Blogajánló: Időn és téren át

  • Írta: Scoo
  • 2013. szeptember 10.
  • Hír
Link másolása
Az időtől rég megkopott külvárosi lakásban enyhe penészszag terjengett. Meghívóm valószínűleg rég takaríthatott. Mindenfelé drótok, kábelek, alkatrészek hevertek, sőt még egy koponya is nevetett rám az egyik polcról.

Bizalmatlanul beljebb hatoltam a szobába, de olyan félhomály uralkodott, hogy majdnem felborulok egy macskában. Panaszosan felnyávogott, majd sértődötten elvonult az ilyen mértékű modortalanság láttán. Nem túl nagy lelkesedéssel, de inkább leültem a jobb időket is látott kanapéra.
- Nézze – kezdtem bele –, vágjunk a közepébe. Nincs túl sok időm és ne vegye sértésnek, de nem hiszek magának.
- Tudom, hogy nem ezt várta – szabadkozott -, talán azt hitte valami modern labor lesz itt. Néha a legnagyobb ötletekhez őrültnek kell lenni, hogy egyáltalán belevágjon az ember. Élhettem volna nyugodtan sikeres médiumként, de az a látomás nem hagyott nyugodni. Nevezze víziónak, isteni sugallatnak, de egyszerűen nem bírtam addig aludni, amíg bele nem kezdtem a munkába. Most pedig kész lettem vele. Nem merem megmutatni az embereknek, de valakinek látnia kell. Kérem, próbálja ki!

Szinte könyörgött a szemével, mikor a kezembe nyomott egy kis készüléket, ami leginkább egy nagyon elfuserált VR sisakhoz hasonlított. Fészkelődtem zavaromban, de nem volt mit tennem, így a fejemre helyeztem a sisakot.
- A gondolatai fogják irányítani – magyarázta. – Nem számít se tér, se idő. Most pedig engedje el magát, hagyja csapongatni a gondolatait és nézzen bele a múltba. Mit lát?
Már majdnem fitymálóan levettem a fejemről, amikor képek jelentek meg sisak szemüvegén.
- Egy füstös kocsmát látok. Mindenki olyan furán néz ki. Ezek a göncök és frizurák! Talán a kilencvenes évek lehetnek. Látok egy csapatnyi kölyköt. Tizenévesek. Valamit körbeállnak és nagyon izgatottak. Igen, már látom. Hatalmas csata folyik két profi gamer között Mortal Kombatban egy arcade gépen. Amott pedig épp egy fiú szomorodik el, mivel elfogyott a húszasa, így ma már nem tud többet játszani kedvenc 2D-s scroll-fighting játékával, hiába írja ki a gép, hogy Insert Coin. A barátai FrankBlacknek hívják.
Most vált a kép. Máshol vagyok. Ismerem ezt az embert. RetecH az, de fiatalabb, mint a jelenben. Éppen egy Porsche-t vezet. Ahogy elnézem, utcai versenyben van valakivel, de nincs könnyű dolga, mivel rászállt a rendőrség is. Valamiért mégis nyugodt. Már értem. A kanyar után benyomta a nitrót. Örömittasan ordítja, hogy imádja a Need for Speed: Most Wantedet.

Újabb kép, ezt a helyet egyből felismerem, hiába van a jövőben. Ez bizony Los Santos. Három nagy autó tolvaj járja a vidéket: Trevor, Michael, Franklin. Azureknight0715 ismeri mind a hármójukat. Épp a barátaival beszélget arról, hogy mit is tud róluk.
Még távolabb kerültem az időben. Kitudja mikor játszódnak azok a jelenetek, amik épp az orrom előtt pörögnek. Fiatalok, láthatóan emlékezet nélkül egy labirintus közepén próbálnak túlélni. Egyikben exonicra ismerek. Már két éve él a Tisztásnak nevezett helyen, ahol megosztja a legújabb taggal a bölcsességét. Most például épp azt, hogy mit olvasott legutóbb.

Máris elkerültem tőle. Zöld, zöld mindenfelé. MasterChief épp megmenti a Földet, Link Killer Crockkal csatázik, Blanka agyonrázza Reptile-t. Yanez Yoshi hátán lovagol. Rengeteg kép villan fel! Állítsa le! Állítsa le!

Lekapom a fejemről a készüléket. Zsong a fejem a látottaktól és nem tudom, mit higgyek. Vajon manipulálta az egészet? Tényleg én irányítottam vagy ő irányított engem? Ezt csak egyféleképp tudhatom meg.
- Köszönöm – hálálkodom. – Felejthetetlen élmény volt. Jövő héten újra jövök…

13.
13.
FrankBlack
#12: Köszönöm :) Vannak még, és folyamatban vannak újabbak is :) Majd a blogbejegyzéseim végére mindig felteszek egyet, ami a témához illik :)

Amúgy grat mindenkinek aki bekerült :) Sok jó blog volt az elmúlt héten (is) :)
12.
12.
Scoo
FrankBlack, amúgy jó lett a videód is.
Plusz Urahara novellája is jóféle.
11.
11.
ViktorG
Nagyon ottvan a szeren :D
Gratula azoknak, kik bekerültek. :D
10.
10.
giga321
Hatalmas, kreatív. Nagyon jó lett.
9.
9.
RetecH
Ötletes ajánló :)
És gratula a bejutottaknak!
8.
8.
Yanez
Ez nagyon kreatív! Tetszik! :) Grat mindenkinek meg nekem is! :D
6.
6.
FrankBlack
Nagyon ötletesen, és frappánsan megírt blogajánló lett. Grat Scoo :)
És köszönöm, hogy bekerültem :)
5.
5.
Norbiii
Grat Mindenkinek, és jó lett. :)
4.
4.
Scoo
Köszönöm szépen. Reméltem, hogy nektek is tetszeni fog, annak ellenére, hogy ez így egy elég fura ajánló :)
3.
3.
Solid Snake1984
Amúgy tiszta Aerosmith Amazing. Nah...Meg is hallgatom.
2.
2.
Solid Snake1984
Scoo! Ez remek munka! Nagyon ötletes a körítés! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...