E3 2013: Megvan a Microsoft-konferencia dátuma

  • Írta: zoenn
  • 2013. május 1.
  • Hír
Link másolása
Minden meglepetés nélkül, június 10-én, azaz az idei Electronic Entertainment Expo nulladik napján rendezik meg a Microsoft sajtókonferenciáját, ami vélhetőleg a közeljövő játékai mellett a next-gen Xboxra hegyeződik ki.

A redmondiak ismét megrendezik szokásos sajtókonferenciájukat az E3-on. Az eseménynek a Dél-Kaliforniai Egyetemen található Galem Center ad otthont, azaz ugyanaz a helyszín, ahol a korábbi sajtótájékoztatóikat is lebonyolították.

Az időpont pedig 2013. június 10., hétfő. Magyar idő szerint este hatkor veszi kezdetét a sajtótájékoztató, ami szinte biztos, hogy a next-gen Xboxra és annak játékfelhozatalára hegyeződik ki. Az eseményt a Gamekapcson élőben közvetítjük, a tavalyi buli részleteit itt olvashatod el.

A konzol leleplezésére azonban nem kell addig várnunk: május 21-én, Washingtonban tartják a lepellerántást, amit az Xbox Live-on és az interneten élőben követhetünk majd.

Az idei Electronic Entertainment Expót június 11-13. között rendezik meg a Los Angeles-i Convention Centerben.

20.
20.
Moldren
#15: Alan Wake 2nek én is nagyon tudnék örülni. :)
19.
19.
Kameko Kaszás 121
Hú hogy fogom kibírni azt az időt!
18.
18.
#12: persze, nincs itt gond. én is ugyanúgy kíváncsi vagyok a jobbnál jobb játékokra. végtére is ez a csúcs, amit ma a játékipar tud.
ha mind a két gépre jönnek jó cuccok, akkor veszek mindkettőt. most se csináltam belőle ügyet, eztán se fogok :)
(tudom, hogy van akinek bizony döntenie kell, vagy még addig se jut el. mondhatni nekem jó dolgom van, nem kell ezen agyalni szerencsére :) )
én abban bízom, hogy végre jó játékokat kapunk, gyorsabban, a közelibb pc-s felépítés miatt ps4-re.
xbox-nál nem tudni mi lesz. senki nem mond semmit.
szerintem erőben kb ua a két konzol. m$ most várt, mit lép a szotyi.
(nintendo-t ide se veszem már, felesleges)
szerintem totál multimédia irányba viszi el a m$ a gépet, ami ki tudja bejön-e.
végülis a játékok döntenek, elvégre ez egy nagykonzol.
tényleg kíváncsian várom mit hoz május vége meg az e3 is persze.
17.
17.
supair
#7: Nem hinném hogy az illumi roommal akar bevágódni.
Lehet rájuk sok mindent mondani,de hogy hülyék azt nem.
Ezen kívül a ps4 jobbnak tűnik?
Mert nem tudjuk a nextgen box milyennek tűnik.
Ha majd megtudjuk,utána vonhatunk le helytálló következtetéseket.Addig csak károgsz.......
15.
15.
kopic
es legyen Alan Wake 2, Fable IV, Halo wars 2, meg termeszetesen uj exkluziv cimek is!!
14.
14.
kopic
es legyen Alan Wake 2, Fable IV, Halo wars 2, meg termeszetesen uj exkluziv cimek is!!
13.
13.
kopic
MAR PISZKOSUL VAROM!!!!!!!
12.
12.
Yami
#11: Értjük, de akkor nem a next-gennel kapcsolatban kéne ezzel előjönnöd. :P
Ha jobban tetszenek, a Sony exclusivjai, akkor ne gondolkodj, a PS4 a te géped. Valószínűleg mind kap folytatásokat, és remek új címek is jönni fognak.

Amúgy a pletykák alapján az Ms nagyon komolyan dolgozik, hogy next-genre több exclusive tartalmat szállítson, majd még eldől, hogy ez mennyire jön össze nekik.

De szerintem az már egyértelműen látszik, hogy a legjobban úgy is azzal jár az ember, ha előbb vagy utóbb minden gyártó gépéből szerez egyet. Én ebből a megfontolásból nemrég beruháztam egy Wii U-ra (első Nintendo konzolom), ezután az új Xboxra fogok, majd később egy PS4-re is.
11.
11.
#9: noh, még pont ebéd előtt :D
szóval, nem csak erről van szó. az exkluzívok jobban bejönnek.
várható hogy lesznek folytatások is szépen, így kb ez a fő oka.
na persze lehet, hogy a m$ kidob vmi mást is a forza, halo, gears-en kivül mint exkluzívot? mert kb ez a 3 cím ami még úgy jól pörög szvsz, de homályosítson fel ha valaki nem igy érzi :)
ettől még szeretem a boxomat, de köv genre már szerintem váltok. de ne legyen így, lepjenek meg és akkor van egy tuti vevőjük!
jó étvágyat :D
10.
10.
Belerofon
#9: Ott a hatalmas nagy pont!:)
9.
9.
adam6751
#5: "engem egyelőre a ps4 játékfelhozatala jobban meggyőz."

Még szép hogy jobban meggyőz, a új xbox játékfelhozataláról jóformán semmit nem tudunk... xD
7.
7.
Starkiller89
Ha az Xbox az illumi roommal akar bevágódni, akkor azt bukta, mert senki sem fog azért egy projektort venni még pluszba...ez az én véleményem, eddig a PS4 tűnik jobbnak, majd másfél hónap és kiderül, hogy melyiket vesszük.
5.
5.
kiváncsi leszek mit mutatnak.
engem egyelőre a ps4 játékfelhozatala jobban meggyőz.
mondom ezt úgy, hogy a mostani genben volt ps3-m, és az aktívan használt x360 még mindig itt figyel a polcon :)
1.
1.
KeXxX
várom már, de nem a microsoft miatt, hanem a játékok miatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...