2014 végén jöhet az új Mass Effect

  • Írta: fojesz
  • 2012. december 13.
  • Hír
Link másolása
A BioWare szerint leghamarabb két év múlva jelenhet meg az új Mass Effect, de a 2015-ös premier sincs kizárva. Emellett kiderült, hogy a csapatnak további tervei is vannak a Wii U-t illetően.

A BioWare nem igazán akarja titkolni, hogy készül az új Mass Effect, hiszen már jó ideje tudjuk, ki dolgozik rajta pontosan, mik a tervei, és az irányvonal is tisztázódni látszik. Ehhez jön ráadásként a Gamer Syndrome interjúja, amiben a csapat további érdekességeket is megosztott a Mass Effect jövője kapcsán.

A BioWare szerint 2013-ban bővebben is hallhatunk majd az új rész felől, a megjelenésére viszont alsó hangon is két évet kell várni: ha minden jól megy, 2014 vége és 2015 közepe között kerülhet boltokba a játék. Pontosabb dátum nincs, a fejlesztőcég montreali stúdiója ugyanis csak egy-két hónapja kezdte meg a tényleges fejlesztést.

Az interjúból az is kiderül: nem a Mass Effect 3: Special Edition volt az utolsó Wii U-s megjelenés Mass Effect-témában. A BioWare szerint a Wii U egy "király" konzol, jó lenne még több Mass Effectet látni rajta, de egyelőre nincs bejelentenivalója - persze a találgatások már most arról szólnak, hogy a Mass Effect Trilogy előbb-utóbb a Wii U-n is tiszteletét teheti...

9.
9.
Avifer
#8: legalább nem lesz összecsapva mint más játékoknál ahol az a cél, hogy évente legyen új része
8.
8.
Caine
Szerintem meg jót fog tenni a játéknak az a 2 év fejlesztési idő!
7.
7.
Avifer
pedig 21-én "világvége"

azért el sem tudom képzelni milyen jól fog kinézni frostbite 2 alatt a játék az arcok mozgás meg minden
4.
4.
MrBrooks
Mindez azt jelenti, hogy: -nextgen lesz a cucc. (wii u-ra nem jön, vszínű hardveres korlátok miatt.) Nyitócím is lehet akár az új konzoloknál, tehát 2014 karácsonya lehet a nexgen debüt.
3.
3.
Mortis
#2: Nem 'tom, de ha igaz a fentebbi spekuláció: manapság 8 év alatt négy epizód igen-is sok, túl sok.
2.
2.
peterpal7
Na ez egy jó hír. Nem lenne jó ha túl gyakran jönnének ki a részek.
1.
1.
fenor
"The cycle can not be broken!"
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...