Minden évben új Ouya kerül a piacra

  • Írta: fojesz
  • 2013. február 7.
  • Hír
Link másolása
Évről-évre megújulhat az Ouya, az androidos konzol gyártója inkább a mobiltelefonos stratégiát fogja követni az ígéretei szerint. Így mindig jobb hardver kerül a gépbe, miközben az ára változatlan marad.

Az Ouya gyártásáért felelős vállalat vezérigazgatója, Julie Uhrman árulta el a Joystiqnak, hogy évente új konzol kerülhet boltokba a márkanév alatt. Számottevő változtatásokra viszont nem kell számítani, ennek az az előnye elsősorban, hogy minden évben valamivel jobb, de már olcsóbb hardver kerülhet a gépbe, így a teljesítménye szinten tartható, méghozzá változatlanul, 99 dolláros áron.

"A stratégiánk a mobiloshoz hasonlít a leginkább, minden évben lesz egy új Ouya" - mondta Uhrman. "Lesz Ouya 2 és Ouya 3, kihasználjuk a gyorsabb és jobb processzorokat, miközben az árcsökkenés előnyét is élvezzük. Tehát ha lehetőségünk lesz több flashmemóriát beletenni a jelenlegi 8 GB-nál, akkor bele fogjuk tenni." Uhrman azt is megjegyezte: az Ouya az egyik legerősebb Tegra 3-as gép lehet, miután nem akkumulátorról működik, maximálisan ki lehet hajtani belőle minden erőforrást.

Noha az asztali konzoloknál ez abszolút furcsa felállás, a mobileszközök esetében nem elképzelhetetlen, hogy a felhasználók évente cserélgetik a kütyüiket, ráadásul az Ouya árcédulája sem szab gátat ennek. Uhrman szerint a konzol minden játéka kompatibilis lesz visszafelé, annál is inkább, mert minden tartalom a júzer Ouya-fiókjához lesz kötve, amit szabadon cipelhet az új gépek között.

Az Ouya júniusban kerül boltokba. A fejlesztők már megkapták a maguk gépét, míg a Kickstarter-finanszírozók márciusban, az előrendelők pedig áprilisban számíthatnak rá.

22.
22.
randall13
#21: Szerintem meg inkább túl sokan élnek a saját kis megálmodott konzolvilágukban, és nem tudnak, vagy nem is akarnak tudomást venni azokról a kütyükről, amik esetleg könnyen a végét is jelenthetik a ps&xbox párosnak (most nem konkrétan az Ouyáról beszélek). Az Ouya sokkal közelebb áll egy mobiltelefonhoz, mint a klasszikus értelemben vett konzolokhoz és ez sokakat megzavar, miközben elég nagy falatot haraphat a piacból. Az android és a mikrotechnológia rohamos fejlődéséből kiindulva pedig teljesen racionális érv, hogy 2-3 év múlva még az xbox360 teljesítményét is elérik (bár valószínűleg nem 100$-os áron).
21.
21.
laptopos
#20: Itt sokan nem igazán érzik át a "konzol feelinget".

Hiába dobálózik itt mindenki azzal,hogy ez android,attól még nem telefon. Én játszani szeretnék rajta és rajtam kívül még jó páran. És a konzolosok pont azt élvezik,hogy ők vannak a középpontban a kis kütyüjükkel és pont nekik optimalizálják a cuccokat.Ez,hogy évente kidobnának belőle egy újat sok vevőt elriaszt.

