A Kickstarter-projektek harmada valósul meg

  • Írta: fojesz
  • 2012. június 23.
  • Biznisz
Link másolása
Érdekes statisztikát tett közzé a Kickstarter csapata, ebből az is kiderül többek között, hogy a közösségi úton finanszírozott játékfejlesztési projekteknek mindössze a harmada valósul meg. Manapság ódákat zeng a sajtó a crowdfunding lehetőségeiről, de nem minden arany, ami fénylik, ugye...

Persze szó sincs arról, hogy a Kickstartert le kellene írni, mert dehogy: a crowdfunding, vagyis amikor a felhasználók kisebb-nagyobb összegekkel finanszírozhatják a projektek fejlesztését, remek ötlet, csak ugye a sok sikerről szóló bejelentés mellett nem árt tudni, hogy ennyire nem egyszerű dolog a közösségi úton történő finanszírozás.

A Kickstarter csapata által közzétett hivatalos statisztika naponta frissül, táblázatban, összesítve és kategóriánként is láthatjuk, hogy mennyi projektet indítottak a vállalkozók, és ebből mennyi mondható sikeresnek, vagyis mennyi kapta meg a szükséges fejlesztési pénzt a felhasználóktól.

A Kickstarteren a cikk megírásának pillanatában több mint 61 ezer projekt fut, azonban ennek csak a 44 százaléka, durván 25 ezer fejlesztés valósul meg. A játékok esetében ez a ráta közel 34 százalékos, vagyis a 2311 projektből 701 lett sikeres - érdekesség, hogy bár a projektek számát tekintve a játékok a hatodik helyen állnak a listán, az összegyűjtött pénzösszeg alapján már negyedikek. A sikerességi ráta szerint tizedikek a tizenhárom kategóriából. 

6.
6.
Quent1n
#4: Az a baj, hogy egy mai játéknak azért komoly fejlesztési költségei vannak. Egy CoD, GTA, Uncharted stb. munkálatai igen-igen sokba tudnak kerülni ami miatt egyszerűen megkerülhetetlenek a kiadók. Plusz ugye reklámozni is kell. Ha a Steam nem lenne nem is tudom mi lenne az indie játékokkal.

Szóval nehéz ügy. Ami tény, hogy a játékipar nagyon megváltozott.
5.
5.
Szerintem az egy baromi jó arány.
4.
4.
DzsungelCsirke
#3: Bezony, és azt se felejtsük el hogy valahol el kell indulni az új terjesztési formáknak (anno a Steam-et is sokan életképtelennek titulálták...).

Csak képzeljétek el milyen jó lenne ha a játékok megkerülhetnék a kiadókat (EA, Activision), és közvetlenül a leendő játékosok adnának pénzt rájuk: Ezáltal olyan programokat fejlesztenének amire az embereknek igénye va. Nem beszélve arról, hogy sokkal több kreativitásnak és új ötletnek lenne helye, ellentétben a mai kiadókkal, akik rizikót látnak mindenben ami nem AAA cím.
3.
3.
Quent1n
Szerintem viszont jó ez. Sok baromság van ám ott nem minden ötlet olyan hűdejó. Én már annak örülök, hogy megvalósulnak projektek. Nyilván nem tündérmese a dolog, de működőképes, van rá reális igény és ez a legfontosabb úgy gondolom.
2.
2.
Split
Ez pontosan annyival több, mint a nulla, amennyivel az a cikkben le van írva. Pontosan. Ha nem lenne egy ilyen felfuttatott és jól megcsinált crowdfunding weboldal mint a Kickstarter, még ennyi projekt sem valósulna meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...