Szükség van egyáltalán a kiadókra?

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 7.
  • Biznisz
Link másolása
Ed Fries, aki annak idején a Windows-játékokkal és az eredeti Xboxszal foglalkozott a Microsoftnál, azt mondta: a digitális terjesztés előretörésével a kiadók akár el is tűnhetnek a jövőben, nincs szükség rájuk.

Ed Fries egy interjúban beszélt a jövőképéről, amiben a játékkiadók létjogosultsága erőteljesen megkérdőjeleződik: "Ki tudja, hogy lesznek-e nagy kiadók a jövőben? Nem feltétlenül kell, hogy legyenek."

Fries szerint az AAA-játékokkal foglalkozó kiadók szerepe egyrészt az, hogy finanszírozzák a projekteket, másrészt ők üzletelnek a platformtulajdonosokkal, a játékboltokkal és népszerűsítik a játékmegjelenéseket - ugyanakkor a digitális terjesztés előretörésével erre egyre kevésbé lesz szükség.

"A nagy kiadókat azért alapították, mert a játékok nagyon drágák voltak, óriási terjesztési nehézségekkel kellett szembenézni. A Walmart például nem akart több száz kis céggel foglalkozni, hanem csak négy-öt nagyobbal. A digitális terjesztéssel viszont sok minden megváltozott. Lehet, a jövő nem így néz majd ki. Talán csak több kisebb fejlesztőcsapat lesz, akik összegyűlnek, aztán megint szétválnak, és így születnek majd meg a játékok."

Hogy ez jó lenne? "Ez nem feltétlenül jelent szebb jövőt. Ha kiadónál dolgozol, talán a jövőképem nem túl szép számodra. Még egy fejlesztő szemszögéből is jelenthet rosszat, elvégre ebben az is benne van, hogy egyszer óriási sikert aratsz, aztán egy darabig megint nem tudsz áttörni."

24.
24.
dcba
#13: en 2 jatek araert vettem egy 2 terras vinyot es hidd el sosincs gondom azzal h tele van.A masik h azt elhiszem h a ps1 jatekaid mennek.A cd tenyleg orokelet meg egy nap, en a dvdkrol beszeltem.Kozismert teny h kepesek elfelejteni az adatot.Googleban rakeresel ott is sok cikk ir errol.Sajnos sajat tapasztalatbol tudom irni h ez valos problema
23.
23.
akifourteen
Ha eltunnek a kiadok kurva nagy kaosz lenne mindenhol pl: jatekfejlesztok kunyeralnak a penzt minden szarra azutan isten tudja mikorra lenne kesz a jatek,nem hiaba fizetnek milliokat a kiadok a licenszekert na es ugyebar a elkeszulest is surgetik. Szerintem kell azert,hogy felugyeljek a jatekfejlesztoket ne hogy,elszaladjon a lo alattuk.
22.
22.
simon 555
#21: Szerintem a kiadók pont azt a szerepet látják el amit mondtál:D
21.
21.
Maci80
Szerintem a jó és ötletes játékok kiadók nélkül is meg tudnának jelenni,csak a fejlesztőknek befektetőket kell keresniük akik a profitért ill. esetleges játékokban megjelenő reklám felületér beszálnának a költségekbe.
18.
18.
Extol
Kiadók nélkül rengeteg sikerre érdemes alkotás tűnne el a süllyesztőben azelőtt hogy megismernék azt. Így van ez a zeneiparban is. Ha valaki top kiadónál van, sikeres lesz, noha meglehet hogy nem lesz belőle milliomos, de egy kis kiadónál ugyanaz a banda örökre ismeretlen marad.
17.
17.
TBO0
#16: Négymillióan vették meg, mégis butább, egyszerűbb játék lett, mint az első része. A Battlefield hármat az egekig magasztalják, elmondják minden földi jónak, mégis kevesebbet nyújt, mint a második rész. Így megy ez, egyre kevesebbet adnak, miközben egyre többen veszik meg. De ha ennyi is elég a birka népnek.. :)
16.
16.
BrendOoN
Nem szeretem a kiadókat de szerintem szükség van rájuk: a kiadók pénzelik a fejlesztőket és fizetik a marketing költségeket. Tegyük fel az xy fejlesztőcég kitudja fizetni a dolgozóit és már majdnem kész a játék. De nincs aki megvegye mert minimális mennyiségű ember tud arról, hogy fejlesztik azt a játék. Valaki mondta, hogy Bioware. A Mass Effect első részét 3 millióan vették meg. Az EA azt mondta, hogy kiadja a második részét. Reklám, reklám, reklám emlékszem a csapból is a Mass Effect 2 folyt és az "öngyilkos küldetés" és bumm 4 millióan vették meg.
15.
15.
simon 555
#12: Őő, Elite: Dangerous esetleg?
Rengeteg sikeres Kickstarter indult már. Csak nézz utána. Nem csak az indie fejlesztők használják, hanem gyakran neves csapatok is.
13.
13.
simon 555
#9: Letöltésnél meg a HDD telik meg.
Ha vigyázol a lemezre és nem eszel rajta meg karcolod össze akkor a végtelenségig menni fognak.
Nekem vannak PS1-es játékaim még annak idejéről és mind tökéletesen megy PS3-on.
12.
12.
DzsungelCsirke
#11: A Kickstarter egyszerűen életképtelen játékok terén. Talán a Shadowrun volt az egyetlen olyan játék amely időben, megfelelő pénzből elkészült, problémák nélkül.

