PlayStation 4-leleplezés a hónap végén?

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 1.
  • Pletyka
Link másolása
A Sony már gőzerővel készül a február 20-án megrendezésre kerülő PlayStation Meetingre, ahol a pletykák szerint végre lehull a lepel a PlayStation 4-ről is. Egyre biztosabb, hogy 2013 végén generációt váltunk?

A Wall Street Journal belső forrásokra hivatkozva megszellőztette, hogy a korábbi pletykáknak megfelelően a Sony tényleg az E3 előtt leplezi le a következő generációs konzolját, amit még idén a boltokba küldene. A cikk megemlíti, hogy a Microsoft szintén 2013 vége előtt kijön az Xbox 360 utódjával, azaz kiélezett verseny várható a karácsonyi piacon.

A cikkben azt olvashatjuk, hogy az új PlayStation még több közösségi funkcióval lesz felvértezve: a Sony a felhasználói élmény javítását tűzte ki célul, mely jóval túlmutat az egyszerű videojátékozáson.

A szóbeszédek szerint a Sony és a Microsoft korábban azt tervezte, hogy végleg szakít az optikai meghajtókkal, ám szándékuktól már visszaléptek, mivel a játékok hatalmas letöltendő mérete nem kedvez az olyan felhasználóknak, akik lassabb internetkapcsolattal rendelkeznek. A források megerősítik a korábbi felételezéseket, miszerint a PS4 az AMD technológiájára épül, s felhívták a figyelmet arra, hogy a Cell processzor elhagyása miatt esetenként kompatibilitási problémákkal szembesülhetünk, ha PS3-as játékokkal szeretnénk játszani az új masinán.

A PlayStation Meetinget február 20-án tartják, amely talán konzolbejelentésről szólhat. Nem új keletű dolog ez a japánoknál: 2011-ben szintén a PS Meetingen mutatták be a PlayStation Vitát, egy évvel a kiadása előtt. Köszönjük, dante92!

49.
49.
Chilly985
#15: Szerintem igaz, a PS3 Slim is az Emotion Engine hiánya miatt nem tudja lejátszani a PS2 es játékokat.
48.
48.
Azeroth87
#43: Reménykedem, hogy a felvetésedet ők is így gondolják. Jó lenne, ha így lenne!!
47.
47.
Azeroth87
#20: Hát igen, logikus lenne megtartani a PS3-at is, csak én akkor azt - pénztárca miatt - el fogom adni és kipótolni a hiányzó összeget és cserélni 4-re.

Egyébként... a PS-ek visszafelé nem kompatibilisek? :O
46.
46.
br1Koo
#44: Indulásnál mindenhol ennyi körül lesz.
44.
44.
simon 555
#42: Na éppen ezért lenne jó a visszafelé kompatibilitás, mert amíg nem indul be a gépezet addig lehetne játszani és bepótolni a régi címeket rajta.
( ja és nem a media markt-ban vagy az 576-ban kell konzolt venni, másképpen ne csodálkozz ha 150 ezret kell érte fizetni:) )
43.
43.
simon 555
#37: Azzal ha tökéletes kompatibilitása lenne az új gépnek a PS3-al rengeteg vevőt csinálnának maguknak.
Elsősorban a jelenlegi PS3 tulajok szerintem gondolkodás nélkül váltanának mivel akkor el adhatnák gond nélkül a PS3-at és már meg is van az új gép árának a fele(vagy több). Na meg az új játékosok is a PS4-et vennék mert minek vegyenek 3-at ha a 4 ugyan azt+ még többet is tud? Arra is ugyan úgy megvehetik az akkor már nevetségesen olcsó PS3 játékokat ami még + bevétel a Sonynak mivel továbbra is fognak fogyni a PS3 játékok.
Egyszerűen rengeteg bevételt hozhatna a sonynak a visszafelé kompatibilitás. Ugye PS2-nél ez annyira nem volt fontos mert ott SD-ből mentünk HD-ba és (szerintem) nem valami élvezhetőek a PS2 játékok HD TV-n, de itt ilyen gond nincs. Ugyan úgy néznének ki mint korábban. Szerintem hatalmas összegeket buknának ha nem lépnék meg.
42.
42.
keiji maeda
felőlem jöhet az új gép ugyis lesz vagy 150ezer forint 2-3 címmel amit gyorsan kidobnak hozzá , 1-2 évig ugyse kell ránézni a ps4 -re ha kijön
41.
41.
metercsiken
Ha megjelenik( bármikor is legyen az ), én azért megvárom majd míg kiderülnek a "dolgok" róla, de aztán biztos megveszem!

De most akkor az hogy is van,lehet, hogy lejátssza a Ps3-as játékokat, de nem biztos !?
Az tényleg sokat számítana, ha kompatibilis lenne!

Bár sajnos az előzmények nem ezt mutatják, és gondolom még sok-sok pénzt akarnak a Ps3- ból is kisajtolni!

