekességeket is olvasni és nem csak azt, hogy "megjelent", "nem jelent meg", "késik", "trailer" stb.
8.
8.
goblinfing
7.
7.
KENKILL
Örülök hogy ezt megtudhattam...
6.
6.
InGen
#5: Itt nem arról van szó, hogy megjelent a Valve handbook, hanem arról, hogy nem feltétlenül teljesen igaz, ami ott le van írva :)
5.
5.
Donpedro
Majdnem egy hónapja tették közzé a Valve Handbookot, ha tudom hogy ilyen hírre is van igény, beküldtem volna :)

Itt el lehet olvasni az egészet, érdemes mert tényleg egyedi: http://newcdn.flamehaus.com/Valve_Handbook_LowRes.pdf
4.
4.
Extol
Ha valaki szereti a munkáját akkor annak az embernek sztem édesmindegy hogy milyen projektben kell részt vennie. Az már viszont tényleg nem mind1 hogy melyik cég milyen mértékben használja ki az alkalmazottakat.
2.
2.
lolman598
ezek szerint,ha ez télleg igaz,akkor nem lehet olyan rossz a Valvenél dolgozni
1.
1.
Freed
Hatalmas hír .-) Már bocs.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...