Tim Schafer kezdte el először használni, azóta pedig kifutott az eredetileg felhalmozott pénzből. Most valami más módon próbál tőkét szerezni magának.
Lényeg a lényeg, nekem is elegem van a kiadókból, de nem véletlen működik a rendszerük.

Elképesztő költségekből készülnek az igazán nagy játékok, a különböző alternatív megoldásokban pedig nagy a kockázat. Arról nem is beszélve hogy egy szinkronizált (értsd: nem csak szöveg alapú) RPG például sosem készülhetne el kickstarterrel. Egyszerűen nincs az a a pénz.
9.
9.
dcba
#6: En is jobban preferaltam a dobozos jatekok megvetelet, mignem csaknem kiszoritottak a lakasbol.Hidd el nekem amikor mar tobbszaz jatekod van akkor megorulsz toluk,majd ott van az is ami nekem volt h volt olyan lemezem amit nem olvasott be a gep, sot egyszer meg olyan is volt h gyari jateknal ures lemeznek jelezte 4 egymastol fuggetlen gep is.Mindenki aki nem ismeri es szellemul at a digitalis vasarlasra utalja, de hidd el sokkal kenyelmesebb.Igaz vannak hatranyai is mint peldaul a ps store-on szembesultem vele h pl az injustice ami mar 30 fontba kerul mindenhol, de ugyesebbje hozzajut olcsobban is, addig a store-on 50 font.Az is a dobozos verzio mellett szol(még), h tudod cserelgetni, kolcsonadni, kolcsonkapni.Igy akad pro ill kontral, de en miota felfedeztem a steam-et(es a nyari teli sale-kat)azota nekem egy lemezes jatekom sincs pc-re, es steamen tobb mint 200.A hirhez kapcsolodoan, is akadnak pro-k kontra-k, mivel egyreszt lehet senki nem hajtana a fejlesztoket h gyorsabban jojjon egy adott jatek, es lehet tobb ido utan de sikeresebb lenne kevesebb buggal(ne adj isten bug nelkul), viszont ott a kontra h lehet akkor nem lenne meg egy adott penz mennyiseg, szegenyesebb lenne az adott jatek, es a kickstarter sem feltetlen megoldas, mert lehet csinalni akarnak teszem azt egy egyedi elkepzelesu jatekot, de nem jon ossze ra a penz, es nem lesz belole semmi.Kerdem en anno barki is fizetett volna azert h legyen Batman arkham asylum??Nem hiszem.En aki nagy batman fan vok nem gondoltam volna h egy batman-es jatekbol kisulhet vmi ilyen komoly jatek,(hatmeg az arkham city).Bankkartyas fizeteshez annyit h a zsebedbol ugyanolyan konnyen elveszik a penzt mint a szamladrol(talan meg konnyebben is).
7.
7.
Neurotic
Ha a marketinget megoldják a fejlesztők onnantól kezdve semmi szükség nincs kiadókra kb a mai világban. Viszont ha azt nézzük, hogy jó ha van egy egységes rendszer amin keresztül el lehet adni a játékokat akkor pc esetében ott a steam, konzol esetében pedig a Microsoft és a Sony részére is ott a saját rendszerük ahol lehet játékokat venni. Ha megnézzük a mostani helyzetet a cikk nem is olyan futurisztikus mint amennyire annak látszik. A Steam-en pl itt a Greenlight aminek a keretén belül bárki aki csinál egy jó játékot akár árulhatja is azt a rendszeren keresztül. A Sony és a Microsoft is nyit az új generációs konzolokkal az indie fejlesztők felé.

