Mit kell tudni a Rocksmith 2014-ről?

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 18.
  • Hír
Link másolása
Októberben jelenik meg a Rockstar 2014, és most, hogy közeledünk a megjelenéshez, a Ubisoft megmutatta az IGN-nek a játék PC-s változatát. Előzetesük egy sor új infóval és látnivalóval szolgált.

Hiába csengett le a Guitar Hero-mánia, a későn érkező Ubisoft még tolni szeretné a Rocksmith szekerét - igaz, neki van is miért. A Rocksmith ugyanis legalább annyira oktatóprogram, mint videojáték, és ha lehet, ez az október 22-én PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra megjelenő Rocksmith 2014-en még inkább érződik majd.

Az IGN előzetese szerint a fejlesztők igyekeztek megfogadni a rajongók visszajelzéseit, az idei epizód újdonságai pedig ezek mentén készültek. A játékban a már megszokott módon lehetünk szóló- és ritmusgitárosok, emellett basszusgitározhatunk is: a Rocksmith 2014 több mint 85 leckével készít fel minket a zenélés minden trükkjére, és még abban is segít folyamatosan, hogyan helyezzük az ujjainkat a gitár nyakára.

A különböző nóták eljátszása közben küldetéseket teljesíthetünk, ezek rendre valamelyik "gyengeségünket" próbálják helyrerázni, segítenek megtanulni azt az akkordot, ami nem megy, és azt a váltást, ami sosem sikerül. A Guitarcade minijátékai újabbakkal bővültek, és a régebbieket is továbbfejlesztették a készítők, újdonság továbbá, hogy most már azonnal belőhetjük a nehezebb nehézségi szinteket, nem kell végigzongorázni - kis képzavar - a könnyebbeken. Végül ott a most bemutatkozó Session mód, ahol szabadon jammelhetünk: mi játszunk, és egy zenekar kísér minket. Azért mennyire jobb így tanulni!

A Rocksmith 2014-ből egyelőre következő dalokat ismerjük, ha minden igaz, a megjelenésig még további húszat leplez majd le a Ubisoft, ezeket pedig további frissítések követik:

  • Aerosmith – Walk This Way
  • Alice in Chains – Stone
  • Arctic Monkeys – R U Mine?
  • Avenged Sevenfold – Bat Country
  • B'z - Ultra Soul
  • Bob Dylan – Knockin’ On Heaven’s Door
  • EarlyRise - Wasteland
  • Iron Maiden – The Trooper
  • Jack White – Sixteen Saltines
  • Kiss – Rock And Roll All Nite
  • La Sera – Love That’s Gone
  • Mastodon – Blood and Thunder
  • Oasis – Don’t Look Back In Anger
  • Pantera – Cemetery Gates
  • Paramore – Now
  • R.E.M. – Losing My Religion
  • Radiohead – Paranoid Android
  • Red Fang – Wires
  • Rise Against – Savior
  • Screaming Females – Rotten Apple
  • Slayer – War Ensemble
  • Splashh – All I Wanna Do
  • The Kinks – You Really Got Me
  • The Rolling Stones – Paint It, Black
  • The Shins – For A Fool
  • The Smashing Pumpkins – Cherub Rock (pre-order bonus)
  • The Smashing Pumpkins – The Chimera
  • The Who – My Generation
  • Weezer – Say It Ain’t So
  • White Zombie – Thunder Kiss ‘65


Köszi, Koti87!

7.
7.
keiji maeda
#3: Rise Against number one favorite :D
6.
6.
keiji maeda
#2: eleinte lebutitott kotát nyomott de ahogy fejlődsz és nem hibázol egyre bonyolultabban adta a játék a végére a teljes kotát bedobta ha elérted azt a szintet, egyébként a profiknak nem túl szórakoztató mert elég könyü viszont a kezdőknek meg nehéz a program , full kezdő voltam amikor kézbe vettem szinte először fogtam gitárt de a zombis minijáték az accord gyakorlással az elég jó volt :)
5.
5.
bcrics
Jeah, én ezzel tanultam meg gitározni.
(Najó, nemis)
http://www.youtube.com/watch?v=nL0lXn7oqKo
4.
4.
dBLOOD
Most akkor ez Rocksmith 2014, vagy Rockstar 2014?
3.
3.
Lapocka
Jó a tracklist! Rise against, Arctic Monkeys, A7X...
2.
2.
paganmantis
Az előzővel játszottam kb. 20-30 számig, de azt vettem észre, hogy nálam nagyrészt csak állóképességet fejlesztett, tanulni (dalokat) annyira nem lehet, mert ha elrontod, akkor lebutított kottát mutat, ami eléggé eltér az eredetitől. Viszont gitárjáték gyakorlásnak nagyon jó, mert sok akkordot meg lehet tanulni.
1.
1.
Quent1n
Na ez elég jónak néz ki, lehet beszerzem. Úgy látszik ott nyúlnak hozzá ahol tényleg szükség van rá. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...