Új regény készül a Dead Space alapján

  • Írta: fojesz
  • 2012. június 19.
  • Cooltúra
Link másolása
Szeretjük a játékok alapján készült könyveket, főleg ha nem a végigjátszott történéseket szedik össze bennük, hanem valami pluszt tesznek hozzá a megismert univerzumhoz. Készül a második Dead Space-regény, ami ilyen lesz - a kiadója szerint idén ősszel kerülhet a boltok polcaira.

A Tor Books és az Electronic Arts a minap bejelentette, hogy október 2-án kerül boltokba a második Dead Space-regény, ami a Dead Space: Catalyst címet viseli. Azt nem tudjuk egyelőre, hogy lesz-e belőle magyar fordítás, mert a 2010-ben megjelent első részből nem volt - noha igény valószínűleg lenne rá.

Annál is inkább, mert a Dead Space: Catalyst ismét a Dead Space előzményeibe enged betekintést, B.K. Evenson könyvében kétszáz évvel járunk az USG Ishimurán történtek előtt. A sztori szerint két fivér akasztja össze a bajuszt az EarthGovval, mikor a Black Marker jelentette veszély éppen csak kezdi megmutatni a foga fehérjét. Érdekes lesz!

18.
18.
alex512
Az a baj az ilyen könyvekkel, hogy annyira minimálra kvalifikálják a kiadók, hogy képtelen túlnőni a minimális elvárásokon sem. Az egy dolog, hogy a rajongóknak készült, de megfelelő hozzáállással akár valódi fantasztikus irodalmi brandet lehetne belőle kialakítani (lásd a Warhammer/Warhammer 40k táblás játék adaptációit), ha jó írót kérnek fel és szabadjára engedik. Én olvastam a Mass effect regények egy részét és bár tényleg hozzátett a történethez (igaz nem túl sokat), de elolvasni gyötrelem volt az író borzalmas stílusa miatt. Annyira nem akart "irodalmi" lenni, hogy egy 15 éves srác is megírhatta volna szóhasználat és nyelvi fordulat szempontjából. Olyan érzésem volt h a regény egyszerűen hülyének néz.
Bár a Halo regény kellemes meglepetés volt, ha már mindenképpen játékadaptáció akk azt tudom ajánlani.
Szval várnám én, hogy magyarul is megjelenjen, de igazából nincs értelme.
17.
17.
drat576
#16: Teljesen jól tudod, egy AC fan persze hogy elolvassa ezeket, de akik egy korrekt szépirodalmi alkotást várnak a játék kiegészítéseként azoknak csalódást okozhatnak ezek a munkák, mivel tényleg nem sokat adnak hozzá a játékokhoz. Ami valójában ad valami újat az az Embers c. kisfilm. Remélem nem bántottam meg egy AC playert/olvasót sem, nem állt szándékomban.
16.
16.
Drazhar
#15: Akkor átfogalmazom: addig oké, hogy a játék az alapja a könyveknek, de én azt hallottam, hogy
A titkos keresztes háború (gyakorlatilag AC1 sztorija)
Reneszánsz (AC2)
Testvériség (AC:B)
tehát ha nem új sztori akkor minek venném meg könyvben ha kijátszottam már?
Vagy rosszul tudom?
15.
15.
rics92
#14: Az alap lényegében a játék.
14.
14.
Drazhar
#5: De az AC könyvek nem egy az egyben a játékok sztoriját írják le? Legalábbis én ezt hallottam azokról.
10.
10.
Optimus Prime
Mass Effect, Halo, Metro, BioShock... Dead Space. Ha végre helyreállok elkezdem végre gyűjteni ezeket a könyveket. Írótól és marketing szemponttól függetlenül érdeklenek a játékok mellé kiadott egyéb médiák. Persze nekem "muszáj" lesz vadászni az angol kiadásokra. Bár nem hiszem, hogy félnem kell, hogy ezt kiadják itthon is.
9.
9.
krami
Pont a hétvégén olvastam ki a Bioshock könyvet és nagyon tetszett. Erről meg még nem is hallottam. Biztos lenne rá igény, én tuti megvenném (főleg mert nem a játék sztoriját írja le), ha kiadnák őket itthon.
8.
8.
Mortician
Esetleg nem tudja valaki, hogy idehaza kapható-e az első kötet? Kerestem már, de sehol sem találtam... :(
7.
7.
#6: Szerintem amit te írtál az is helytelen, egy csomó dolog van amit az emberek hobbiból csinálnak, és rengeteg író sem azért ír mert majd pénzt kap érte, hanem mert így fejezi ki önmagát (pénze persze már rég megvan..:-D)...
6.
6.
Ecneb
#1: Nem azért, de mondjál már nekem egyetlen egy embert, aki azért csinál valamit a nagy közösségnek, mert olyan jószívű és önzetlen. Mióta világ a világ, bárki is csinál bármit azért pénzt kap. Ergó, amit leírtál helytelen.
5.
5.
rics92
Az AC könyvek is jók, ezt is le kéne tesztelnem :D
4.
4.
#3: Martyr volt a címe az elsőnek, ugyanúgy Evenson írta.
3.
3.
lolman598
az elsőnek mi volt a címe?nem is hallottam,hogy készült már DS könyv
2.
2.
Hubert Cumberdale
#1: Nem tom én eddig minden ilyen könyvről nagyrészt csak pozitív véleményt hallottam. Szóval ha szimplán a marketing miatt csinálják csak, akkor sem mondanám, hogy nincs értéke.
1.
1.
Necreon
Ezekkel az a baj hogy régen ez egy hatalmas dolognak számított, manapság már csak lehúzás, marketing, a márkanév tejeltetése az utolsó cseppig... elveszett az értéke.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...