A konzolok halálát jósolja a Crytek-főnök

  • Írta: InGen
  • 2012. június 4.
  • Hír
Link másolása
Cevat Yerli szerint a következő konzolgeneráció lesz az utolsó, de, hogy a Crytek számára azután mit tartogat a jövő, abban még ő sem biztos. Vitára és Wii U-ra nem akarnak fejleszteni, ezen kívül pedig a mobilos és közösségi játékok térhódításában biztos csak.

"A konzolok kivégzik a PC-t, ezt hallani újra és újra. Én épp ellenkezőleg látom: szerintem a következő konzolgeneráció lesz az utolsó" - kezdte nyilatkozatát Cevat Yerli, a Crytek nagyfőnöke. Elmondása szerint az igények rohamosan megváltozni látszanak, és a játékosok legtöbbje ma már a gyorsan, 1 dollárért megvásárolható, azonnal letölthető címeket keresik, amikkel napi 15-20 percet játszanak, egy-két hónap után pedig elfelejtik őket.


Habár Yerli elmondta, továbbra is léteznek hardcore gamerek, akik egy órát telepítenek, és utána 8 órát ülnek a képernyő előtt, de szerinte egyre kevesebben vannak, és ma már egyértelmű kisebbséget képeznek a többiekkel szemben. A Crytek-főnök ezen kívül hozzátette, a cége nem fog játékot készíteni Wii U-ra, de lesznek a Nintendo konzolján külsős, CryEngine-t használó címek, a PS Vitát pedig egyelőre üzleti szempontból nem tartja előnyösnek - annak ellenére, hogy a gép szerinte remek.

Yerli ezen kívül tett egy kört a streamelős, cloud gaming szolgáltatásokkal is, melyek szerinte nem felelnek meg a hardcore játékos igényeinek - nekik ugyanis az általuk kiválasztott hardverre is szükségük van, ráadásul a grafikai minőség sem az igazi. "Nem akarnak a tömörítésből eredő képi hibákat látni, sem pedig késleltetést, és hasonló dolgokat. Ha egy Crysishoz hasonló játékot streamelsz, az nem néz ki valami jól. Olyan, mintha az Avatart néznéd alacsony felbontásban a YouTube-on" - fejezte be.

79.
79.
cmecs
igaz hogy a pc é marad utoljára de a konzol nekem mindig az éllen lesz
78.
78.
cmecs
a pc nekem már nem tünik olyan látogatotnak ha lehet igy ki fejezni a konzol nem fog eltüni egy darabik sokal jobb az elc dé tévé elöt feküdni vagy ülni mint a monitort és a billentyüzetet használni nekem XBOX om van és sokal jobb mint a számitogépen nyomni a játékot

egy dologra használom a gépet INTERNET
76.
76.
Zaki1991
#2: Szerintem meg a hardcore játékok már rég halottak és ez nagy részt ennek a konzolgenerációnak köszönhető.
72.
72.
Moldren
És? Ami lesz azt veszek :D
71.
71.
Hubert Cumberdale
#70: Majdhogynem jobban néz ki, mint PC-n? :D Amúgy jogos, de akkor még nem volt cryengine 3 Ő azért mondta ezt, mert a cryengine 2-t nem is bírta volna el. Viszont kicsit optimalizálva lett azóta a cucc.
70.
70.
Obiwan HUN
Ez a fickó inkább engine-eket gyártson (vagyis az emberei) mint jósolgasson, 2007-ben az volt a kedvenc dumája, hogy "az xbox 360 képtelen kirakni a Crysis grafikáját, ezért nem is lesz, SOHA konzolon!" Erre láss csodát, mégis csak megjelent és majdhogynem jobban néz ki, mint anno PC-n. Na ezt nem tudta megjósolni, mi?! :D
69.
69.
givi6
#66: Haverom megakarta rendelni nem rég a Diablo iii-t , és nincsen raktáron !( azt hiszem 576-nál veszi, vagy CdGalaxis)
68.
68.
Cuppak
67.
67.
givi6
#64: Ennyi erővel mondhatnám., hogy a stratégiai játékok és az mmo-k meg a pc-t, mert annyi zombi koreai meg orosz meg mit tudom én kik nyomják nem nyugodnak bele ennyivel.
66.
66.
Cuppak
#8 Azért ezt nem lehet mondani, ha jó játékot készítenek akkor PC-re megveszik az emberek, olyan játékot ami nem minőségi vagy csak egy port senki nem fog megvenni, Diablo 3 + rengeteg játékból sokat adtak el, pedig csak PC-n van, én is csak olyan játékot veszek meg ami minőségi! :)
65.
65.
givi6
#64: Maradj már a hülyeségeddel, ez üzlet, nem kívánságműsor már bocsánat.
64.
64.
frenkyboyhun
szerintem nincs igaza mert a konzolokat életben fogják tartani az exclusive játékaik .
63.
63.
StormNob
#59: Ezzel most azt akarod mondani, hogy a konzolosok között tízszer annyi hülye van, aki vígan megveszi az évenkénti lehúzást? :)
Nyugi, nem kell megsértődni értem én mire gondolsz, de kérdezek valamit. Te melyik verziót választanád az adott játékból: Az egyiket megveszed, hazaviszed, felrakod és játszol vele, a másikat megveszed, hazaviszed, felrakod, nem tudsz vele normálisan játszani és még rosszul is leszel tőle.
Ezek után a Pc-sek a szemetek, vagy az Activision kurva anyja? Naugye...
62.
62.
givi6
Végtelen egy történet ez emberek, muszáj megvárni a végét.
61.
61.
Batman
#57: Egyáltalán nem rossz dolog, hogy két réteg van :) Vannak a PC-sek és a Konzolosok. A probléma ott kezdődik, hogy valakinek mindig be kell szólnia a másikra vagy éppen örülni a másik kárának. Aztán szó-szót követ és halálra menő viták mennek azért, hogy ki milyen eszközzel szórakoztatja magát szabadidejében..
59.
59.
BrendOoN
#42: +1

