Ne számoljunk az Xbox 360 árcsökkenésével!

  • Írta: fojesz
  • 2012. augusztus 24.
  • Biznisz
Link másolása
Szakértők szerint nem valószínű, hogy a Microsoft idén csökkenteni fogja az Xbox 360 árát, a karácsonyra inkább bundle csomagokkal és más akciókkal készül majd a redmondi vállalat. A Wii U bekavarhat, de az elemzők úgy vélik: a cég teljesen elégedett a jelenlegi eladásokkal, nincs szükség árcsökkentésre.

Jó most az amerikaiaknak, legalábbis azon részüknek, akik Kinect-vásárlás előtt állnak: a Microsoft bejelentette nemrégiben, hogy a mozgásérzékelős kamera árát 40 dollárral csökkenti a régióban, és így majd kedveskedik karácsony előtt a rajongóknak. A szomorú része a dolognak, hogy a cég álláspontja szerint egyelőre nem terveznek európai árcsökkentést.

A Kinect leárazása kapcsán óhatatlanul is felmerült a kérdés: mi lesz az Xbox 360-nal?

A jelek szerint semmi, legalábbis a GamesIndustry International által megkérdezett elemzők szerint a Microsoft nem fogja csökkenteni a konzol árát. Colin Sebastian szerint a redmondi cég elégedett az Xbox 360 jelenlegi eladásaival, ezért nem farag az árcímkéből, inkább az akciós bundle csomagokkal készül az ünnepi szezonra. Még fontosabb, hogy az új Xbox megjelenéséig még legalább egy év van hátra, addig pedig valószínűleg még egy árcsökkentést be kell ütemezni.

Jesse Divnich egyetért mindezzel, és hozzátette, 2013 előtt csak akkor számoljunk árcsökkentéssel, ha a Nintendo nagyon bekavarna a Microsoftnak a Wii U-val. Ha a kiotói gyártó új konzolja az első hetekben hatással lesz az Xbox-eladásokra, előfordulhat, hogy az amerikaiak agresszívabb promóció mellett döntenek a karácsony hajrában.

Michael Pachter csak a Kinect-csomagok esetében lát esélyt árcsökkentésre: itt a kamera "jóárasítása" miatt vághatják meg a konzolpakkok árát is.

