Metal Gear Solid - Kojima megint kiszállna

  • Írta: fojesz
  • 2013. december 11.
  • Hír
Link másolása
Aki figyelemmel követte Hideo Kojima nyilatkozatait az elmúlt pár évben, valószínűleg találkozott már olyannal is köztük, amiben a mester kifejti: ideje lenne abbahagynia a Metal Gear Solid-készítést.

Természetesen a sorozat nem érne véget ekkor sem, de Kojimának meggyőződése, hogy idővel másnak kell átvennie a stafétabotot tőle. Bár ezeknek a nyilatkozatoknak mindig az a vége, hogy még egy részt bevállal - így most is ő dolgozik a folytatáson -, a minap egy, az Xbox Wire által készített Metal Gear Solid-interjúban újra előkerült a téma.

Mikor Kojimát arról kérdezték, lát-e esélyt arra, hogy a Metal Gear Solid-sorozat újabb huszonöt évet húzzon le, akkor azt felelte: az egészen biztos, hogy ő nem lesz képes még egyszer ennyi ideig terelgetni a címet, de ha sikerül egy kellően tehetséges embert szerezni a brand élére, akkor szerinte a széria vígan működhet tovább.

Ez nagyjából egybecseng a korábbi megszólalásaival, addig is örüljünk, hogy még nincsen konkrét terve arra, hogy mikor szakítson az MGS-sel.

4.
4.
Nothing
Kojima minden egyes kiadott MGS utàn kategòrikusan kijelenti, hogy itt a vège. Ezt csinàlja 98-òta ès bevallom, kezd unalmassà vàlni - màrmint ez a kamu szöveg, nem a sorozat (bàr a jàtèk is igencsak kezd kifogyni a szuflàbòl...). Amùgy meg nèlküle is menne a szekèr. Nagy koponya, de rajta kìvül mèg több szàz kreatìv ember dolgozott az eddigi rèszeken is, nem egyedül hozta össze azokat. A producer mostansàg màr csak annyit csinàl, hogy bòlògat a meetingeken, elmond 2-3 panelt a kiàllìtàsokon, viszi haza a nagy lòvèt - meg persze jòl nèz ki a neve a dobozra felvèsve.
2.
2.
Dízel
#1: hát ja. mondjuk az új, 5.rész nem igen hasonlit az előzőkre. vagy csak a tesztelők idióták. Minden videoban lövöldöznek mint a vadbarmok, semmi lopakodás meg a megszokott mgs dolgok...
1.
1.
DON GONDOCS
Pénz beszél.Kojima nélkül az mgs olyan a hal kerékpér nélkül.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...