Nem szűnik meg az EA Partners

  • Írta: fojesz
  • 2013. június 10.
  • Hír
Link másolása
Nem kifejezetten E3-as hír, de nem is elhanyagolható: a korábbi hírekkel ellentétben nem szűnik meg az Electronic Arts Partners programja, ezt a kiadó egyik fejese erősítette meg a Polygonnak.

A korábbi hírekkel ellentétben nem szűnik meg az EA Partners program, Frank Gibeau, az Electronic Arts Labels elnöke legalábbis ezt mondta a Polygon magazinnak. Hozzátette, "megérti, miért hittük ezt, de nincs erről szó".

Áprilisban az EA-től közel ezer embert küldtek el, köztük sok EA Partners-munkatársat is. Gibeau szerint itt csúszott el a vállalat kommunikációja, nem hangsúlyozták ugyanis eléggé, hogy csak túlzott kapacitást építették le: bár az EA Partners továbbra is működik, Gibeau azt mondta, a konzolok generációváltásakor a kiadók szeretnek inkább a saját projektekre koncentrálni, emiatt kellett erőforrásokat elvonni a külsős projekteket menedzselő EA Partnerstől.

Az EA Partners lényege, hogy a kiadó third-party fejlesztőcégek játékainak kiadását vállalja, a kezdeményezés részeként jelent meg a Brütal Legend, a Bulletstorm, a Left 4 Dead és a Rock Band többek között, de ilyen megállapodás alapján adja majd ki az EA a Titanfallt is.

3.
3.
dBLOOD
Ja, legalább mindegyik Origin-os lesz DRM-mel, biztosítva hogy a legtöbbet a játékot legálisan megvásárlók szívjanak.
2.
2.
EBR2000
Na ez jó hír! Örülök bár engem mostanában nem nagyon érintenek az EA-s hírek... Már kezdem unni a játékaikat!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...