Augusztusban érkezik Molyneux új játéka

  • Írta: fojesz
  • 2012. július 8.
  • Megjelenés
Link másolása
Augusztus végén jelenik meg Peter Molyneux legújabb játéka, a Curiosity. Ez az első projekt lesz, amibe a mester a Microsofttól, illetve a Lionheadtől való távozása után belefogott, ráadásul az ígéretek szerint nem is lesz hétköznapi anyag, inkább amolyan kísérleti címként kell felfogni.

Peter Molyneux a brightoni Rezzed játékkiállításon jelentette be, hogy legújabb játéka, a Curiosity augusztus 22-én válik letölthetővé PC-re, illetve iOS-es és androidos eszközökre. Ez lesz a mester első projektje azóta, hogy lelépett a Lionheadtől, és egyúttal lemondott a Microsoftnál betöltött kreatív vezetői pozíciójáról is.

A fejlesztést Molyneux új csapattal, a 22 Cansszel végzi, az ígéretek szerint a Curiosity inkább kísérleti jellegű cím lesz, mint hagyományos játék. A játék lényege, hogy egy 60 millió kockából felépülő nagyobb kockát több millió játékosnak egy időben kell szétcsipegetnie, hogy azután egyetlen játékos rátehesse a mancsát "egy rendkívül értékes, életbevágó fontosságú" titokra.

Hogy ez utóbbi mi lehet, arról Molyneux nem mondott semmit, de hozzátette, hogy nem "döglött macskát" talál majd a nyertes, és szinte biztos benne, hogy az újságok is írnak majd róla. A kísérleti jelleget erősíti, hogy a bontáshoz a játékosok mikrotranzakciók útján vásárolhatnak csákányokat - ezek ára 50 centtől kezdődik, de lesz egy különleges darab, amiért 50 ezer dollárt kell kicsengetni.

Érdekesnek érdekes, meg kell hagyni, ráadásul lesz folytatása: Molyneux több ehhez hasonló címet akar még kiadni, mielőtt belevág egy nagyobb projektbe.

26.
26.
McDuff
erre az emberre tipikusan illik az a bizonyos idézet a The Cleveland Show-ból:
"ez most vagy nagyon okos vagy nagyon hülye":D
25.
25.
BryceHUN
#24: Sz*r volt a Microsoftnál ezért eljött.
22.
22.
LtGlove
#19: Szerintem mivel eljött a Lionheadtől, nem lesz már közea FABLE címekhez.
21.
21.
LtGlove
A Minecraftra is azt mondták, hogy hülyeség, mégis megvették 6,5 millióan. Várjuk meg mi az és utána véleményezzük.
19.
19.
rics92
Készítené inkább a következő Fable-t.... a Fable The Journeyt nem tartom teljes Fable-nek.
17.
17.
Sniper Fox
#16: Persze szerintem több ember is meg akarja majd venni. Ha gazdag lennék én is simán megvenném már csak poénból is.
16.
16.
SSJ Gábriel
#14: A komment kinézetére és tartalmára 3 magyarázat létezik:
1.: Te középiskolában majdnem megbuktál nyelvtanból,és csak az ABC ismerete húzott ki a sz@rból
2.: A GK aranyköpések blogra adtál be egy kérvényt hogy bekerülj
3.:Neked valahogy nem megy reggel az írás

Megoldások:

1.: Most nyáron tanulj meg helyesírni
2.: Sok sikert hozzá! :)
3.: NE ÍRJ REGGEL!!!

Mindenesetre szerintem lesz egy olyan újgazdag kölyök aki meg fogja vetetni apuciékkal a drága csákányt hogy elmondhassa mindenkinek hogy ő mekkora király.
14.
14.
markoci555
ezt most akkor komoly, 50ezer dollcsi, szóval lesz egy basz*tt nagy kocka és minecraftosan szétbányásszák az emberek, kiperkál vaak halom pénzt erre hogy kockákat üssön szét, minecraftban egy csomó jó dolog van, nem csak kockaütés.
Na mondjuk ha az ember a kocka belsejében mondjuk mégtöbb pénzt talál és megnyeri a játékot akkor egy nyereményjátéknak is fel lehet fogni
szerintetek lesz valaki aki megveszi azt a drága csákányt?
13.
13.
SSJ Gábriel
#12: Nem tudom biztosan,de szerintem úgy lesz,hogy veszel magadnak csákányt (50 cent minimum) aztán azzal felmész egy szerverre és bontod a kockákat. Ha nem veszel csákányt,szerintem ingyen felmehetsz,de nem biztos hogy így lesz. Valaki majd még válaszolhatna erre mert engem is érdekelne.
12.
12.
alexcargooo
ez amugy free to play lesz?
11.
11.
Dr_Durden
Nem szarozik a "Mester" meg kell hagyni, mások szörnyekben meg fegyverekben gondolkoznak (megtervezni meg animálni a mozgást, fúj de sok pénzbe kerül), legyenek inkább csak kockák meg 1 csákány (ha a minecraftnak sikerült? miért pont a "Mesternek" ne sikerülne), így is úgy is 60milliót kell kattintani, akkor meg nem tök midn 1?:D És a meglepetés a végére, részt vehetsz a "Mester" következő játékának a bétájában( szigorúan kisérleti jelleggel) ahol már kockák se lesznek, csak simán szimpátia alapon átutalsz neki 50centet naponta. Költséghatékony, innovatív, mi kell még?
10.
10.
Raziel88
Ez viccnek is rossz. Szánalmas. Nem komplett a csávó.
9.
9.
DON GONDOCS
Nagy pásztor ember vagy Molyneux, tudod hogy tereld össze a nyájat :)
7.
7.
Necreon
A folytatásokat várom, ahol újra 50k dollárért lehet majd csákányt venni, csak háromszöget kell bontani.
6.
6.
alexcargooo
#4: jaja igazad van.én is játszottam vele de azt hittem hogy komolyabb sokkal...

5.
5.
Cooper911
#3: "You are a supreme Mortal Kombat warrior" :D
4.
4.
gildesh
Valahogy sosem tudtak nagyon lekötni Molyneux játékai, bár a Dungeon Keeper-t nem ismerem. Valahogy olyan... furák. A Black & White például nagyon gyermetegnek tűnt a téma komolyságához képest, amit fel akart dolgozni. Valahogyan egy isteni szerepről szóló játéktól nem kisállatok babusgatását meg esőcsinálást vártam. Nekem az "isten" szó azért ennél lényegesen több misztériumot rejt.
De ez persze csak az én véleményem, nem akarok senkivel sem vitatkozni.
3.
3.
biohazard rex
"Coungratulation, you won!"
2.
2.
Gamelord
Nem tudom elképzelni hogy erre valaki pénzt adna ki. De majd talán ha látunk is belőle valamit.
1.
1.
giga321
Pfff hát én egy lyukas garast nem adok érte. Valamelyik balek megveszi az 50 ezrest feltárja a titkot amiben szó szerint ez lesz "Balfasz vagy " újságok megírják én elolvasom és jót nevetek rajta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...