A Nordic Gamesnél landolt a Desperados is

  • Írta: fojesz
  • 2013. június 25.
  • Biznisz
Link másolása
A Nordic Games dögkeselyűként csapott le a csődbe ment THQ parlagon heverő címeire, most pedig az Atari amerikai részlegének két márkáját, a Desperadost és a Silvert happolta el mások elől.

Mint tudjuk, az Atari amerikai részlegének címeit is elárverezték, a másodvonalat erősítő és a Nordic Games pedig itt is versenybe szállt. Végül két címmel távozott az aukcióról: megvette a Desperados-széria és a Silver jogait is, a hivatalos fórumán már el is indultak az új brandekkel foglalkozó topikok - lehet ötletelni, milyen irányba haladjon az újonnan szerzett címek jövője.

Desperados - Wanted Dead or Alive című taktikai játék még 2001-ben mutatkozott be, a Gothic 4-ről is ismert, azóta átnevezett Spellbound dolgozott rajta. A folytatása, a Desperados 2 - Cooper's Revenge 2006-ban jelent meg. A Silver pedig egy Infogrames-féle akció-szerepjáték volt, ami 1999-ben került boltokba, egy évvel később pedig Dreamcastra is portolták.

A Nordic Gamesről azután kezdtünk el sokat beszélni, hogy a THQ-aukciók második körében 4,9 millió dollárért olyan címeket vett meg magának, mint a Darksiders, a Red Faction vagy az MX vs. ATV.

6.
6.
Raatkainen
Desperados és a Robin Hood játékok nagy kedvencek!:) jöhetne tényleg valami jó kis folytatás
5.
5.
Moldren
Csak a Desperados 1-el játszottam, de az nekem is kedvencem volt.
3.
3.
goblinfing
Desperados = Commandos in wild west
2.
2.
Split
Nem tudom milyen fejlesztőkkel áll kapcsolatban a kiadó, de remélem hogy nem valami Danger Close szinten mozgó csapat kapja a Desperados fejlesztési jogot, hatalmas kihagyott ziccer lenne. A Silverből is remélem hogy marad meg valami, nem csak a neve miatt vették meg a svédek!
1.
1.
Cooper911
Remélem lesz folytatása mindkettőnek, a Desperados nagy kedvencem volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...