A ZeniMax Sweden készíti az új Wolfensteint?

  • Írta: zoenn
  • 2013. február 7.
  • Hír
Link másolása
Mint ismert, a korábbi Machine Gamest még 2011-ben felvásárolta a Bethesda anyavállalata, a ZeniMax. A stúdiónál dolgozó zeneszerző önéletrajzából kiderül, hogy a srácok nagy eséllyel az új Wolfensteinen dolgoznak.

A VG247 értesülései szerint az egykori Starbrezee-tagokból verbuvált ZeniMax Sweden már javában szorgoskodik az új Wolfensteinen. A jelek szerint a korábbi Machine Games munkatársai lehetőséget kaptak arra, hogy folytassák az id Software címét, legalábbis ez derül ki a csapatnál tevékenykedő zeneszerző, Julian Beeston önéletrajzából. Az úriember egyébként a Battlefield 4 betétzenéiért is felel - profi szakemberrel van dolgunk.

A legutóbbi Wolfenstein 2009-ben jelent meg a Raven Software tolmácsolásában, ám mérsékelt fogadtatást kapott, ennek ellenére joggal bizakodhatunk abban, hogy ismét irthatjuk majd a okkultizmussal kacérkodó nácikat. Annyi biztos, hogy a svéd brigád jelenleg készülő alkotása shooter lesz, és Project Tungsten munkacímen fut.

Az önéletrajz tanúsága szerint a játék még 2013-ban napvilágot láthat.

7.
7.
PAtr0n
#5: Az tény, hogy RTCW jobb volt, de nagyon jó irányba terelték a 2009-es részt is. Sajátos hangulata volt, nem hasonlított semmi másra. Márpedig, ha egy játék ilyen érzéseket vált ki egy emberből az jó játék.
6.
6.
TheAxySnaker
A Vicc az hogy Svéd ország kitiltatta a játékot az AppStore-ból a tiltott szvasztika szimbólum miatt
5.
5.
Monyo2012
Szerintem is király volt 2009-es, de a Return to Castle Wolfenstein egy kicsivel jobb.
3.
3.
ground
#1: Szerintem is jó volt. Kíváncsi vagyok mit hoznak ki az újból.
2.
2.
s912
Ha Bethesda, akkor tuti next-gen..

http://www.youtube.com/watch?v=qtIp_jHVKhI
D4-ről is jöhetne már valami info..
1.
1.
DON GONDOCS
A wolfenstein 2009 szerintem zseniális játék volt. Kár hogy így elfelejtődött.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...