#20 27k a cucc magyar postával. sőt 38k,ha 2 joyal szeretnéd,mert ugye a konzol 1 kontrollerrel szart se ér. :)
20.
20.
mestermagyar
#17: Figyelj, egy tegra 3-as, kontrolleres gép 100 dolcsiért hogy gazdagítja meg csak úgy öket? Szinte ajándék.
Nem értitek, hogy ez nem wii akar lenni, hogy x év után már csak a játékért járnak oda. Nincs is akkora egyedisége még, nameg androidos, a többi telós is így vagy úgy crackelve elérheti az exluzívokat. A mobil/open source platformban azt az elönyt akarják megmutatni, hogy 100 dolcsiért kapsz egy konzolt, amit kihasználhatsz, nem pedig azt, hogy a legegyedibb játékok készülnek rá. Igazán humoros lenne, ha pl 2 év múlva gyorsabb lenne a telód, a számítógéped, a tv-be épített proci, a tableted, a laptopod...
Ellátás? Tudod minden android játék menni fog rajta. Ha 2 év múlva megjelenik egy játék, ami egy nem komplikált grafikájú androidos játék(mégcsak nem is exluzív), akkor annyit kell tenned, hogy beállítod egy programmal a kontroller irányítást, mivel nincs tapiképernyöd, és mehet a menet.
Lehúzás?Lehúzás?! 100dodóért, azaz kb 20ezer forintért kapsz egy teljesértékü konzolt. Tudsz te venni ennyiért gépet fullhd-lejátszással, akadásmentes gta3-azással(van jobb grafika is azért annál az ouyán), és rengengeteg alapfunkció ellátásával? Mégha véletlen folytán használtan akad ilyen, tv-re nem lehet kötni, és nem kompakt, nem is beszélve arról, hogy régi.
19.
19.
Arról írok...király a tower defense, bár az iphoneos area 51 defense merfoldekkel szebb...
18.
18.
randall13
#17: Szerintem te még nem láttál Androidot.
17.
17.
Szerintem sem lesz akkora piaca, hogy minden évben új jöjjön.Ha annyi változás lenne benne, akkor a teszem azt harmadik generációs ouyára írt játék nem futna az első generációson mert az gyengébb, ha meg igen, akkor azért felesleges az újabb. Ha nem fut, akkor meg 1 évig fejlesztenek az egyikre, és utána megáll az élet? ami addig elérhető az lesz elérhető és kész. Párhuzamosan nyilván nem fejlesztenek mindenre.

Nekem is pont inkább lehúzás / pénzszerzés szaga van, jobb modell minden évben eladni ugyanazt, egy-két jól hangzó új funkcióval, új, erősebb procival, stb lásd call of duty :)
15.
15.
#11: Erteni kene az amit olvasol kis baratom .
13.
13.
#12: Nem attol komplexusos hogy sok penze van .
Ertelmezd ugy ahogy kell, azt azt irtam.
Csak nem a kis lelkedbe tapostam?
12.
12.
Quent1n
#11: Te ezt nem is tudtad? :O... :P

Ez olyan jó magyar szokás... akinek több pénze van annak kicsi a cerkája nincs nője és amúgyis lop csal és hazudik és utálni kell!!!!!!!!!!!.....Az elképzelhetetlen, hogy valakinek jó szakmája van sok pénzt keres és hobbiból költ ilyenre ááá... biztos nem stimmel ott valami..