Itt van például az MW3: PC-re kevesebb mint egymillió darabot adtak el, Xbox-ra meg több mint tízmillió példány talált gazdára :) És a cheaterek száma több PC-n mint konzolon...
57.
57.
Neo1989
Ugyan én nem vagyok fejlesztő de szerintem azér nem ennyire rossz a helyzet hogy csak 2 réteg lenne . Egy minimális hc és nagyon sok casual ill ez a "15-20 percet játszanak" kategória . Arról meg hogy most milyenek a konzolok meg a pc-k esélyei inkább nem mondanék semmit mert még nem ismeretesek . Viszont az biztos hogy idövel fejlődnek, hogy melyik milyen ütemben az megint más kérdés .
56.
56.
fészpalm
"amikkel napi 15-20 percet játszanak"
Itt a probléme a CryTeknél. Sajnálom őket, talán játékot is tudnának csinálni, nem csak grafikát, ha nem így állnának hozzá.
52.
52.
robertoXxX
eggy szonak is szaz a vege a PC mindig kellesz Net Video Game Torrent
51.
51.
StormNob
#34: Na fantáziáljunk most egy kicsit, és induljunk ki abból, hogy a Crytek-es csávónak igaza lesz, és szinte mindenki gyors, rövid, arcade játékokkal akar majd játszani. Mennyiben érinti ez a PC-t? Semennyiben, mert így is kiszolgálja azt a réteget, akinek ez kell. A konzolok kihalnak, viszont biztos lesz egy réteg, akinek kellenek a "hardcore" játékok, és mi az egyetlen életben maradt platform, aminek megvan az ereje, hogy elfussanak rajta ezek a játékok: igen a PC.

Persze ez ugyanolyan buta állítás, mint amik a PC-s játékipart temetik, így ne is beszéljünk róla. (Itt is leírom, hogy a PC-s játékipar tavaly 15%-kal nőtt és összesen 18,6 milliárd dollár bevétellel zárta a 2011-es évet. Ezek után mennyire lehet komolyan venni, azokat akik temetik? :D)
49.
49.
p3ti
#43: Hát mivel ez egy konzolos hír , kérdem én , mit keresel te itt mint "pcrudi" ? Ezek szerint te tévesztetted el a házszámot.
46.
46.
simon 555
#43: újabb PC-s vérpisti, hurrá!
45.
45.
Batman
Én is kifejtem a véleményem a dologról. Tudni kell rólam, hogy 10 évig toltam PC-n, utána váltottam XBOX-ra, mert egyszerűen nem tudok állandóan PC-t újítani. Nem vagyok egyik pártnak sem a támogatója, de való igaz, hogy ha Konzolon könyebb lenne a warez, akkor igenis többen játszanának úgy. Tudniillik elvinni Flashelni a konzolt, meg játékokat íratni így-úgy+ a multitól elbúcsúzás nem éppen egyszerű dolog.

Diego1994 és bodortamas1 elindította a konzol vs pc lavinát, így gratulálni tudok nekik!

Nem fognak eltűnni egy jó darabig a konzolok, szerintem a Crytek vezetője inkább fogja be a száját. Egy olyan stúdióról beszülünk, ahol szart nem csinálnak, csak űbergrafikát csinálnak, egy marha átlagos játékhoz...
Így az ő szava nekem nem ér többet a szomszéd Jancsikáénál.

Ja és elég gusztustalannak tartom, hogy mindig oda nyal ahonnan csöpög neki valami.
35.
35.
Kreto
Egyet értek a csávóval abban hogy a konzolok "eltünhetnek" de csak azért mert egyre jobban hajaznak azokra a tulajdonságokra amit egy asztali pc tud (kommunikáció internet stb) Szóval maximum átalakul.

InGen remélem ezt nem gondolod komolyan hogy HC játékosok csak konzolon játszadoznak :D Kicsit erős kijelentés.

Ezt meg mindig undorítónak találom amikor azt mondják hogy a mobilos és tabletes játékok kiszorítják a konzolokat. Inkább raknának össze egy normális kézikonzolt értelmes játékokkal. Mert ez mostanában luxus. Én is játszok mobilon ha ülök egy buszon/vonaton de ha lenne valami értelmes kézikonzolom amit érdemes megvenni akkor a telefonom is csak rendeltetés szerűen lenne használva....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...