Hatalmas bukás a konzolbisznisz, sötét a jövő

  • Írta: InGen
  • 2013. január 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Egy veterán játékfejlesztő egy cikkben ismerteti nézeteit és a birtokában lévő adatokat, mely szerint mind a Sony, mind pedig a Microsoft számára kifejezetten veszteséges volt ez a generáció, ami sötét jövőképet vetít a konzolok elé.

Ben Cousins 13 éve játékfejlesztő, AAA-kategóriás címeken dolgozott az Electronic Artsnál, a Sonynál és a Lionheadnél. Most egy mobilos játékokat fejlesztő stúdiót vezet, és egyértelműen úgy véli, a konzolok korszakának gyakorlatilag vége. Erre a konklúzióra néhány általa ismert adatból, és az azokból levont következtetésekből jutott el.

Drága üzlet konzolt gyártani

Azt ugyebár tudjuk, hogy a konzolokat veszteségesen árulta a Sony és a Microsoft, sőt, most már a Nintendo is. A pénzt később, a játékok után beszedett licencekből igyekeznek visszaszerezni, azonban ahhoz, hogy megtérüljön a hatalmas kutatás-fejlesztési, marketing- és hardvergyártási költség, a konzolcégeknek rengeteg masinát kell eladniuk. Sokkal többet, mint azt gondolnánk: a Cousins által készített táblázatban látható, hogy hiába ment el mind az Xbox 360-ból, mind a PS3-ból több, mint 70 millió darab, mindkét cég játékdivíziója erősen veszteséges: a Microsoft 2,9 milliárd dollár veszteséget hozott össze, a Sony pedig 435 milliárd jent.

Nem a hardcore játékosok veszik

Cousins kiemeli, hogy ráadásul a 70 milliós darabszámnak a nagy része azután ment el, miután 2009 augusztusában jelentősen megvágták az Xbox 360 árát (a 40 százalékát ezután értékesítették), a PS3 esetében pedig azt követően, hogy megjelent a slim verzió (42 százalék). Ebből Cousins arra következtet, hogy valójában a konzolt nem azok a hardcore játékosok veszik, akiknek a legfejlettebb rendszer kell rögtön a megjelenés után, hanem a sokkal árérzékenyebb "mainstream" játékosok. Ők pedig nem vesznek túl sok játékot, főleg a nagy címekre ruháznak csak be, így ismét nem a konzolgyártók ideális vásárlói.

Ez a réteg azonban nagyrészt rendelkezik okostelefonnal és tablettel, ezek a készülékek pedig sokkal inkább megfelelnek az ő játékos szokásaiknak - számukra kényelmesebbek, és persze olcsóbbak is ezek az anyagok, így Cousins szerint hamarosan ez a réteg teljesen elpártol a konzoloktól.

Mit hoz a jövő?

Nos, Cousins szerint hamarosan két fő piaca lesz a videojátékoknak. Az egyik a mobilos eszközöké (telefonok, tabletek, stb.) a casual és a mainstream játékosok számára. A másik pedig a PC, a hardcore játékosok számára. Cousins úgy véli, ha most konzolos vagy, és nem tudod elképzelni, hogy a jövőben mobilos eszközökön játssz, akkor szinte biztos, hogy a PC mellett fogsz kikötni. A PC mellett szólnak a free-to-play és indie játékok is, valamint az olyan fejlett piacterek, mint a Steam.

Lehetséges persze, hogy Cousins elfogult, hiszen mobilos fejlesztőcéget vezet. Azonban, ahogy nyilatkozta is, pont azért váltott mobilra, mert több iparági nagyágyúval együtt már egy ideje látják, hogy a konzoloknak leáldozóban van. Ráadásul nem ő az egyetlen, aki így gondolja: nem olyan régen David Jaffe és Hideo Kojima is hasonlókat mondott. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Microsoft egyre inkább igyekszik az Xboxot általános multimédiás otthoni szórakoztató-központnak beállítani, rengeteg különféle szolgáltatással, melyek között a játékok futtatása már csak egy "mellékág" lesz.

