Nem úgy fogy a Nintendo Wii U, mint várták

  • Írta: zoenn
  • 2013. január 30.
  • Biznisz
Link másolása
2012 végéig 3 millió Nintendo Wii U talált gazdára, és 11,69 millió szoftvert értékesítettek a platformon - erősítette meg a kiotói vállalat. A japánok szerényebb várakozásokkal néznek a teljes 2013-as pénzügyi évre.

Befutott a Nintendo legutóbbi pénzügyi jelentése, melyből kiderül, hogy a Nintendo Wii U november 18-i startját követően 3,06 millió egység talált gazdára december 31-ig bezáróan, míg a Wii U-s szoftverekből 11,69 millió darabot értékesítettek. A 3DS-ből 12,71 millió darabot vittek haza a vásárlók az elmúlt 9 hónapban, a játékokból 39,56 millió darabot adtak el. Az összesített eredmények az alábbi ábrán láthatók:

A Nintendo csökkentette a vállalat eladási előrejelzéseit a március 31-gyel lezáruló pénzügyi évet tekintve: 5,5 millió helyett 4 millió eladott Wii U-val számol, míg a Nintendo 3DS-ből 17,5 millió egység helyett 15 millió darabot vár.  A szoftverekre vonatkozó iránymutatás is módosult: 24 millió helyett 16 millió eladott Wii U-szoftverre számít a vállalat, míg a 3DS esetében 70 millió egységről 50 millióra változott az előrejelzés.

A tavalyi év utolsó kilenc hónapjában 14,5 milliárd jen nettó profitot ért el a vállalat a tavalyi év hasonló időszakának 48 milliárd jenes veszteségével szemben, miközben a bevétele 543 milliárd jen, az üzemi vesztesége pedig a Wii U veszteséges értékesítése miatt 5,8 milliárd jen volt.

A vártnál rosszabb kereslet miatt a japánok 17,3 százalékkal csökkentették az éves bevételi előrejelzésüket, üzemi nyereség helyett 20 milliárd jenes működési veszteségre számítanak, valamint 6 milliárd helyett 14 milliárd jen profitot helyeztek kilátásba.

23.
23.
Csoki80
#17: Nekem mondjuk régi boxom van nem slimes, de soha nem volt vele bajom. Talán,
mert nem kapcsolatom öt percenként ki, be.
Szerintem ez a WII U lesz a következő vételem, ez az ikszboksz buli nem jött be, van sok csillogó cucc, de amolyan igazi játék kevés. Ha rám jön a játszhatnék kénytelen vagyok előkaparni valami jó sega vagy nintendo emut, már úgy bánom, hogy eladtam a 64 em a jó kis conkers el....
Ja és a grafimatyiknak meg annyit szerintem az új játékoknak nem nagyon lesz jobb grafjuk ennél, max élesebb, az összetettebb grafhoz sok fejlesztő kell sok ember és magyarul sok píz ez állja az útját ennyi.
22.
22.
myrte
Nem féltem őket. Van WiiU-m és jó kis konzol. Márciusban jön a MonsterHunter, LegoCity. Az éneklő társaságnak meg már ott a WiiU Sing Party. Ráaádsul mennek rajta a wii játékok, még a wii shop is működik. Emelkedni fog még az a ráta. A 3ds eladás se volt olyan zökkenőmentes az elején.
21.
21.
p3ti
#12: Talán nekem is a Kinect sport volt az egyetlen ami tetszett. Ha szeretitek az ilyen mozgásérzékelő dolgokat, akkor a PS movenak vannak nagyon faja sport játékai, mi múltkor ping-pongoztunk, és k*rva jó volt
20.
20.
randall13
#19: Oszt ki mondta hogy nem nyereséges?
19.
19.
Racsni1987
A cikk hibás. Nyereség a wii u! Ennek az ellenkezője nem igaz. Más forrásból tudom! Más fórumon ezt írták gamer365-ön.
17.
17.
Falcon
múltkor még azt írták hogy hiánycikk és nem is lehet márciusig kapni jóformán akkor meg milyen eladásokat várnak ?amugy meg én nem tudok tapsolni nekik azért hogy elérték 2013-ban azt a szintet amit a Sony 2007 ben már elért!
MIKROSOFT-ot direkt nem említem mert az első működő gépük a x box 360slim volt az meg 2009-ben jőt ki
16.
16.
TN71
Ne temessétek a kinectet,ha átjönnek a haverok,tök jól el lehet lenni vele.
Van tapasztalatom,hogy órákig lehet tolni,és ráadásul pár kalória le is megy a pocakról:))
15.
15.
randall13
Kinect arra jó, hogy a garázsfejlesztőknek is lehessen MoCap szobájuk. Másra nem.
14.
14.
Trapyd
A Kinectel működési elve miatt lehetetlen profi módon irányítani, olyan játékokat, amiknél a gyors reakció lényeges. Ezt a kezdetek kezdetén lehetett tudni. Az első videónál ahol egyszerre látszott a játékos és a játék ez bebizonyosodott. Aki csak a reklámokra hallgatva "HC" játékra megvette az eszközt az olyan, mintha cipőt vett volna próba nélkül. Az MS nél jól tudták, hogy mire képes az eszköz mégis hazudtak róla kizárólag a profit érdekében. Jól tudták azt is az embert hajtják a vágyai és ezért soxor gondolkodás nélkül hallgat rájuk.
13.
13.
Trapyd
A tablet kontrolleres irányítás is sok és bitang jó ötlet forrása. Jó és szórakoztató lehetőségek vannak benne. A U használja a Wii irányítóját tehát majd ott is kalimpálhatunk össze vissza. Nem tudom mi lesz a gép sorsa, de én bízok benne és remélem 2 éven belül tudok venni én is.
12.
12.
Yami
Páromnak vettem karácsonyra egy WiiU-t, és neki nagyon tetszik, mindig is szerette a Nintendo játékait. Ugyan játékból még valóban nincs rá sok, de mivel Wii-nk ezelőtt még nem volt így annak a játékait is játszhatjuk amíg nem jön ki több erre.