52.
52.
Stranger
51.
51.
Gamelord
#50: Ő ilyet nem írt :)
50.
50.
Stranger
#45: Te akkor előírod, hogy xbox-on kel FPS-t játszani PS3 helyett, holott minden2-nek gamepad/kontroller anyámkínja van. Gratulálok.
49.
49.
Kazuya
#37: Minden embernek megvan a joga, hogy jól érezze magát.
És amúgy nem lepődnék meg , ha tényleg te lennél Bobby Kotick.:D
48.
48.
DevilGamer
#41: Ez az tesó likvidáljad! Yeah! XD
47.
47.
zsoze
#45: teljesen egyet értek minap muszáj volt az Orc Must Die 2-veé pc játszani mert nem jött ki boxra (szánalom) annyit anyáztam ,hogy mekkora szar az egér pedig nem az
meg ülni kellett :S
46.
46.
zsoze
#43: persze fiacskám nagyon ügyes vagy és a kis árufeltöltést is azért csinálod mert abból veszed meg a repjegyet tudod mit majd remélem megtudod mi az igazi kemény munka
45.
45.
p3ti
#39: És ezt ki írja elő ? Netán te ??? Én azóta játszom FPSt boxon ,mióta megvan , és nem hiányzik a PC
44.
44.
Stranger
#43: Most mi van veled? Ennyire azért nem kell mindenen megsértődni... Majd elkezdi itt mindenki az élettörténetét irogatni, de jó lesz...
43.
43.
Bobby Kotick
#41: kb. 15 éves korom óta nem beszéltem apámmal, de biztos Te jobban tudod.
Dolgozni kell és tanulni, nekem nem derogált iskola mellet árut feltölteni a gimnázium alatt se. Én ezt tanultam otthon, nagyapám reggel 8-18 óra között dolgozott majd több tíz kilométert utazott és este 8-kor már fűzte be be a vetítőbe a filmet a moziban, nagyanyám 9-10 órás álló munka után, hajnalig tanult, hogy meglegyen a diplomája. Soha egyik se rinyált hanem elérték amit akartak. Nekem ez volt a példa, ezért ha kellett valami az nem kértem hanem megdolgoztam érte.
Egyébként voltam Thaiföldön eltaláltad, pont most nézegettem és idén már 2 hónapot nyaraltam külföldön. A tanulás és a munka kifizetődik.
42.
42.
#37: A szegeny nem attol szegeny mert nem dolgozik te bu.zi.
Hanem mert az ilyen hozzad hasonlo seggfejek nem fizetik meg ...
41.
41.
#37: Ha ezt komolyan gondoltad akkor annyit mondok, hogy ku.va anyadat....
Ha nem, akkor meg basszal oda egy smile-t te gyoker.
Fogadjunk "vallakozo" apukad mindent megvesz amire elfingod magad.
Thai foldre jartok nyaralni, mikozben a melosait akikbol el meg minimal beren tartja .
Te barom....
40.
40.
Mortician
#39: Vagy mi lenne, ha mindenki azon játszana, amin akar?
38.
38.
markoci555
#37: erre csak egyet tudok mondani:bekaphatod
37.
37.
Bobby Kotick
Nagyon helyes, a szegények ne játszanak hanem menjenek dolgozni.
32.
32.
Quent1n
Szerintem nincs gond az árával, semmi nem indokolja a további árcsökkentést. :)
31.
31.
DanielMcBas
#28: Ezt van aki elolvassa ?
30.
30.
p3ti
#19: Akkor ideje lenne hogy csatlakozz a többséghez , és ne trollkodj minden konzolos hírnél OLOLOL
29.
29.
Elegost
#28: ment privát üzenet
28.
28.
Racsni1987
Sziasztok!

Konzolvásárlás előtt állok, ha valaki tud segíteni ebben akkor előre is megköszönöm. Nintendo 3ds és xbox360 között vacillálok. Ebben kérném a segítséget! Előre is köszönöm!

Még egyszer előre is köszönöm a segítséget és a válaszokat!





Ui:
Itt ezen a fórumon dust an elysian tail tesztnél írtam ezt:

#6: Konkrét kérdésem az lenne, hogy new super mario bros első két részével és a super mario 3d land-del vagy a dust an elysian tail játékkal járok jobban? Más szóval xbox360 vs nintendo 3ds? Vásárlás előtt állok nem tudom eldönteni, hogy melyik konzolt válasszam, az hogy az egyik kézi és másik asztali az nem érdekel.

Előre is köszönöm a válaszokat és a segítséget!

Ui. Lent leírtam, hogy konkrétan mit gondolok, és előre is köszönöm még egyszer ha valaki nekem segít ebben.


#5: Vásárlás előtt állok, de nem tudom eldönteni hogy egy xbox360-nal vagy egy nintendo 3ds-sel járok jobban. Szeretem a puzzle stratégiai és platform játékokat. Ha valaki ezekkel kapcsolatban tud segíteni és érveket mondani, hogy melyik a jobb, akkor előre is köszönöm. Az hogy az egyik asztali másik kézi konzol, azt nem kell leírni, mert az fölösleges ezeknek hátrányaival és előnyeivel én is tisztába vagyok. A játékfelhozatalra vagyok kíváncsi.