152.
152.
slacee
Hehe megint jönnek a PC-sek fikázni a konzolokat. Nem értem az ilyen embereket, hogy kis hülyeségeken összekapnak a PC és Konzol pártiak, aztán jön a "vérre menő" virtuális vita, no meg az anyázás. Néha szégyellem magam, hogy ilyen buta emberek közt élek (akire célzok az nyilván megérti, nem a kulturált vitát véleményeztem). No de nem akarok a nagy megmondó lenni, mert kapok hideget-meleget. Mennyire kamu a hír? Sosem lehet tudni, addig nem legalábbis, amíg nem dolgozok ilyen cégeknél esetleg, hogy átlássam mire jó az ilyen hír, esetleg álhír:) Én személy szerint egy PS3 büszke tulaja vagyok évek óta, de utóbbi időben hetente egyszer ha bekapcsolom, PC-n is nagyon ritkán játszom. Viszont ki nem hagynám a konzolos játékokat: Mortal Kombat 9, Soul Calibur, Tekken, Uncharted stb. Kispöcs koromban is a verekedős játékok voltak a gyengéim. FPS-t viszont inkább PC-n tolom, ízlések és pofonok...én mindenesetre megtartom a konzolom és ha jön az új generáció, azt is megveszem majd:)
151.
151.
br1Koo
Mobil játék? Hagyjuk már ezt a faszságot, sose fog egy mobil játék olyan élményt nyújtani mint egy monitor/tv előtt gubassztani órákat, csak mert leköt a játékélmény? Hogy a f*szba váltaná ez le a konzolokat? :D Ez egy teljesen másodrangú játékforrás.. Az meg hogy a pc-t temették régen elképesztő nagy baromság és hatalmas tévedés.. A pc olyan sokrétű eszköz, ami soha nem fog meghalni.. A konzolok esélyesebbek, de egyáltalán nem hiszem, hogy a közeljövőben ez bekövetkezne. Bár közel nincs olyan aranykorában szerintem mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, de még van jövője.
150.
150.
guitarlord
#147: Én csak arra akartam rávilágítani, hogy nem ragadhatunk le a múltban, igen régen nem volt feltéve profitorientált a játékipar, igen régen teljes értékű kiegészítőket kaptunk és nem a kész játékból vágtak ki egy kis szeletet és lett belőle egy 10$-os DLC, de manapság is képesek olyan játékot csinálni, amire igen 50 év múlva is emlékezni fogok Én személy szerint! Pl. Batman Arkham Asylum, Arkham City, Castlevania: Lords of Shadow, Skyrim, Gears of War sorozat, God of War sorozat és még folytathatnám a sort napestig....

A technikai fejlődés egy lehetőség, mint rámutattam: ha jól használják, azaz megfelelő ötlettel párosul, akkor zseniális dolog jöhet ki belőle, de önmagában a grafika természetesen kevés (Nekünk)! Azt pedig Senki ne gondolja egy pillanatra se, hogy egy kiadót érdekli, mit akar a Játékos, amíg a profit nem esik egy adott szint alá, vagy épp nem válik veszteségessé az egész bagázs, addig itt bizony folytatások lesznek dögivel, hiszen a kapitalizmus szabálya ezt diktálja (talán az új generáció mást hoz majd, de nem vennék rá mérget)....Időnként jönnek új IP-k, de pl. FPS-ben most esélye sincs semminek, ami nem Military cucc (és még azt is el lehet k*rni - hogy klasszikust idézzek - lásd MoH: Warfighter) és most a Dishonored-ot hagyjuk, mert az épp kivétel, bár azért annyira mainstream nem lett (még).....

