A vártnál gyengébben szerepelt a Max Payne 3

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 2.
  • Biznisz
Link másolása
Befutott a Take-Two Interactive pénzügyi helyzetjelentése is, a kiadó a vártnál gyengébb teljesítményt tudhat maga mögött az elmúlt három hónapban, miután a Max Payne 3 és a Spec Ops: The Line is gyengébben szerepelt a reméltnél. Most az XCOM-on és a BioShockon a sor.

A 2013-as pénzügyi év, júniusban véget ért első negyedére 226,1 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a Take-Two, míg a vesztesége 98,8 millió dollár volt - tavaly ugyanebben az időszakban 334,4 millió dolláros forgalmat bonyolított le a kiadó 2 millió dollár nyereség mellett. Az eredmények rosszabbak a vártnál, ez részben a Max Payne 3 és a Spec Ops: The Line szereplésének tudható be.

A címek kevésbé voltak kelendőek, mint arra a vállalat számított, igaz, az eredmények így sem nevezhetők rossznak, a Max Payne 3-ból például 3 millió példányt szállítottak le világszinten. Továbbra is népszerű a GTA sorozat és a Red Dead Redemption, a sportjátékok között az NBA 2K12 keresett a játékosok körében.

A letölthető címeket tekintve is jól halad a Take-Two, éves szinten 33 százalékkal gyarapodott az online forgalma, amiből a már említett címek mellett a Civilization V, illetve a Max Payne mobilos verziója is kivette a részét. Érdekesség, hogy a kiadónak komoly céljai vannak ezen a területen, hamarosan például elindul a NBA 2K Online bétája, ami egy kínai piacra fejlesztett, online kosárlabdás játék lesz.

Most ezt várják

A Take-Two jelenleg 1,7-1,8 milliárd dolláros bevételre számít a pénzügyi év végére (jövő március), a legfontosabb címek között a Borderlands 2, az NBA 2K13, az XCOM: Enemy Unknown és a BioShock: Infinite szerepelnek. A Max Payne 3-ra további DLC-k várnak: augusztusban egy ingyenes kiegészítőre, szeptemberben és októberben egy-egy pályacsomagra, illetve októberben egy új játékmódra számíthatnak a rajongók.

A Grand Theft Auto V megjelenéséről továbbra sincs hír, a platformlista sem ismert, de a Take-Two szerint gőzerővel készül a játék. Szintén nem esett szó a PS3-exkluzív Agentről, ez esetben is csak a fejlesztés tényét erősítette meg a cég, ezzel rácáfolva a projekt törléséről szóló pletykákra.

44.
44.
TEEBEEX360
Nahát meg se lepődöm. Én havernál próbáltam ki mielőtt megvettem volna és jól tette. Amikor a kezembe került már éreztem az igazi Max Payne hangulat hiányát. Jó játék de messze alulmúlja önmagát. Egyszeri végigjátszás és kész. Nekem nem jött be annyira ez van!
36.
36.
FrankBlack
Maradjunk egy kicsit a hírnél:
"A vártnál gyengébben szerepelt a Max Payne 3"

"A címekkevésbé voltak kelendőek, mint arra a vállalat számított, igaz, az eredmények így sem nevezhetők rossznak, a Max Payne 3-ból például 3 millió példányt szállítottak le világszinten. "

Szerintem ez azt jelenti, hogy nem a Max Payne 3 gyenge eladásai miatt nem hozta a cég éves bevétele a várt eredményt, ellentétben azzal, amit a cikk címe ír.

Persze ez csak az én meglátásom.
Azért az is furcsa, hogy 3 millió példány Max Payne 3. Ezt a számot már a pc-s verzió megjelenése előtt is elérték, és most, hogy az is megjelent ugyanaz az eladatott példányszám? Tehát a pc-s verzióból nem fogyott egy darab sem?
Kicsit érdekesek a hírek világa manapság...

persze ez csak egyéni vélemény.
33.
33.
kontakt
#32: Még annyit hozzáfűznék, hogy az a jellegzetes noir hangulat amit mindenki emleget, sehol sincs benne.
32.
32.
bodortamas1
#31: "az eső áztatta, búskomor várost."

Na erről beszéltem még a régebbi kommentjeimben. A May Payne egyik legfontosabb eleme a helyszín volt amit az 1. és 2. részben nagyon jól megcsinálták. Nem csak a játék, a Max Payne filmben is.
Erre jön a 3. rész egy totál más karakterrel (mert nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ő Max) , meg ami a legjobb volt benne azt is elcseszték. Ezért írtam nemrég hogy ez nem egy Max Payne játék. Ez egy új cím számomra.
31.
31.
kontakt
Akkor ezek után remélem letesznek a játékként kiadott animációs filmekről.Ez nem játék volt ebben a formában.
Bőven meg lehetett volna oldani, hogy a sok átvezető helyett a harcrendszerre koncentrálnak inkább. kissé színvonalon aluli az, hogy az eddigi két részben alkalmazott bullet time jelenik meg csak, és semmi plusz nincs.A grafikáról ne beszéljünk, adott év elvárásainak megfelelő, viszont a helyszínek se hozzák vissza azt amit pl én is elvártam tőle, az eső áztatta, búskomor várost.
30.
30.
shatterhand
Elsőre jónak tünt. De túl hosszú lett nekem. A multija meg szar.
Többet vértam tőle, így eladtam 2 hét után.
29.
29.
shooter1234
#17: Kinek-mi. Engem az MMO -k a sok bolyongással, gyenge reflextelen harcrendszerrel, egyáltalán nem kötnek le (de az ilyen mmofsp meg miegymás stílusokban azért akad 1-2 jó darab), itt ebben jó a történet, harcolni is kell, meg egy kicsit gondolkodni is, hogy hogy választjuk meg a pozíciónkat a fedezékhez hogy azért szorult helyzetben menekülni is lehessen. Részemről ez jobban bejön, de hát kinek-mi. :)
28.
28.
hedzsooo
En enmreg kezdtem el, nagyon bejon, de lehet normal nehezseg helyett egy picit nehezitem, amugy karaj az egesz! :D