Tudom hogy az xbox-on van bastion fez sploison man spelunky. Azt nem kell leírni hogy nem exluzívok azt én is tudom pl. bastion spelunky is multiplatform. Nekem ez a játék dust an elysian tail nagyon megtetszett, én ezért a játékért önmagában is vennék konzolt kinézete meg a trailer videó után. Természetesen aki megvette és így van kialakult véleménye a játékról, ha esetleg megerősít vagy megcáfol engem abban hogy e játék miatt önmagában is megéri az xbox-ot venni annak a segítségét előre is köszönöm. Másik dolog amit kérdeznék az a Mario-val lenne kapcsolatos. Nekem van egy wii-m és egy ps3-om meg egy régi 2 nes-em. Mario-t ismerem, ilyen szempontból nem kell bemutatni. De nem tudom azt hogy a Mario vagy ez a játék a jobb, és én erre a kérdésre szeretném a választ mert az akkor számomra eldöntené hogy melyik konzolt vegyem meg.

Mario-t én mindig is nagyon szerettem, de egy időben egy kicsit hanyagoltam, 2 okból 500. Mario után untam a banánt és azért mert fps leesés van a Mario-s játékokban. Én vettem egy ps3-at, meg van a Ratchet and Clank és a Little Big Planet összes megjelent része, és így van összehasonlítási alapom. Csak féléve van ps3-am, így ps3 rendszerét és játékait nem ismertem ki, Rc-vel sem játszottam túl sokat. LBP-t csak megnéztem. De egy kialakult véleményem van a dolgokról. Egyrészt rájöttem fps leesés mindenhol van, és legjobb optimalizálás az a Nintendo konzoljain van. Mario kapcsán azt gondolom hogy a zsenialitása abban rejlik, hogy egyszerű alakzatokat használ de részletgazdag kidolgozottsággal ellensúlyoz. Nekem egyébként ez a megvalósítás jobban bejön mint az, hogy pl. egy játékban füves rétet akarnak megjeleníteni, hogy minél életűbb legyen, de pár év múlva az egész valami gusztustalannak néz ki. A mario játékok viszont grafikailag időt állóak. Super Mario galaxy-ban az élsimítást jobban megoldották mint egyes hd játékokban pl. explodemon.

Visszatérve az eredeti témához, nem tudom eldönteni ténylegesen, hogy létezhet-e hogy a platform játékok közül a rayman-t leszámítva a Mario a legjobb? Számomra ez döntené el, hogy melyik játékot és konzolt vegyem. Mario játékoknál pályák elég ötletesek és kreatívak, ez tény, de nem tudom eldönteni hogy egy újabb Mario-val jobban járok-e mint pl. ezzel a játékkal. Egyébként nekem a Mario-nál az is tetszik, hogy nincs benne duma, vagy legalábbis elég kevés van, mert az igaz hogy van középfokú nyelvvizsgám, de az nem olyan mint egy felsőfok, más szóval nem jól beszélem az idegen nyelvet, annak ellenére hogy az idegen nyelv számomra is az első. Engem zavar egy játéknál, hogy nem értem párbeszédeket és a történetet, mert én kíváncsi vagyok erre és enélkül az egész játékélményt elrontja, ha nem értem pl. a poénokat. Más is ilyen? VAgy a mai világban jobb ha ezt az ember tudomásul veszi és sürgősen jobban megtanul angolul vagy németül. Félreértést nem szeretnék nekem is a nyelv az elsődleges már az érvényesülés miatt is. Szabadidőmben mindig foglalkozok a nyelvvel, de ez még kevés, hogy jól megértsem párbeszédeket, számomra a fordítás a játékidőből rengeteget elvesz.
26.
26.
voldi
Pedig elkelne, hogy mások is belekóstolhassanak a játékok élményeibe....
24.
24.
Gamelord
#23: Nem új Wii, hanem új Nintendo konzol, azaz a Wii U. Az meg, hogy semmit nem tud, enyhén hülyeség.
23.
23.
bendikee
Szerintem így is nagyon kedvező ára van. Nem hinném hogy az új Wii bekavarna, mert semmit nem tud.
22.
22.
Cuppak
#21 konzol nem rossz játékra, de én például a kedvenc játékaimat nem fogom tudni élvezni xboxon... aion, gw2, cs, bf2, bf3, 2d-s hack n slashok, mmo-k stb de amúgy igen olcsóbb :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...