Hogy még durvábbat mondjak: az Általad említett Halo 4-et is ízekre szedték a Játékosok pl. Metacritic-en, mondván nincs benne semmi újítás, a Halo-nak a 3 után vége kellett volna legyen stb. stb. Szerintem Te is érzed, hogy a játék, még mindig szubjektív dolog erősen.....Most leegyszerűsítve: úgy néz ki a Játékos Társadalom, hogy vannak a konzervatívak (tipikus megnyílvánulás: minden szar, ami most kijön és csak a régi volt a jó), vannak a trollok (minden szar, mind1 miért), vannak a fanboyok (bármi ami X név alatt jön ki, az csak jó lehet), vannak a normálisak (ez nagyon kevés) és vannak az egyszeri 'casual' játékosok, akiket nem érdekel semmi, csak szórakozni akarnak a Maguk módján és Ők vannak a legtöbben. Kérdezem Tőled: kiket céloznál a Játékaiddal?:) Nézd bármennyire is undorító, az egyszeri játékos számára, aki nem tud az egészről semmit, csak tudja használni a kontrollert meg be tudja kapcsolni a konzolt és a tv-t, annak a CoD egy teljesen ideális szórakozás (ok ennyire talán az Egyszeri Játékos se 2 bites, de szemléltetésnek megteszi): egyszerű mint a szög, látványos, pumpálja az adrenalint (Számára) és ennyi! Az egyszeri játékos nem akar gondolkodni, nem érzelmekre vágyik, nem kell Neki a feeling, a sztori, elég a látvány és az akció, ebben pedig a CoD nyújtja azt, ami kell Nekik!

Akik a CoD-dal kezdtek el játszani, azok játékos szinten még pokoli fiatalok, idő kell Nekik, míg mélyebbre ásnak ebben az egészben (feltéve, hogy akarnak), ne feledjük, hogy az első igazán durva CoD siker a Modern Warfare 2 volt és onnan indult be a CoD őrület, ez néhány éve volt csak! Ha rákapnak az ízére és tényleg belevetik Magukat, más műfajokat is kipróbálnak, megszeretnek, akkor bármennyire is undorító kimondani, de a CoD még akár hasznára is válhat az iparnak.....

Minden Játékosnak megvan az Általam csak "Kapunak" nevezett Játék: ez az Első Játék, ami valamilyen módon és szinten nyomot hagy az Életében és ha hajlamos rá, akkor felfedezi Magának az egész Játék Világot! Reménykedjünk benne, hogy a sok millió most még Vérpistikének tituált egyszeri játékosnak a CoD csak "Kapu"....;)

Mi pedig addig sem maradunk hoppon, csak ki kell nyitni a Szemünket, jól kell válogatni és minden évben meglesz a szórakozásunk!;)
149.
149.
trion96
Jajj megint mi megy itt! Nem ólvastam el az össz kommented de beleólvastam és hát fôleg p3ti vel értek egyet
148.
148.
shatterhand
PC-n max azt játszom amit okostelón vagy tableten. Maradok a konzolnál.
147.
147.
p3ti
#143: Ebben igazad van , mivel minden fejlődik , változik , nem maradhat minden ugyan olyan , hisz akkor még mindig ősemberként élnénk az életünket . Itt nem arra gondolok hogy a többi FPS nem agyatlan lövölde , de mikor a 36. Codot is eltudják adni ugyan azzal a sikerrel , akkor erősen el kezdek gondolkodni azon hogy ... ennyi ? Ez lenne a játék ? Erre épül egy iparág ? Erre fog épülni a többi játék is ? Ezek szerint ez a hatalmas többség , növekedés ennyire szétbutította az egész videojáték felhozatalt , megölte a kreativitást ? A resident evil egyik fő embere mondta , hogy ők vágynának a COD sikerére , kérdem én , a RE sorozat miért akar COD lenni ? Ennyire profit k*rva lenne mindenki ? Igen azok . Nagy tömegnek tömeges szart adnak el , és az emberek kajálják . Itt az élő példa rá , THQ , kicsit máshogy indulsz el , már húzhatod is le a rácsot . A társadalmunk buta , és egyre butább lesz , és itt nem csak a konzolokról van szó , hanem mindenről .

