HWSW: Sony Xperia T - gondolja újra, Q!

  • Írta: fojesz
  • 2012. november 23.
  • Hardver
Link másolása
"James Bond, a 007-es ügynök - a Királynő szuperfegyvere, aki a legkeményebb bunyók közben is elegánsan angol tud maradni, akit mindig a legjobb nők és legjobb kütyük vesznek körbe. Várjunk csak, legjobb kütyük?!" A HWSW novellarészletéből kiderül, hogyan sikerült a Sony legújabb okostelefonja.

"Bond kimért léptekkel végigsétált a szürke, üres folyosón. Tudta jól, hogy jellegtelen falak mögött az országban, sőt az egész világon elérhető legfejlettebb csúcstechnológia van bezsúfolva néhány laboratóriumba. Amit itt fejlesztenek a legnagyobb titoktartás mellett, azzal a nagy hadiipari cégek sem tudnak lépést tartani, a kütyük egy része ennek ellenére békés célokat szolgálva, a lakosság kezében köthet ki évek elteltével. Mindez persze nem valósulhatott volna meg Q nélkül, aki a központ lelkét jelentette, és akihez Bondot most ismét elküldték, hogy átvegye a küldetéséhez nélkülözhetetlen kellékeket.


A szokásos szürke köpenybe öltözött, őszes hajú tudós a laboratórium közepén elhelyezett íróasztalánál állt, körülötte mindenféle meghatározhatatlan eredetű és célú eszközök. Éppen telefonált. Bond gondterheltnek látta.

-Igen drágám, megígérem! Ne aggódj, nincs újabb otthoni kísérlet! - rövid ideig elhallgatott, közben észrevette Bondot, aki időközben már a laboratórium garázsában álló Aston Martint vizsgálgatta. -Jól van drágám, most le kell tegyelek, jöttek hozzám. Csókollak! - mondta, majd bontotta a vonalat.

-Hogy van a felesége? - kérdezte mit sem sejtő látszattal Bond.

-Á, 007! Üdv itt lent nálam! Ne is mondja, azzal fenyeget, hogy ha több kütyüt hazaviszek, elválik. Mennyivel könnyebb dolga van magának! Maga után pont a kütyüi miatt omlanak a nők! - mondta immár széles mosollyal Q, és talán kacsintott is mellé egyet."

Érdekel, hogyan sikerült a Sony Experia T? A 007-es és Q beszélgetéséből kiderül!

2.
2.
Lacee.
Érdekesen van megoldva a tesz :) nekem tetszett.
A telefonért meg kár, mert ennyi pénzért többre számítottam. Az milyen már, hogy egy James Bond telóban a facebook integráció az egyik legfontosabb :(
1.
1.
alexcargooo
erre a szövegre ennyit bírok mondani: Dafuq is this?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...