#9: A Kinect-tel csak az a baj, hogy az Ms beharangozta, hogy majd mekkora hardcore játékok fogják használni és aztán kiderült, hogy mégse. Sokaknak ez okozott csalódást. Szerintem nem rossz cucc, casual játékokhoz nagyon jó, a Kinect Sport nálunk minden családi ünnepen előkerül.
11.
11.
Gamelord
Én a vétellel várom a Zeldát és az SMB-t, és ezzel nem vagyok egyedül. Ha kijönnek a nagyobb címek akkor nagy ugrás lesz az eladásokban.
10.
10.
strike19
Ez a konzol ugyan olyan lesz mint a gemcube.Azt is mindenki temette, de szerintem az összes nintendo generációba rajta voltak a legjobb játékok.Szerint a wiiu-nak is ez lesz a sorsa jobb esetbe.
9.
9.
Racsni1987
#4: szerintem a kinect-et meg se említsd, én még jót nem hallottam arról, még attól sem aki szereti az xbox-ot. A játékok döntik el az eladási fölényt, nem a hardware.

"A Wii sikerét tuti nem tudják megismételni. Több okból se, de a legfontosabb, hogy anno Wii talált egy hatalmas nagy piaci rést, amit mostanra már kitöltött a wii, a kinect és a move, így a wii-u-nak már nehezebb lesz onnan elcsábítani a játékosokat."

Szerintem ez elégé valótlan állítás, én is ezt hittem korábban, ameddig wii-m volt, de rájöttem az ellenkezőjére. Ps-re tudsz valami épkézláb játékot mondani, ami nem közismert ami szintén 1-2 játékcím vagy sorozat, nem multiplatform és nem hardcore?
5.
5.
Norbiii
#4: Egyetértek, jól látod a dolgokat, bár hozzátenném évek múltán jöhet a Wii U sikere,de az tény, hogy a Wii sikereit nehéz lesz túlszárnyalni.

4.
4.
Scoo
A Wii sikerét tuti nem tudják megismételni. Több okból se, de a legfontosabb, hogy anno Wii talált egy hatalmas nagy piaci rést, amit mostanra már kitöltött a wii, a kinect és a move, így a wii-u-nak már nehezebb lesz onnan elcsábítani a játékosokat.
3.
3.
Norbiii
Nem csodálom.....
Az emberek többségének egyenlőre jók azok a konzolok, amik most vannak, szerintem azokkal is el lehet játszani.
A Wii U még drága, drágák hozzá a játékok, nincs még olyan sok game rá, mire beérik az legalább 1-2 év! :Magánvéleményem.
1.
1.
DON GONDOCS
A wii-u-nál majd ha jönnek a jobbnál jobb játékok, beindul az eladás, a 3ds úgytudom eddigis jól szerepelt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...