Itt nem arról beszélek hogy legyen minden játék 50++ órás JRPG és mindenki fedezze fel orrba szájba a világot , hanem hogy nincsen lelke már ennek az egésznek . Pl. a Halo 4be nagy fáradtságot fektettek bele , és látszik a játékon hogy van lelke . Át akarták adni a játékosoknak a világot , saját zenéket komponáltak , nem sajnálták a pénzt/energiát azért , hogy olyat alkossanak , ami maradandó . Ez vonatkozik természetesen több játékra is , de ezekbe egyre ritkábban botlok .
Itt nem technikai fejlődéseket kell fitogtatni , ÁLÁÁÁ crysis 3 , hanem olyat alkotni , amire még 15 év múlva is azt mondják hogy : ,, huh , emlékszel , az nem volt semmi ! " Hisz 50 év múlva már nagy valószínűséggel mi magunk fogunk játszani ebben a világban , és nem csak nyomogatni a gombokat . A technika jön-megy , viszont az ötlet az mindig örök marad
146.
146.
Extol
A közelmúltban temették a PC-t, most fordult a kocka. Én Steam-es PC-s hardcore gamer vagyok, de van itthon konzol is kettő amit testvérem használ, és ő valóban a casual réteghez tartozik.
145.
145.
Gery hunt
pusztuljon a konzol :D :D az maga a testet öltött gonosz :D
143.
143.
guitarlord
#134: Ne feledjük, hogy egykor a videojáték szinte réteg dolog volt, kevés ember "kiváltsága", az utóbbi években viszont egyre többen nyúltak a szórakozás ezen formájához, a fejlesztőknek Rájuk is gondolni kell, hisz egyre többen vannak!

A rövidítés is magyarázható ezzel, nem feltéve köt le Mindenkit egy 20 +++ órás cucc, ez van és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Mi, akik még akkor játszottunk a Doom-mal, mikor az újdonság volt, az FPS műfaj is teljesen új volt, az összes játékot másképp éltük meg!

Szép dolog a tradíció, de tudnunk kell haladni a korral és ugyan teljesen egyetértek azzal, hogy a játékipar olyan lett kb., mint Hollywood, és valóban olyan mértékben és gyorsasággal hülyül el a Társadalom (hála a nevelés hiányának), hogy az már röhejes, azért a sok szemét közt bőven akadnak gyöngyszemek;) El kell tudnunk fogadni, hogy nem csak sokat játszó emberek vannak, akik 100-200 órás RPG-ket játszanak kifulladásig, hanem egyszeri játékosok is, akiknek pl. a CoD egy tökéletes szórakozás: rövid, egyszerű, akcióval teli....Örüljünk annak, hogy egyre többen játszanak, mert a keménymag már önmagában rég nem lenne képes eltartani az ipart, felvásárolni a rengeteg terméket, oly mértékben növekedtek a költségek az elmúlt időszakban!

Iszonyatos fejlődésen ment keresztül a játékipar 1993 óta: nézzétek meg milyen fény-árnyék játékokra képesek a mai motorok, milyen animációink vannak, ezek nagy mértékben elősegítik a hangulat megteremtését, szükség van erre, szinte végtelen terek megjelenítésére is képesek ma már, miközben régen volt egy kis kocka, amiben volt a pálya....

Ha ezeket az eszközöket jól használják, eszméletlen hangulatot lehet teremteni és élményben tud olyat nyújtani, mint a régi klasszikusok, hiszen azoknak egykor az újdonság volt a legnagyobb fegyvere, nem az erős sztori, ma viszont újdonságot, forradalmi játékmechanikát nagyon nehéz kitalálni, a "borítás" és a sztori az, ami más, ami megadhatja a katarzist!

Agyatlan lövöldözések....miért a Doom micsoda?:) Vagy épp a Duke Nukem?:) Vagy a Quake?:) Stb..Ugye?:) Mind agyatlan lövöldék kb. 0 történet semmi mellébeszéd, csak az akció mégis szívesen emlékszünk vissza Rájuk és várjuk az újabb epizódokat (Nekem a DNF is bejött, mert tudtam, mire számítsak;))!