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.338027959614031.77851.131491866934309&type=3
26.
26.
csoki0619
#25: Javítás: ...egész jól beszéli az angolt...(kimaradt az angolt szócska).:D bocsi
25.
25.
csoki0619
Sztem ha más szemszögből nézed az MP3-at, akk mindjárt máshogy is állsz a dologhoz!Akinek mondjuk aránylag jól megy az angol,és szereti a történet központú játékokat, annak a MP3 tökéletes!A másik meg, h inkább nézem a küldetések közti átvezetőket, mint mondjuk egy loading screen feliratú képet!Ne mondja nekem senki azt,h mikor már a 100. katonát puffantja le kínkeservesen(mondjuk hard-on),3-4. újrapróbálva,annak nem esik jól egy kis kikapcsolódás,mondjuk úgy "grafikai orgia"!:D Aki meg mondjuk egész jól beszéli az egy kicsit elónyben is van, mert azért valljuk be, Max monológjai hihetetlenek és elég nyomasztóak is sokszor, ami elengedhetetlen egy Max Payne játékhoz.Játszottam a régi részekkel is, és azért ott sem voltak rövidek az átvzetők, annyi különbséggel, h egy enterrel átugorhattad az egészet,Talán a képregény stílusú átvezetőket hiányolom egy kicsit!Jobban hozzájárultak a noire hangulathoz!
23.
23.
Qmoul
#17: Teljesen igazad van. Én is pár év MMO tapasztalattal rendelkezem, de állítom, hogy néha olyan jó érzés megvenni egy játékot és csak azért az egy storyline-ért, ami benne van, végigjátszani.
22.
22.
Grabowsky30+
Mire alapozták azt, hogy többet fognak eladni belőle erre olyan kíváncsi lennék! Amúgy a játék nekem is tetszene (tetszik) még a helyszínnel se lenne semmi bajom, de ezektől a videóktól már agymenésem volt! Én személy szerint nem szeretem az fps-ekben se ezeket, de nem is mondom, hogy egy kis videó bejátszás játék közben nem tud hangulatos lenni, de ez már borzalom volt, hogy tényleg egy ajtó nyitáshoz is 3perces videót kellett nézni!
20.
20.
Macifasz
#7: Érdekes, nekem a 6-7 éves gépemen, (amiben egy 9600GT dobog), simán elment HIGH beállításokon és 1280*1024-es felbontáson. Pedig, messze nincs erőművem.
19.
19.
Hardy
Még ki se próbáltam... :D Nyáron még megszerzem :D
18.
18.
Drought
A rengeteg átvezető videó engem is baromira irritált....állítom több az átvezető videó mint a tényleges játék.
17.
17.
Fronter
#16: Ma már egy ilyen sima lövölde nagyon kevés, főleg hogy egyszer végigjátszod és kész. Oké vannak nehezebb fokozatok. De semmi olyan(endgame) nincs a játékban ami lekötne téged hosszú távon. Ezért sikeresek az MMO-k. A HC arcoknak elég nagy igényeik vannak, és nekik ez igen kevés.
16.
16.
Qmoul
Nekem nagyon bejött a MP3, imádom az ilyen stílusú játékokat, mellesleg nem lett a vártnál rosszabb, sőt. A gépigényről annyit, hogy minden 3. játékmegvevés helyett elteszem az árát a perselybe és év végén újítok annyit a gépen, amennyit elvárnak a játékok.
15.
15.
Neo1989
Úgy látom igaza lett annak a pár emberkének aki azt mondta h ez a Maxi nem az a Maxi . Így egyáltalán nem meglepő a bukás .
13.
13.
shooter1234
Az én számomra a vártnál jobban teljesített. Az elején elég kevés reményt fűztem hozzá, ahhoz képest egész jó lett.
12.
12.
Dragonborn
Kár érte sztem igazi kult játék lett bár még mindig a 2 az etalon nálam is
És biztos vagyok benne hogy jobb lett mint az idén megjelenő Cod epizod
ami számomra olyan már mint az Alkonyat (egy közepes divat cikk)
11.
11.
bodortamas1
#10: Ebből a szempontból nekem is tetszett. De nálam a 2-őt nem körözte le.
10.
10.
xICEMANx
Sztem atom cucc lett a 3-as... aki tud játszani rendesen és nem szalad át rajta és nem egy nyomorék hülye gyerek.............. az kegyetlen jól szórakozott vele, mitöbb nekem izgalmas volt, a grafikáról kár beszélni, nagyon gyönyörű volt. A játékmenetet imádtan, néha az irányitás volt elmaradva de csak egész picit, persze számomra... Oda voltam érte :D ENNYI.
9.
9.
bodortamas1
#6: Szerintem ennek semmi köze a Max Paynehoz :)
7.
7.
Hanoi
Ha más névvel adták volna ki, több sikere lett volna, meg egy kicsit optimalizálatlan is, a spec ops-nak is aránytalanul nagy gépigény kell a grafikához képest, de jobb lett mint a MP3. Remélem a borderlands-ot és a bioshockot már nem rontják el...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...