Ouya-ról annyit, hogy nem feltétlen értem minek kell évente cserélni ugyanis ez nem telefon egy régebbi verzió nem képvisel olyan nagy értéket (plusz nem is hordozzuk így a kinézet se számít) és mivel nem lesz egy drága valami így nem igazán látom kinek fogja megérni egy régebbi modell mikor ~30 ért vehet egy vadi újat garanciával. Szerintem a felhasználók szempontjából jobb lenne ha előremutatóbb hardvert próbálnának beletenni kicsit drágábban és legalább 2-3 évet várnának a következő verzióval. Nem hiszem, hogy akkora piaca lesz ennek a kütyünek de majd kiderül persze.
11.
11.
SLi
#7: ja, nyilván aki tele van pénzel az a komplexusos...
10.
10.
daenath
#7: 1. Nem tepem a szam.
2. Csak hasonlat volt.
3. Mar ne haragudj de nem mindenki telo orult, 10 ev alatt ez a 2ik telom, es nem 2010-es evektol errefele model, de ehez semmi kozod, ugyhogy fogalmam sincs mibol szurted le hogy en "tuti 1,5 evente telot cserelek", csak nem magadbol indulsz ki? :P
8.
8.
Marxista
#6: Egyetértek. Ráadásul a vásárlót senki sem kényszeríti, hogy vegyen új konzolt - ahogy az aktuális csúcsmobil sem szükséges ahhoz, hogy egy jó androidos játékkal játsszál. Az android alkalmazások túlnyomó többsége nem igényel csúcshardvert a futáshoz.
7.
7.
#4: Egy 90 dodos cuccot ne hasonlits mar egy 400-500 dolcsis konzolhoz.
Teped a szad de tuti legalabb 1,5 evente csereled a telodat.
A masik meg az, hogy ha kijon az uj ouya, sem kotelezo megvenni.
Hasznalhatod a regit is, csak max egy ket jatek nem ugy fog futni.
A pc-t se cserelik evente. Max a penzel kitomott komplexusos barmok, akik a ceruzat es a baratno hianyat kompenzaljak azzal, hogy nekik van a legerosebb gepuk.
6.
6.
mestermagyar
#5: , és legújabb PC-s játékokkal, kontrollerkompatibilisen.

Szerintem igenis jó dolog ez, kitudja mi jöhet a következö években. Lehet, hogy lemegy a tárhely ára(avagy új technológia jön), és amíg valaki idén vesz új xbpxot 128 gb-vel, lehet hogy az ouya 3 már lesz egy terás. Ahogy a fullhd-s 4,9-es képernyök elterjedtek fél év alatt(az elérhetö készülékek palettáján.

Hameg változik az android, akkor így sokkal kompatibilisebb lesz a hardver vele.
Évente 20000 forint + max összesen olyan 10000 forint az összes megvett játékért(ami akár egy tucatnál is több lehet). Nagyon jónak tünik ez a módszer, akár az is lehet, hogy a régebbi ouyát össze lehet majd kötni az újjal, hogy mialatt te játszol, azon a régebbin tölt le pl. egy filmet.
5.
5.
mestermagyar
#4: Nem, ez nem a vagyonkiforgatásról szól.
1.Tudtad, hogy eddig minden egyes évben a mobilos procik az elödjük 2x-eresét, ha nem többet tudtak. Igen, a tegra 4 is 2x, vagy jóval gyorsabb lesz. Már most a qualcomm a négymagos s4-ekkel gyorsabb, technikailag következö architektúrára épülö procikat árul. Mégis mit vársz, hogy jövöre (2014) lesz esélye egyáltalán?

2. Funkcionalitás. Ez egy pc, amivel bármit csinálhatsz szinte. Fel is törheted, és akár ubuntut is telepíthetsz rá. Használhatod billentyüzettel is, nameg egérrel.

3.A játékok. Az áruk maximum 4000 forint most a google play-en, de a legtöbb 1000 sincs, nem is beszélve az ingyenesekröl. Van onlive is, amivel szerveren játszhatsz a legjobb
4.
4.
daenath
No akkor, miutan mindenki szepen osszeszedte nekik a szukseges pent a Kickstarter-en, most johet a "hogyan csinaljunk meg tobb penzt a penzukbol"
Ez pont olyan mintha a Sony minden evben uj Playstation-t dobott volna piacra, iden PS4 400$, jovore PS5 400$ s igy tovabb....
Csatlakozom az elotemszolokhoz, igy mar engem se erdekel.
3.
3.
Dontrip
Eddig sem jött be annyira, ezután meg már nagyon nem.
2.
2.
Glek
Tehát mintha hitelre vennél Xbox-ot, csak évente kell fizetni. Plusz a fejlesztők nem ismerhetik ki a hardvert annyira és nem lehet túl hosszú a fejlesztési idő sem. :)
1.
1.
laptopos
Akkor mégsem veszek OUYA-t. Pedig pont holnap akartam előrendelni egyet :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...