A DLC politikában viszont 1000000%-ig egyetértünk, undorítónak tartom és nagyon szép ékes magyar mondatokkal tudnám elküldeni melegebb éghajlatra az Illetékes "Úriembereket".....
142.
142.
Kerub
#6: Ezt a hozzászólásodat mentsd el, nyomtasd ki, keretezd be majd 1-2 év múlva vedd elő és röhögd szembe magad ;)
141.
141.
#132: az biztos, már engem sem köt le szinte semmi. nagyon kevés az amire azt mondom, hogy ez igen. ettől függetlenül érdekel hogy milyen lesz a következő generáció, mert aki játszik az játszik.
a hírhez, egy mobilos ember meg nyilván a saját cuccát fogja tolni, nem fogja azt mondani hogy bárki más jól csinálja. közlemény szubjektív vélemény. nem összekeverendő a tényszerű számokkal.
annyiban igaza lehet, hogy hosszú távon egyre több ember fog mobilozni meg tabletezni. mert egyre csak több a felhasználó.
de szerintem ugyanakkor a többi platform nyeresége és létjogosultsága is ugyanúgy megmarad arányait tekintve.
140.
140.
game dawe
139.
139.
137#, 134#, igazatok van a film iparban is ez van sajna pl: mask 1 vs 2, persze van kivétel . A szövegből meg egyetértek azzal, hogy csak a nagyobb cimeket veszik ez igaz rám, pl kifog jönni a gta 5, ennek én 1000 jobban örülök mint egy mobilos gta 3 szériának föleg hogy a 4es széria is jobban tetszet, mint a 3mas. Mobilon szerintem nem lehet normálisan játszani ilyen játékokat. A ps3 ról még anyit, hogy ha kiadta volna az Eight days, és a Gateway 3 mat akkor szinte biztos hogy pst veszek nem boxot.
138.
138.
Animejetix
#137: Igen jól mondod te is!
137.
137.
PAtr0n
#134: Így van ahogy írod. Kár, hogy a marketing már megfertőzte a játékiparágat is. Már nem most, évekkel ezelőtt. Ha van 1-2 tehetséges fejlesztőcsapat akik előrukkolnak valami újjal, szokatlannal, és sikereket érnek el, rögtön rájuk rabol egy nagyobb kiadó, ala EA. De mondhatnám akár az Activisont is.
Annyira sajnálom, hogy erre van igény. Azok a játékosok akik a régi időket szeretnék visszakapni már nagyon kevesen vannak. Az újabb generáció meg már nem fog a régi játékokkal játszani, mert meglátja és elhányja magát a grafika láttán, hisz arra élvez. A tartalom meg nem érdekli.
A mai játékok lényege: sok akció, könnyen átlátható fejlődési rendszer, co-op, multi, DLC, és nulla tartalom. Tisztelet a kivételnek.
136.
136.
Robben84
Én annyira nem hiszek ezekben a mobilokban, meg tabletekben. Amikor megvettem a HTCmet nagyon örültem neki kb egy hétig még szórakoztatott is. Mára már megbántam sajnos azt kell, hogy mondjam teljesen felesleges. Én nem tudom elképzelni, hogyha játékról van szó akkor ezt ne a konzolomon tenném. És igazából nem érdekel, hogy nyereséges e a Sony vagy sem.
135.
135.
Zorane
#134: Ez szerintem is így van. Ezzel még az a baj h nem csak a technikában hanem minden más dologban észlelhető ez az egész. PL: Iphone 5
134.
134.
p3ti
Én úgy érzem , hogy ha a ps2 innovatív , kreatív , ötletes játékokkal tudott előrukkolni , és ezzel 1,5 milliárd szoftvert el adni világszerte , akkor nem a konzolokkal van a baj , hanem a pénzéhes ge*i fejlesztőkkel (üzletemberekkel) . Hány gusztustalan húzást akarnak még elkövetni , csupán ezért , hogy zaftos profithoz jussanak : Régen érkezett expansion pack , most érkezik 35 DLC . Régen voltak 20 órás +++ játékok , most már örülhetünk a 7-8 órának is . A játékok 70% unalmas , sablonos . Agyatlan lövöldözések , ahol Oláh pista (12) és Kovács Márió(14) nyálcsorgatva lövöldözik egymást . Nem a konzolokkal van a baj , hanem hogy a társadalmunk olyan buta mint a segg
133.
133.
AzRaeL
#87: Tényleg? Akkor God of War 3on játszál már egyet :) Köszi.. (ezt csak példának hoztam fel...még van pár :)
A gagyi free to play meg MMO któl inkább tarts távol ^^
KonzoL 4ever. és ez nem azt jelenti,hogy a Pc rossz lenne.
csak ne vágj föl vele,amikor semmivel nem tud többet játék terén,max szebb a Grafika,de s..arok rá,mert én lazán el játszok egy MedieviL vagy Crash Bandicoot játékkal is..
Söt mondok egy játékot amit lehet hogy nem is ismersz :)
Battletoads & Double Dragon The Ultimate Team (1993) NES konzolra.
132.
132.
laptopos
#127: Szerintem csak mi lettünk öregek és válogatósak ... :) engem már a legjobb gamek se kötnek le single :( csak a multyplayerek
130.
130.
dzsiádzsó
Nevetséges! Csak az xbox live olyan bevételeket termelt ami egy üzleti negyedév alatt 4 milliárdot termelt. Ebből nem tudom mennyi a haszon, de nem hinném hatalmas bukás lenne még a boxon, már rég nem, nyilván sok pénz a szerverpark és egyebek, de ez bullshit amit itt összehordtak nevetséges! Amúgy nincs vége jelen generációnak, és ha egy negyedév 4 milliárdot hoz, gondolom még lesz idő 2,9 deficitet lefaragni, ha egyáltalán van! sztm nics...
Sötét idők? Igen a szart gyártó kis fejlesztőknek az. Ők vagy tönkremennek és nem fosnak ki több szart, mint az tették anno 2006-ban mikor kijöttek a gépek és rájuk a fos játékok, vagy bekebelezi őket valami nagy gyártó, és még több AAA cím lesz szarok helyett... De rossz.. Ezek sötét idők valóban....
129.
129.
Ra1D3n
#125: A GT5-öt hagyjuk ki a szórásból, mert több szempontból is pofára esés volt...

