Castlevania - megbánták a DLC-ket

  • Írta: InGen
  • 2012. június 29.
  • Hír
Link másolása
Siker volt a Castlevania: Lords of Shadow, nem csoda, hogy jön a folytatás. A második rész előtt azonban kaptunk még két DLC-t, ami nem nyerte el mindenki tetszését. Most a Konamitól azt is megtudjuk, miért nem sikerültek jól: kapkodni kellett velük, és sosem voltak betervezve.

Dave Cox, a Konami product managere elmondta, hogy a Lords of Shadow két DLC-je, a Reverie és a Resurrection sosem voltak betervezve, azokat a játék fejlesztésének befejezése után kezdték el kitalálni. Cox azt nyilatkozta, mindkét DLC-t elhamarkodták, és valójában hiba volt kiadni őket.

De akkor miért tették? Nos, Cox szerint a fejlesztők az új Castlevania sikere után érezték a nyomást, és úgy gondolták, elő kell állniuk valamiféle tartalommal azok számára, akik kedvelték a játékot. A Konami sosem kényszerítette őket, vagy várta el tőlük a DLC-ket, a fejlesztők mégis belevágtak.

Ráadásul Cox szerint nem ez volt az egyetlen baj. Úgy véli, hiba volt az is, hogy a játék végéhez nyúltak hozzá, illetve onnan folytatódott a DLC története, s ha tehetik, ezt a jövőben igyekeznek majd elkerülni. Olyan DLC-ket terveznek készíteni, melyek inkább kiegészítik a játék univerzumát, történetét, és egyfajta mellékszálként szolgálnak, nem pedig folytatásként.

6.
6.
rossitibi
1 teljes értékű játékot kéne csinálni,nem pedig kifizettetni egy félkészet,utána meg szarni a sok dlc-t! Lassan már ott tartunk,hogy dlc nélkül végig sem lehet majd játszani!
5.
5.
metercsiken
A dlc-ket én sem ismerem, de remélem a 2. rész olyan jó lesz, mint az első!
4.
4.
guitarlord
#3: 10000000%-ig egyetértek Kolléga!

Szerencsére Én kihagytam a DLC-ket, abban próbálok hinni, hogy a folytatás hozza majd azt a szintet, sőt túlnő azon, amit az elődje lerakott...

Az egész DLC rendszerről pedig erős ellenvéleménnyel vagyok, mert érzésem szerint átestek a ló túloldalára és nem valódi kiegészítéseket kapunk (vannak persze kivételek), hanem olyan dolgokat, amik az alapjátékban benne lettek volna + kifizettetnek 60$-t Veled, aztán kijön 6 kis DLC, egyenként 10$ és ott vagy, hogy vettél egy másik játékot árban a valóságban pedig közelsem...
3.
3.
névtelenség
,,Nos, Cox szerint a fejlesztők az új Castlevania sikere után érezték a nyomást, és úgy gondolták, elő kell állniuk valamiféle tartalommal"

Hadd fordítsam ezt le magyarra, hogy mindenki megértse:
,,Rájöttünk, hogy egy fejőstehén van a birtokunkba, csak hát későn. Mi nem voltunk olyan előrelátók, mint a Bioware; és így nem tudtuk a játék felét kiollózni dlc gyanánt..."
2.
2.
DON GONDOCS
Hát igen azt az időt amit a dlc-be öltek, azt egy új játék fejlesztésével is tölthették volna.
1.
1.
vmiki88
http://youtu.be/JoYWdHe4tQ4
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...