Csődeljárás alatt a THQ

  • Írta: zoenn
  • 2012. december 20.
  • Biznisz
Link másolása
Ahogy arra számítani lehetett, a THQ ellen csődeljárás indult. Az elmúlt időszakban nem úgy ment a kiadó szekere, ahogy azt várta, rendre elkeserítő pénzügyi eredményeket mutatott fel. A jövő évi címei azért megjelennek.

Ennyi volt - összedőlt a kártyavár! Az elmúlt időszakban csak vegetált a THQ, s most már semmi sem menti meg a csődeljárás alól. A kiadó bejelentette, hogy "lényegében az összes" szellemi tulajdonát és ingóságát eladja. A 60 millió dollárt érő THQ egyelőre a Clearlake Capital Group kezébe kerül - az eset nem érinti hátrányosan a cég szerepkörét, tehát a jövő évre tervezett játékai maradéktalanul meg fognak jelenni.

A kiadó a sajtóközleményében kitér arra, hogy egyetlen fejlesztőcsapatot sem zár be és nem küld el alkalmazottakat. A meglévő szerződésekkel járó kötelezettségeit a Clearlake vállalja fel. Jason Rubin elnök szerint az eladás és a csődeljárás szükséges lépések a THQ átalakulásának befejezéséhez, illetve azért, hogy a cég jövője biztosítva legyen, egyúttal biztosította a játékosokat, hogy a Company of Heroes 2, a Metro: Last Light és South Park : The Stick of Truth a tervezett időpontban landol a boltok polcain.

A csődeljárás részeként napvilágot látott egy táblázat is, amely a vállalat hosszú távú projektjeit mutatja be: a már megjelent címek mellett újabb bejelentett és bejelentetlen játékok szerepelnek rajta.

Ez alapján valószínűsíthető, hogy lesz új Saint's Row és a 2015-ös üzleti évben érkezik a Turtle Rock Studios új játéka, az Evolve, mely egy kooperatív akciójáték lesz. Az Atlast a Relic kalapálja, s várhatóan 2014-ben lát napvilágot, míg a THQ Montreal projektje felett, az 1666-on az Assassin's Creed korábbi atyja, Patrice Désilets dolgozik. (Egyébként pont 1666-ban volt a nagy londoni tűzvész - talán köze lehet a játékhoz.) Mindeközben a Vigil Games is dolgozik egy Crawler munkacímen futó alkotáson.

Köszönjük, Donpedro!

24.
24.
p3ti
Nagyon kár lenne ha le kéne húzzák a rolókat :\ Darksiders az 1ik legjobb játék amit ebben a generációban játszottam .
23.
23.
2pacal
22.
22.
Jared
Tuti ha gazdag lennék segítenék nekik :-)
21.
21.
Jared
Hát sajnálom őket :(((((
18.
18.
Ooorky
Csődeljárás egyáltalán nem azt jelenti, hogy csődbe ment a cég (magyarul elfogyott a pénzük).
Leginkább egy szabad rabláshoz lehet hasonlítani, amikor a cég vezetői kizsigerelik az utolsó filléreket mindenből (beleértve a dolgozókat), majd lelépnek a pénzzel új céget alapítani, amit 5-10 év múlva csődeljárás alá vesznek...
Nálunk is meglehetősen gyakori, aki dolgozott közepes vállalatnál az már átélhetett ilyet...
16.
16.
Ótvar
#11: "... a már megjelent címek mellett újabb bejelentett és bejelentetlen játékok szerepelnek rajta."
#7: Mi a bajod az EA-vel? Activision jobb lenne? Mondjuk legjobb a(z) Ubisoft lenne véleményem szerint.
Minden esetre a lényeg, hogy a játékaik megjelennek, de azért sajnálom őket.
14.
14.
pierre le fou
magyarul a dawn of war 3 nak lőttek? az előzetes tervek szerint jövő február környékén kellene megjelennie. vagy átveszi/vette másik kiadó?
13.
13.
Terawatt
#1: Az nem a cég pénzeléséről szólt hanem adományokat gyűjtöttek és ki lehetett választani azt az összeget amit abból nekik akarsz adni. Ez az összeg ami összejött így a töredéke lehet annak amekkora pénzre szükségük lenne.
12.
12.
Donpedro
Lol, ilyen olcsón összedobnak egy Metro: Last Light kaliberű címet? :O Jó olcsó lehet a munkaerő Ukrajnában.
11.
11.
Hondoro
Darksiders 2 ? Az mar megjelent nem?
10.
10.
DON GONDOCS
http://www.youtube.com/watch?v=vshgTh33hPA
8.
8.
markoci555
metro south parks darksiders címeket látom nagyon jónak, és nevetségesnek a költekezést
7.
7.
miki1105
Nagyon kellemetlen hír, de sajna ez van a pénz beszél de arra leszek kíváncsi melyik nagy kiadó fogja megvenni vagy átvenni az egész kócerájt, remélem az EA nagyon messze lesz.
5.
5.
Torque
#3: Ha minden igaz az előző vezetés valami idióta tablettet akart csinálni a Wii-hez, asszem uDraw, vagy valami hasonló marhaság, persze óriási bukta volt. A másik nagy veszteség a Homefront volt, egészen konkrétan annak marketing kampány, amibe majd 100 millát beleöltek, TV és netes reklámok, óriási standok és reklámok az E3-on és a PAX-en, és még sorolhatnám. Maga a Kaos Studios egyik embere nyilatkozta később, hogy a játék fejlesztési költségei csupán töredéke volt az összes befektetett pénznek, és biztosak voltak benne, hogy ezért nem is fogja visszahozni még a költségeket sem.
4.
4.
randall13
A táblázatból jól látszik hogy mi lett a THQ veszte: csak rétegjátékokat csináltak :(
3.
3.
hahota
Kiváncsi lennék, mire költöttek és milyen fizetéseket osztogattak. :)
2.
2.
Dontrip
Azt hittem rendbe jönnek majd.
1.
1.
szogyenyi
Akkor mégsem jött be a Bundle-s csomag ezek szerint...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...