40.
40.
Jared
nice nice nice tuti vétel a ps4 leszarom mennyibe kerül :)
39.
39.
ground
#37: Nem.De ha viszi a régi lemezt.
Már ezzel az 1 húzással ráveszik az embert hogy vedd meg. HA megteheted
Az új konzolt.Az ujj meg lenyomja a régit.
38.
38.
shatterhand
#33: most is
1év alatt lemegy 3ezerre még a jó játékoké is
37.
37.
Porcupine Tool
#35: Hoho...most ezt mondod,de eltelik 1-2 év, kijönnek az új vasra az exkluzív csodák, áll alsó pozícióban kiakad és vérben forgó szemekkel közelítesz a malacpersely felé,ezt hörögve: Akarom!!
36.
36.
br1Koo
Remélem belehúz most a sony normális úl exkluzív címekkel, mint ahogy azt a ps2-nél tette és örömködhetünk a fasza játékokban.
35.
35.
ground
#33: Igen.
Meg a régi ps+box ára is lemegy.
Nekem 1 fontos az új ps4-nél.
Vigye a 3 lemezét.,.,
33.
33.
AnimeWarlord
Jöjjön csak ki a ps4, potom pénzért lehet majd ps3-ra játékot kapni
32.
32.
tabu3x
#31: "Uatan egy évig még nem jön"
Ne "reménykedj". Most bejelentik, E3-on már a gémeket villantják meg, idén karácsonyra pedig a polcokon lesz.
a WSJ nem szokott mellélőni...
31.
31.
Ez még csak a bejelentés lesz, ha igaz. Uatan egy évig még nem jön, és szerintem én 1 év múltán váltók csak ps3rol, hiszen előbb csengjen le a sdolog, jöjjenek elő a hibák és legyen picit olcsóbb az eladások tükrében. És az még két év, addigra már kiporgetjuk a hiányzó ps3 címeket :-)
30.
30.
Porcupine Tool
#29: A PS3 tele van értelmes, exkluzív címekkel. Ez PS4-en sem lesz másképp. Az viszont továbbra is biztos,hogy éveket fogunk várni a játékokra. Ez egy ilyen szakma.
29.
29.
tőlem jöhet mind a kettő. xbox is jöhet, ps4 is. tuti lenne, ha lehetne bele tenni pl ssd-t is, meg nagyobb vinyót is stb.
de értelmes címek is jöjjenek...meg könyörgöm, ne kelljen már éveket várni rájuk.
továbbra sincs semmiféle konkrét cím bejelentve, részemről ez az a gyanú, hogy nincs is. szóval szopás, arcade cím miatt nem veszek új konzolt, meg hoki mozgásérzékelős casual fosok miatt sem. AAA címek..
28.
28.
Porcupine Tool
#27: Miért kéne "bevallaniuk"? Evidens,hogy védik az érdekeiket.
27.
27.
randall13
#26: Mivel a sonynak és microsoftnak is a játékok után van bevételük, esélytelennek tartom, hogy ne találtak volna ki valamit a másolásvédelemre. Csak ezt hülyék lennének bevallani, talán majd a megjelenés előtti héten.

#15: Ez eddig is evidens volt, pont annyira fogja futtatni a régi játékokat, mint egy PC-n elérhető PS3 emulátor.
26.
26.
Ooorky
#25: "A játékeladásokon is látszani fog, mert sokan úgy vesznek játékot, hogy megveszik 12K-ért, végigtolják, egy hét után meg eladják 9-10K-ért, és jöhet a következő."

A nagy amerikai játéküzletek-ben sávosan olcsósodva visszaveszik a játékokat. Pl. ha 3 napon belül visszaviszed akkor visszakapod az ár 3/4-edét, 1 héten belül a felét stb. Ezzel maguknak nagyobb bevételt generálnak, mivel ugyanazt a játékot többször is eladják, míg csak 1szer kell megvenniük (ráadásul USA nagy részén nincs áfa...).
Mivel ők ezt nagyban csinálják, ezért sokkal nagyobb kárt okoznak, mint azok akik felrakosgatják ebay-re a megunt játékaikat.
25.
25.
Sun9us
#17: Na ez ultra szívás! Ha Vaterán látok ilyesmit, mindig ráírok, hogy tuti,másolt játékokat akarsz árulni? (Mikor 2-3-4 ért lehet rendeset is venni.)

#18:Nekem és a haveroknak is boxunk van, és egyik sem tört. Minek, és miért? Használt játékokban utazunk, és csak nagyon kevés játékot veszünk újonnan. Jah és mindenkinek ki van adva, hogy melyik sorozat, kinek a reszortja,Így 3-an, legalább 80 játékhoz férhetünk hozzá, szinte akármikor.


Épp ezért lesz szívás, ha mind az Xbox, mind a PS bevezeti, hogy account-hoz köti a játékokat. A játékeladásokon is látszani fog, mert sokan úgy vesznek játékot, hogy megveszik 12K-ért, végigtolják, egy hét után meg eladják 9-10K-ért, és jöhet a következő. Én meg ugye a másik véglet vagyok, hogy megveszem 1X használatosan. (Bevallom töredelmesen, a PSP-m CFW-vel üzemel, és ha lesz Vita-m, az is az lesz.)
24.
24.
DON GONDOCS
#17: Az nemsemmi szép ki ügy lehetett akkor, abból a pénzből már mennyi játékot vehettél volna. Te jó isten
23.
23.
adam6751
#18: "Ha nem lehet majd feltörni akkor szar világ jön a boxosokra mert azt csak azért veszik! Hiába is mondják hogy nem."

Ezt tuti hogy viccnek szántad...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...