Kilépett a Valve-tól a City 17 designere

  • Írta: zoenn
  • 2012. július 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Viktor Antonov, a zseniális hangulatú City 17 megálmodója elhagyta Gabe Newell csapatát. Elmondása szerint a stúdió már túl nagyra hízott, így egy kisebb csapathoz, az Arkane-hez szerződött, ahol a jövőben kiélheti kreatív vágyait. Antonov látomásai nagy hatással voltak a Half-Life 2 játékosokra.

A Half-Life 2 City 17 néven ismert helyszíne talán egyike azoknak a pályáknak, amikre bármikor szívesen visszaemlékszünk. Antonovnak köszönhetjük a designterveket, de ő alkotta meg a combine katonák kinézetét és járműveit is - kétségtelen, hogy sokat tett hozzá a Half-Life univerzumához. A szakember viszont kilépett a Valve-tól, mert szerinte a stúdió egy sokkal nagyobb céggé nőtte ki magát, ő viszont egy kisebb, átláthatóbb csapatra vágyott, ahol nem kell attól tartania, hogy kockázatossá válik a kreatív munka.

Antonov utolsó munkája a Valve színeiben a Team Fortress 2 volt, azóta nemigen csillogtathatta a tudását - vélhetőleg ez is közrejátszott abban, hogy továbblépett. Egyenesen az Arkane Studios szerető karjaiba, ami jelenleg a Dishonored című steampunk alkotáson dolgozik. A designer nehezményezte, hogy a Valve talonba helyezte a Half-Life szériát - azt, amelyben igazán elemében érezte magát.

Talán nem véletlen, hogy a Dishonored sok aspektusában emlékeztet a Gordon Freeman kalandjára. Antonov szerint a Valve még mindig egy "jó hely", de olyan címeket fejleszt, amikhez érdeke fűződik, a cégen belül a kisebb csapatok eltörpülnek.

Sok szerencsét kívánunk a jövőben, Viktor!

30.
30.
Agaton
Nem nagy kár érte, nekem sosem jött be igazán se a City 17 se a Combine kék, unalmas stílusa.
Olyan....semmilyenek szerintem. Az első rész Blac Mesa-ja ezerszer hangulatosabb hely, és az ellenségek is mérföldekkel dögösebben néznek ki!
29.
29.
Skyer
Lehet most közútálatnak fogok örvendeni, de szerintem unalmas volt a HL2. Egyszerűen meguntam a játék felénél kb. Nem értem, miért ennyire nagy a felhajtás a HL3 után, mikor szerintem vannak ezerszer jobb franchise-ok, amiknek jobb lenne folytatást csinálni...
28.
28.
Birkazoli
#24: Csak te, mert mindenki más élvezte a világ egyik legjobb játékát...
27.
27.
givi6
A Valvenek jó kis ötletei vannak, de a cég technikai munkája valami elképesztően szar, körülbelül így lehet leírni, de hangsúlyozom, nem is ettől lettek sikeresek.
25.
25.
#13: Hoppá-hoppá-hoppá.......
;)
24.
24.
#19: Na azt en sem ertem.
Amilyen volt tok feleselges volt kijonni vele.
A 30%atol mar csak azert toltam tovabb mert ha mar nekikezdtem vegignyomom.
Szerintem nem csak en gondolom igy.
Az elso utan szen unalom volt .
23.
23.
goblinfing
Mindenki anyázza itt a valve-t nem is tudom ki adja ki az ingyen DLC-ket a pofátokba meg summer salet akkor nem sír senki mi?
22.
22.
guitarlord
#21: Az előző a #20-as kommentre ment!
21.
21.
guitarlord
#19: Véleménycsere zajlik Kedves Kolléga Úr, már bocsánat, de Te vagy a nevetséges, ha azt gondolod, hogy mi majd tudjuk pontosan és itt észosztás van ezerrel.....természetes, hogy fogalmunk sincs, véleményt formálunk azon információk alapján, ami a birtokunkban van, beszélgetünk semmi egyéb nem történik!:)

Jó kérdés miért jött ki a Portal 2, az előző logikámból kiindulva unták a "semmit tevést":).
20.
20.
kontakt
Úgy bírom mikor így megmondjátok, hogy mik történnek egy ekkora cég ajtajain belül : D annyira nevetségesek vagytok...
19.
19.
Teuton
#16: Akkor viszont miért adták ki a Portal 2-t? Azt kéne megfejteni.
18.
18.
wolfwarrior
#17: Minél több a pénzed annál több símaszkos úriember akar meglátogatni fegyverrel a kezében.
17.
17.
Killerbee
#16: Sok pénznél a még több pénz rossz nem lehet.
16.
16.
guitarlord
#15: Pontosan!

A Valve a Steam-nek hála olyan helyzetbe került, hogy - elnézést a kifejezésért és a HL rajongóktól is - q*vára nincs szükségük arra, hogy új HL részt készítsenek.....

Szvsz erre csak akkor kerül sor, ha már nagyon megunták a "semmit tevést"/nagyon nagy sz*rba keverednek....That's all Folks!
15.
15.
bsg09
#5: Steam által így is kőgazdagok, minek erőlködjenek? Amellett ki mondta, hogy a HL ki lett kukázva?
11.
11.
Kerub
Ennek se füle, se farka. Mi az hogy a jövedelmező projecteken dolgoznak?!?!?! Hát a HalfLife széria mi ha nem jövedelmező?! Konkrétan a játékos társadalom fele ki van éhezve a folytatásra, főleg egy ilyen befejezés után mint az EP2...
9.
9.
Berencsit
Na ennyit a folytatásról.... Esetleg akkor fognak elkezdeni "újra" dolgozni a next epizódon, ha a cég a csőd szélén lesz... az meg nem túl valószínű. (nameg az sem lenne egy normális folytatás, így, hogy a régi team-böl ennyien elmentek már.
8.
8.
DON GONDOCS
Gabe Newell tudja köpködni a Win8at, de azokról könnyen lemond akik meghozták a sikert Valvenak. A Half-Life 1-2 neve is megkopik idővel. De a lényeg lesz egy "új" csapat alapú fps-ük amire már úgy vár mindenki :)
6.
6.
Darox
5.
5.
herlius
A HL soha nem volt a szívem csücske, de egy ilyen kultikus sorozatot a kukába dobni (főleg, hogy a sztori is befejezetlen maradt) szvsz elképesztő amatőrségre vall. Márpedig Antonov lelépése is arra utal, hogy a HL3-ból nem mostanában lesz kész játék.
4.
4.
randall13
Hát ha csak fel is merült volna a cégen belül a HL3 fogalma, valszeg nem lépett volna le.
3.
3.
Trollingstone
Itt a vége fuss el véle (kurva anyád Valve)...
2.
2.
kirschakos
#1: Pedig jobb ha el hiszed. Szerény véleményem szerint egyáltalán nem dolgoznak rajta.
1.
1.
M3rcy
Akkor mégsem készítették a színfalak mögött az Episode 3/HL3-mat? Ezt nehezen hiszem el.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...