Blogajánló: Metróhuzat

A vak, minden borzalmat elrejtő mély sötétség nem az ember barátja. Akár ezernyi szempár is figyelhette éhesen Aloyshát az alagútból, ő azonban nem láthatott túl a zseblámpa fénykörén túl.

Fiatal kora ellenére már a sokadik őrjáratán van túl, de ez az első eset, hogy az előretolt helyőrségnél töltötte le a napi szolgálatát. Eddig azonban szerencséjük volt, a Feketék nem próbálták megtámadni az állomást. Bár még nem harcolt egyszer sem, de még így is félt tőlük. Harcedzett veteránokat látott egy-egy csata után az őrület határán reszketve, magukban motyogva a peronon ülni. Sokuk nem is tudott kijönni ebből az állapotból. Nem tudta eldönteni, hogy támadás esetén melyik lenne rosszabb: elesni a harcban, vagy a harc után megőrülni. Bár talán az még mindig jobb, mintha a mutánsok marcangolják szét az embert.

Riadtan kapta fel a fejét az érintéstől a vállán, de csak a társa jelezte, hogy megjött a váltás, mehetnek vissza. Ezt a napot is túlélte.

A második helyőrséget elérve már nyugodtabb lehet az ember. A tábortűz fénye és melege újból erőt ad. Pár percig mindig érdemes itt megállni, leülni, mivel érdekes történetet lehet hallani a sokat megélt, távoli állomásokat is megjárt veteránoktól. Motya bácsi épp a gitárját hangolta, így most nem szóltak szomorkás dalai. Nadenka, a kedves Nadenka, ellenben megkínálta egy teával, amit épp most főztek le. Teához a legjobb jóindulattal se lehetne igazából hasonlítani, de az egész moszkvai metróhálózaton nem találni ennél jobbat. A VDNH állomás híres volt a teagombájáról, ő pedig nem is ivott még életében igazi teát. Bár a csencserek árultak filteres teafüvet, de az nagyon drága, megfizethetetlen volt a számára.
Aloysha hálásán átvette a bögrét, majd leült és hallgatta az öregeket, akik olyan világról meséltek, ahol nem kellett a föld alatt élniük, több millió ember élt csak Moszkvában, ahol furábbnál-furább dolgokat műveltek csupán csak szórakozásból. Nem tudta, mit higgyen el ezekből, de mindig is érdekesnek találta ezeket a történeteket.

RetecH például nagy mesemondó volt. Állította, hogy az 1500-as években titkos harc dúlt az asszaszinok és templomosok között. Egy olyan hősről beszélt, aki a háztetőkön ugrálva, társakkal toborozva, semmitől sem félve győzedelmeskedett az elnyomók ellen Rómában, majd Konstantinápolyban is.

ViktorG azonban hamar a szavába vágott, mivel olyan története volt, ami tele volt brutalitással, leszakadó végtagokkal és egy bosszúálló, senkit és semmit se kímélő hőssel. Aloysha könnyen el tudta hinni, hogy létezett Spárta szelleme, mivel démonokat, vagy legalább ahhoz hasonló mutánsokat már látott, míg lovon is nehezen bejárható hatalmas települést még nem.

Exonic viszont nem is tagadta, hogy az ő története kitalált. A metróban minden könyv érték. Nagyon nehezen lehet hozzájuk jutni, Aloysha viszont szeretett olvasni, így örömmel vette, hogy egy olyan könyvet ajánlanak neki, amiben a fiatal főhős legendává válását követheti nyomon egy varázslatokkal teli világban. Meg is jegyezte magának a könyv címét, hogy majd kölcsön kérje: Patrick Ruthfuss: A Szél Nevében.

Azureknight0715 viszont nem volt ilyen boldog. „A mozgókép, az volt az igazi csoda!” Távolba merengve mesélt egy rajzolt történetről, ahogy ő mondta, egy anime-ről, a The Sunday without God-ról, melyben Isten elhagyta az embereket, akik így nem tudtak a haláluk után a túlvilágra jutni. Élőholtként, örök kárhozatban kénytelenek élni, egészen addig, amíg egy sírásó nyugalomba nem helyezi őket. Természetesen sokan inkább választják a lét e fura formáját, mint a tényleges halált.

Aloysha érdekesnek találta ezeket a történeteket, de azon már nem csodálkozott, hogy a beszélgetés végül a nők terelődött. Nagy vita ment azon, hogy vajon melyik kitalált karakter volt a legszebb. Derűs pillanatokat, komolytalan összetűzéseket hozott ez a kis beszélgetés, egészen addig, amíg fel nem ugatott az előretolt őrhelyen az egyik géppuska.

Aloysha azonnal felugrott és a fegyverérét nyúlt. A mesék korának vége. A rémálom valósággá vált. Ezer foggal és körömmel próbálja szétszakítani az emberiség utolsó túlélőit, de amíg ő él a Feketék nem jutnak be az állomásra. Se ma, se jövő héten. Ő mindig itt lesz és őrködik.

Inspirácó: Dmitry Glukhovsky: Metro 2033

14 komment - szólj hozzá!