Mindenesetre az ilyen cikkeknél elgondolkozok, hogy vajon az oldalra regisztrált emberek fizetést kapnak-e az ilyen híreknél, hogy indítsanak egy kurva unalmas konzol vs PC flamewart? Mert az az igazság, hogy ennyi hülyét egy helyen nem mindennap lát az ember, és komolyan mondom, a legmélyebb megvetéssel nézek most itt mindenkire, aki itt veri a mellét, hogy konzol így, PC úgy... Nektek tényleg ez a legnagyobb problémátok? Áldott jó életetek lehet, hogy mással sem kell foglalkoznotok, csak egy hülye kérdésre akarjátok az igazatokat érvényesíteni, hangsúlyozom, kibaszottul feleslegesen... Vegyétek ki a kezeteket a gatyátokból, és kezdjetek el élni, mert nagyon szánalmas produkciót zavartok le hírről-hírre...

És, hogy a cikkhez is hozzászóljak, Cousins egyértelműen elfogult. Én erre az egészre úgy tekintek, hogy a piac csak kibővül, és még több potenciális vásárlót céloznak meg. Évről évre növekedhet még a felvásárló piac könnyedén, és a több szolgáltatásnak hála, többen ki is használják a szolgáltatásokat és lehetőségeket. Nekem ez a meglátásom, és ahhoz, hogy a konzolok életben maradjanak a jövőben, ahhoz igen jó irányban haladnak(lásd az X360 esetét amik a nappalik legjobbika a rengeteg online lehetőségével...) Ennyi voltam röviden, nem látom értelmét, hogy tovább ragozzam az egyértelmű dolgokat. Pá
128.
128.
AkosTorok88
#111: Ne vedd meg ennyi én elégedett vagyok van garancia és mukodik is, mint a kis angyal úgy hozzak viszik a konzolt ha felhivod oket.nem sirni kene hanem felkapni a telefont és tarcsazni,és ne mond h szerinted minden orokke kene h mukodjon meg hasonlok...
127.
127.
Animejetix
#124: Nem vagy egyedül... nem nehéz összeszámolni hány igazán jó játék jött ki a 7 év alatt. Katasztrófa... Erről szólt: várakozás várakozás várakozás csalódás várakozás várakozás várakozás nem jön ki sose a játék csalódás várakozás várakozás csalódás.... és tovább....
1-2 cím akadt csak amire bátran mondhattam hogy ejha ebbe bele adtak apait anyait és a művészet hajtotta őket nem csak a pénz....
Mai konzolok olyanok mint Hollywood, ontja magából a tucat szar uncsi filmeket...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...