A Blizzard húzta maga után az Activisiont

  • Írta: zoenn
  • 2012. november 8.
  • Biznisz
Link másolása
Befutott végre a Activision-Blizzard harmadik negyedéves üzleti jelentése, amelyből világosan látszik, hogy az elmúlt három hónapban a World of Warcraft fejlesztői cipelték a hátukon a kiadót. A cég 841 milliós árbevételt ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakában jegyzett 754 millióval.

Az Activison nyeresége 226 millió dollárra rúgott, ami a tavaly év hasonló időszakában elért 148 millióhoz képest szép növekedést jelent. A digitális eladásokból 430 millió dollár folyt be, amely a teljes bevétel 51 százalékát teszi ki. A sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a Blizzard két játékával, a Diablo 3-mal és a World of Warcraft: Mists of Pandariával képviseltette magát a piacon, így a vártnál jobb eredménnyel zárta a negyedévet.

A pandák kitettek magukért

Minden meglepetés nélkül az Észak-Amerikában és Európában több mint 10 millió eladott példányszámmal büszkélkedő Diablo 3, a Mists of Pandaria és a Skylanders Spyro’s Adventure bizonyult a legkelendőbb PC-s játéknak. A legújabb WoW-kiegészítő megjelenésének köszönhetően az MMO előfizetőinek száma ismét átlépte a 10 milliós határt, miután augusztus végén 9,1 milliónál stagnált. Az expanzió október elején startolt el Kínában, s a helyiek rögtön ráharaptak: volt olyan nap, amikor egyidejűleg egymillió aktív játékos nyomult az MMO-val.

A Diablo 3 kiegészítőt kap majd, ez biztos, de nincs még bejelentenivalója a Blizzardnak.

A Black Ops 2 rekordot dönthet

Az Activision Publishing elnöke, Eric Hirshberg elmondta, hogy a Call of Duty: Black Ops 2 előrendeléseinek száma "jóval" megelőzi a Modern Warfare 3-ét. Lehet, hogy idén újabb rekordot dönt a háborús frencsájz? Erre esélye is van, hiszen az Elite közösségi rendszert ingyenessé tette a kiadó.

A legkelendőbb konzol- és handheld-játék titulust ismét a Skylanders Spyro’s Adventure birtokolja, hiszen az alapjáték és a kiegészítő figurák már kilenc hónapja az eladási listák élén csücsülnek.

Mi marad jövőre?

Az Activision óvatosan tekint 2013-ra, hiszen a folyamatban lévő generációváltás és a 2012-es címek remek fogadtatása mellett nem vehető készpénznek, hogy növekvő tendencia megmarad. Habár a Blizzardra ismét számíthat, elvégre a 2013 első felében megjelenő StarCraft 2: Heart of the Swarm  sikerre van ítélve PC-s fronton - már a Wings of Libertyből is 6 millió példány kelt el.

5.
5.
Elyas
#4: nah most kéne visszamenni a panda elözeteskhez végignézni a kommenteket.. és hogy kinek lett igaza kinek nem
4.
4.
goblinfing
#1: Nem volt de szerény véleményem szerint a bc óta a legjobb kieg.
2.
2.
Gzias
1.
1.
Thane
Nem rossz.

Pandából mikor lesz teszt? :D (vagy ha volt is akkor lassú vagyok)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...