Viszont a másik dolog tényleg a marketing és a hype. Valami eszméletlen pénzek mennek el pl egy COD reklámkampányára. Elég ha csak megnézzük a reklámfilmeket amiket csinálnak és akkor ez még csak a töredéke az egésznek. Ezt egy kiadó nélküli indie fejlesztő nem tudja megcsinálni.

De egy remek ellenpélda a marketing nélküli sikerre a Minecraft. Egy eredeti ötlet amire rákattannak sokan és már kész is a világsiker, marketing és minden más felesleges marhaság nélkül. Legalábbis én nem tudok arról, hogy akkora marketing hadjárat lett volna e körül a játék körül, de nyugodtan cáfoljon rám aki többet tud róla ha tévedek!
6.
6.
ratchetfan
én kifejezetten utálnám ha nem lehetne dobozos játékokat venni egyszerüen csak szeretem a kezemben tartani a dobozt, a letöltés sokáig tart és közben nem lehet semmit se csinálni és ott van a bankkártyás online fizetés amit szintén rühellek
5.
5.
dBLOOD
Így van, az a baj, hogy a kiadók megteremtették maguknak hogy szükség legyen rájuk. Ha a kiadók valami isteni csoda folytán kipusztulnának, az nem valamelyik konzol digitális játékeladó rendszere miatt történne, hanem mert az emberek nagyobbik része egyik napról a másikra birkából tudatos vásárlóvá válna. De ez nem fog bekövetkezni.
Chavo az értelmi színvonaladat tökéletesen jellemzi, hogy ilyen ostobaságot írsz.
A kickstarter lényege, hogy egyrészt nem kell feleslegesen pénzt ölni egy olyan játékba, aminek nem lesz elég vásárlóközönsége, másrészt pedig segítségével elkészíthetőek olyan játékok is, amiket egyébként képtelenség lenne eladni annyi példányban, amitől nyereséges lenne, mert rétegjáték, így a birkáknak nem tetszene.
4.
4.
Necreon
Az a helyzet ezzel mint a bankokkal. Annyira függ már tőle a rendszer ami által akkora hatalmuk van, hogy ha nincs rá szükség akkor is azt mondhatja hogy "de, szükség van rám", és ebből kacsalábon forgó palotában élnek egyesek. A kiadókkal kb. ugyan ez van. Náluk vannak a licencek, a jogok, minden.
2.
2.
simon 555
Ő izé, és akkor miből fogják a fejlesztők fizetni a nagy projecteket?
Vagy ki fogja hypolni a játékot? Ez mind pénzbe kerül, sok-sok pénzbe. Hiába digitális terjesztés ezek akkor is szükséges dolgok amiket a fejlesztők egyedül nem tudnak megcsinálni.
(kivételt képeznek az indie játékok ugye, de azok nem is kapnak hype-ot és nincs is akkora bevétel belőlük)
1.
1.
balint23h
Ezek a hírek olyan gyakorisággal röpennek fel és ismétlődnek 3-4 havonta mint a vége a pc-nek szintüek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...