Blogajánló: A mérges madarak emberhúst esznek

  • Írta: Scoo
  • 2013. október 7.
  • Hír
Link másolása
Igazi minőségi blogokat kaptunk a héten. Volt itt nagy PC-s játék teszt, több mobil game és pár érdekes, különleges stuffról is kaptunk előzetest. Következzen a heti blogajánló!

- Anakin, ne tedd! Ne engedd, hogy eluralkodjon rajtad a harag, ne engedj a Sötét oldalnak! – kiáltott fel Obi-Wan.

Anakin azonban nem foglalkozott a figyelmeztetéssel és teljes erőből elrugaszkodott. Az előre eltervezett íven repült, így megérkezéskor könnyen áttörte az épület falát. Tartófal lehetett, mivel körülötte minden elkezdett összecsuklani. Az ellenfelei kíméletlenek voltak, éltek már túl többet is, most azonban a rájuk boruló plafonnal nem tudtak mit kezdeni. A jedi-növendék leporolta magát, és elégedetten nyugtázta, hogy ezek a malacok se fognak már tojást lopni.

Angry Birds: Star Wars II:

A Rovio annak idején kasszát robbantott az Angry Birds első részével, így természetesen sorra jöttek a folytatások is. Jelen teszt tárgya ráadásul a Star Wars témát viszi tovább. Vajon tud újdonságot felmutatni? PsVitaGame megmondja nekünk.

„A legszembetűnőbb dolog az, hogy egy történet kétféleképpen is kijátszható: a birodalmi köztársaság, valamint a sithek oldalán is.”

Starbound és Stonehearth:

Ipalantir két ajánlót is írt nekünk a héten. Mindkettőt érdemes elolvasni, mivel érdekes, de legfőképp különleges játékokról írt bennük. A Starboundban 2D-ben fedezhetjük fel a csillagokat, amolyan Terraria stílusban. Ellenben a Stonehearth már közelebb áll a Minecrafthoz, viszont itt nem egy karaktert irányítunk, hanem akár egy komplett várost is.

„A játék algoritmusok alapján véletlenszerűen teremtett élőlényekkel, fegyverekkel és bolygókkal vár téged egy teljesen egyedi galaxisban, hogy felfedezd akár egymagadban, akár barátaid társaságában."

Outlast:

„Szörnyethalsz, ha szörnyet hallasz” – kezdi ApexShow a tesztjét, és milyen igaza van! Az Amnesia óta nem volt alkalmunk ennyit rettegni.

„ Néha nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember előjöjjön a rejtekéből és a veszélyes zónákba merészkedjen, ahol tudja, hogy bármelyik pillanatban ráhozhatják a frászt.”

FIFA 14 mobilon:

Bár fojesz már írt a mobil verzióról egy rövid bejegyzést, de a foci rajongóknak érdemes elolvasniuk EBR2000 tesztjét, aki jobban körbejárta mit is tud a kistestvér.

„Az EA most megmutatta milyennek kell lennie egy igazi, komolyabb mobil játéknak. Lehet, hogy nem éppen a buszon fogjuk használni, de még otthon is tökéletes élményt nyújt a kikapcsolódni a vágyóknak.

Gyűjtői fanatizmus:

Vannak, akik szerint pénzkidobás, mások szerint egy életforma, de vannak olyanok, akik csak befektetésként tekintenek rá. P3ti, aki maga is komolyan foglalkozik ezzel, körbejárta, mit jelent gyűjtőnek lenni.

„Ez az egyetlen "káros" szenvedélyem, és remélhetőleg még sokáig fog kísérteni az életben. Ez egy életstílus - merem annak nevezni - amit sokan nem értenek meg.”

Kóstold meg a Félelmet:

Miközben hamburgert majszolsz a legközelebbi gyorsétteremben, elgondolkoztál már azon milyen lehet a marhának? Te vajon mit szólnál hozzá, ha a földönkívüliek belőled csinálnák a következő Big Mac-et? Giga321 könyvajánlója következik.

„Emberhúst akarnak. Évente 27 millió kilogrammot, az 1 millió 800 ezer ember."

Szolgálati közlemény

Aki szemfüles, észrevehette, hogy a blogokhoz is kikerült a facebookos Tetszik gomb. Ha tetszett az adott blog ne feledjétek lájkolni, hiszen minden blogger szereti, ha kap valamiféle visszajelzést a közönségétől, ez arra sarkalja, hogy folytassa tovább a munkát. Az ő nevükben is köszönöm!


Ennyi lett volna az eheti blogajánló. Ami kimaradt nem azt jelenti, hogy nem lenne jó. Sőt, bátran merem ajánlani, hogy ne csak a kiemelteket, hanem a többi blogot is olvassátok el!

12.
12.
Yanez
#11: S a kör csak egyre tágul. :)
11.
11.
Scoo
#10: Persze, persze. De ők is próbálkoznak, nem csak összedobnak valami értékelhetetlen vacakot.
Persze van már egy kialakult kör már akik szinte minden héten hozzák a minőséget.
Jaja, főleg rólatok beszélek :)
10.
10.
Yanez
Graaat!!!

Scoo: Rossz blog tényleg kevesebb születik, de azért akadnak még furán megfogalmazottak. Viszont remek, hogy többen is próbálkoznak, ezáltal fejlődést produkálva!
9.
9.
RetecH
8.
8.
FrankBlack
#6: Szerintem is :) Éppen ezért grat minden bloggernek :)
7.
7.
balint23h
#6: Mostanában tényleg nem volt olyan semmilyen 5 perc alatt összecsapott blog, kopogjuk le.
6.
6.
Scoo
Egyébként szerintetek is kevesebb rossz blog születik?
5.
5.
Scoo
Nem volt könnyű dolgom. Bocsi annak aki kimaradt. Akár ők is bekerülhettek volna, de most valamiért így alakult.
4.
4.
Norbiii
3.
3.
RangerFox
Nagyon köszönöm hogy bekerültem! :) Gratulálok a többieknek is!
2.
2.
EBR2000
Köszönöm hogy bekerültem! :)
A öbbieknek is gratulálok.
Az ajanló jó lett.
1.
1.
giga321
Köszönöm szépen, hogy bekerülhettem. Többieknek is nagy grat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...