GC 2012: Ott lesz a Sony Kölnben

  • Írta: fojesz
  • 2012. június 10.
  • Rendezvény
Link másolása
Így megy ez, alig lett vége az egyik legnagyobb játékosbulinak, már nem kell sokat várni a következőre. A Németországban megrendezendő GamesCom látogatottságot tekintve a legnagyobb összejövetel a világon, persze ez minket hidegen hagy, ha nincsenek kiállítók - a Sonynak sem sokon múlott.

Kisebb káosz előzi meg a GamesComot a kiállítók részvételének szempontjából. A Nintendo és a Sega már lemondta a kölni rendezvényt, előbbi a Wii U-t saját roadshown szeretné promózni, utóbbi pedig üzleti megfontolásból hozta meg a döntést - ráadásul egyelőre a THQ is mérlegel.

Csütörtökön még a Sony számára sem volt egyértelmű a dolog: június 7-én még arról számolt be a cég németországi kommunikációs igazgatója, hogy tárgyalnak a szervezőkkel, de egyelőre még nem írtak alá semmit. Hogy mi volt az elhúzódó megbeszélések oka, azt nem tudni, szerencsére péntekre viszont kiderült: a szerződés megvan, a Sony ott lesz Kölnben, azaz egy konzolgyártó biztosan képviselteti majd magát.

Bár a GamesComon hagyományosan kevesebb bejelentés születik, mint az E3-on, ma már az európai show jóval játékosbarátabb esemény, ami számunkra rengeteg gameplay demót és felvételt jelent. Tartsatok velünk augusztus 15-19. között is!

8.
8.
Andy Lightning
Valószínüleg a Sony-nál a Gamescon a PS Vitáról fog szólni. Beigérték, hogy ideén még 60 cím jön ki rá, s ezeket valamikor be kell jelenteni :D
3.
3.
sleki666
Valószínűleg ott már nem lesznek komoly bejelentések. Azt fogják mutogatni, amit az E3-on, csak esetleg addig kibővítik a prezentációkat.
2.
2.
shatterhand
nekem is egyre jobban bejön ez a kiállítás
a microsoft bemutatója az E3on egy vicc volt. Legalábbis ami a játékosokat érintette.
1.
1.
Starkiller89
Micsoda nagy problémák ezek.. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...