Részletek a Limbo spirituális folytatásáról

  • Írta: zoenn
  • 2012. június 14.
  • Hír
Link másolása
Új részletek és egy sejtelmes koncepciós rajz látott napvilágot a Limbo szellemi utódjáról, mely egyelőre Project 2 munkacímen fut. A Dán Filmintézet nem kevesebb, mint egymillió dollárral támogatja a Playdead játékát, mely ismét a horrorisztikus vonalon mozog. Szerencsére.

A Limbo két éve jött, látott és győzött: a fekete-fehér, borongós hangulatú indie platformjáték egyből utat talált a szívünkhöz, mely szép anyagi sikerre tett szert, nem csoda, hogy a Playdead már a "spirituális" folytatást hegeszti. A támogató szervezet honlapján feltűnt, hogy a Project 2 szintén egy oldalnézetes játék lesz, mely már 3D-s környezetben játszódik. A concept alapján a szürke hangulat uralkodik, s a Limbo főhősére emlékeztető szereplőt látjuk rajta.

Az biztos, hogy egyedi rejtvényekre és ábrázolásmódra tutira számíthatunk, a történet pedig egy fiú gonosz ellen vívott harcáról szól, akik megkérdőjelezhető kísérleteket végeznek az emberi testeken. A dán intézet egymillió dollárt tolt bele a projektbe.

A Playdead fejese, Dino Patti korábban elmondta, a játék "őrült jó lesz" és remekül halad a fejlesztés, bár a teljes munka három és fél évet vesz igénybe - így leghamarabb 2014 tájékán élvezhetjük a misztikus kalandot PC-n, Macen, PS3-on és Xbox 360-on, letölthető formában.

12.
12.
#11: szellemes szarkazmus... ( hozzá teszem jogosan... :D )

egyébként az az érdekes, hogy nagyon tetszik a Limbo, meg is van vagy egy éve és mégsem játszottam még vele... nonszensz... :D
11.
11.
én 34x úgy, hogy fel sem raktam a gépre!
10.
10.
vuliem
#9: Én egyszer eljutottam majdnem a végéig úgy, de a fogaskerekes résznél bedaráltak.
9.
9.
Dester
#4: Nekem ez az egy hiányzik. És valószínűleg fog is...
8.
8.
wolfwarrior
Gyönyörű:a játék, a hangulata, a sikerpályája, az egyszerűsége.Remélem a fojtatás méltó lesz az elsőhöz.(+hülye elmélet: mi van ha a főszereplő kisfiú igazából zsidó aki az elszakított családját keresi?)
7.
7.
mysterion
Folytassa a számsort:

3, 5, 6, ...
6.
6.
Lacek896
Ez az! Folytatást a népnek!
5.
5.
Hubert Cumberdale
ha pénzt kérnek érte, akkor is kell ^^ A LIMBO a top 10 gammák közt van nálam.
4.
4.
vuliem
Én is 5-ször, most arra az achira hajtok, ahol 1 leülésből kell végigvinni és 5-nél kevesebbszer kell meghalni :D
2.
2.
gamerman15
Bírom az oldalnézetes horrorjátékokat.A Limbo-t vagy 5x toltam ki.
1.
1.
giga321
úúúúúú erre kíváncsi vagyok imádtam a Limbot vagy 3x játszottam ki.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...